Szeptember 23-án délben rajtolt el a mezőny Keneséről, hogy megkerülje a Balatont. A rajtot Fa Nándi kapta el a legjobban, de rögtön követte őt Rick Gergő, és Litkey Farkas.
A rajt után Spinnakerezésben, aztán mindketten el is mentek Fa Nándi mellett.
A csőben Rick Gergely állt az élen, Nelson a 2. helyen, Fa Nándi a 3. és Farky a Code8-al a 4. helyen állt. Egy komp azonban közbeszólt, így Gergő egy kicsit veszített az előnyéből.
A nyugati medencében aztán egy pillanatra úgy tűnt, hogy beerősödik a szél. Itt Gergő el is tudott lépni egy kicsit. Farky és Nándi délre húztak reffel grósszal, míg Gergő és Varga Lajos (Nelson) felhúztak az északi oldalra. A gyengülő szélben aztán hamar kijöttek a reffek a vitorlákból. Révfülöp előtt már keresték a versenyzők a szélcsíkokat. Reacherrel haladtak, már aki haladt. Révfülöp után az északi frissülés átrendezte a mezőnyt. Azok jártak jó, akik visszaigazítottak erre az oldalra, itt vette át a vezetést Farky a Code8-al.
A bójavétel sorrendje az élmezőnyben: Farky, Nándi, Varga Lajos, Fináczy Péter, Pálinkás Csaba, Rick Gergely.
Visszafelé ismét Reachert húztak a versenyzők és remélik, hogy erősödik a szél. Nem ez történt. a 1-1,5-es szél keletiesre fordult, így krajcolni kezdtek a versenyzők.
A keleti medencébe érkezés sorrendje meglepi a nézőket. Átrendeződött az élboly. Fináczy Péter (Déli szél) , Vizes8-as, Code8 és a Zerge.
A sötétedéssel aztán nem a szél jött, hanem a szúnyogok. A 2010es Kékszalaghoz hasonló szúnyoginváziót kaptak a hajók, és kormányosaik.
Az élen haladó hajók hajnali 5 óra körül értek az Almádi bójához. A következő sorrendben: Fináczy Péter, Litkey Farkas. Közben a mezőny java még a csőben tülekedik szinte teljes szélcsendben.
Az Aligai bóját Litkey Farkas-Code8 és Fináczy Péter-Déli valamivel 6 óra után kerülték. Innen irány a befutó.

Szeptember 24-én szombaton 10:00:20-kor futott be az aranyérmes Litkey Farkas a Szlovén tervezésű és hazai építésű (Pauger műhely) hajójával. 18mp híján 22óra alatt teljesítette a távot.
Második helyezett: Fináczy Péter a tuningolt 8M OD Déli Széllel 10:54-es befutóval.
Harmadik helyezett: Varga Lajos és a Nelson 12:07-es befutóval.
Külön említést érdemel két versenyző, Schőmer Norbert a Mandolinnal és Déry Attila a Flaar 18-as hajójával akik valamivel este 8 óra előtt futottak be a célba a többieknél kisebb, és lassabb hajókkal. Ők úgy vágtak neki a versenynek, hogy tudták nem fognak tudni a mezőnnyel haladni. Csaknem 32órát töltöttek versenyben. Nem csak ők, hanem minden versenyző megküzdött a le-leálló széllel, a szúnyoghaddal. Igazán nehéz napot tudhattak maguk mögött, mégis mindenki helyt állt. Gratuálunk!
A befutó teljes táblázata itt elérhető.
Cserta Gábor képei:
Reggel verőfényre ébredtem, gondoltam mégiscsak el kéne már indulni. de azért biztos ami biztos meghallgattam az időjárás jelentést, meg a neten is megnéztem mi várható. Nagyon...
Végre ők is, a közösségi média haszna, távolsági rekord, telt ház, 25 perc. [...] Bővebben!
Elkészült a vitorlaszám, amit fel is avattam! Bár a Folkénak ez az 1-es 2-es szél a szélcsenddel egyenlő, azért egy körre futotta a Fűzfői öbölben.Kevésbé jártas olvasóim kedvéért...
Az olaj felén megpirítjuk a finomra vágott hagymát, majd zsírjára sütjük rajta a zúzott fokhagymával, majoránnával, sóval és borssal ízesített, vékonyra szelt hagymát. A többi...
FOTÓZZATOK edzés, bevitorlázás alatt és ha adódik, a verseny folyamán. A Keszthely – Kenese Szóló 2012 minden benevezett versenyzője beküldheti edzés, vagy bevitorlázás alatt,...
A balszerencsés események után végre vízre került a Mini Transat 6.50 projekt 2012-13 versenyhajója! Túl vagyunk számos versenynaptár-módosításon és megannyi franciaországi...