Az olimpiai Finn osztály nemzeti bajnokságát a magyar finnesek "csomagban" kínálták, kihasználva, hogy a füredi verseny előtti héten a Tihanyi Hajós Egylet a negyven éven felüli - vagyis masters versenyzők - első Európa-bajnokságát rendezte. A Finn European Masters Championshipre hat nemzet ötven hajója érkezett Tihanyba, és a többségük, kihasználva a lehetőséget, rajthoz áll az 57. MVM Finn Országos Bajnokságon is.
Az MVM SE rendezésében szeptember 18-án kezdődő bajnokság pedig vitorlás sztárokat is hoz a Balatonra!
Berecz Zsombor idei eredményei (Eb 14. és vb 7.), illetve a Pata cég hajói és karbon árbocai több menőt vonzanak a Balatonra. A várható résztvevők között lesz a szlovén Vaszilij Zbogar, az osztály aktuális Európa bajnoka; Ivan Kljakovic-Gaspic, aki korábban két Európa-bajnoki címet szerzett; valamint a cseh Michael Maier, aki idén is biztosan nyerte a Masters világbajnokságot. Mellettük még számos neves versenyző, olimpikonok, sokszoros bajnokok nehezíthetik majd a magyar bajnoki címet védő Berecz Zsombor dolgát, a várhatóan hatvan indulót meghaladó mezőnyben.
Tavaly legalább is a Finn bajnokságon hatvan hajó állt rajthoz, amivel ez az osztály magasan a legnépesebb flotta a magyar bajnokságokon. Náluk csak az utánpótlás- korosztályban találni nagyobb mezőnyt, ha az optimistesek összeszedik magukat...
Résztvevők:

Ivan Kljakovic-Gaspic (CRO), 29 éves
2012-ben londoni olimpia 5. helyezett, 2012-ben világbajnoki 4., Európa-bajnoki 3., Európa-bajnok (2009. és 2010.), ezüstérmes (2007., 2008. és 2011.).

Vasilij Zbogar (SLO), 38 éves
Finnben 2012-ben 6. helyezett a londoni olimpián, 2013-ban Európa-bajnok, 2011-ben európa-bajnoki 6., 2012-ben 2. helyezett, korábban Laser osztályban volt olimpiai bronz (2004.), majd olimpiai ezüstérmes (2008.).

Michael Maier (CZE), 47 éves
Ötszörös Finn Masters világbajnok, korábban volt Európa-bajnoki 2. (1998.) és két alkalommal 5. (2000. és 1996.), világbajnoki 6., ötszörös olimpikon, az olasz +39 America's Cup csapat tagjaként (2004-2007.) részt vett a kihívók selejtező versenyén a valenciai Louis Vuitton Cup-on, ahol az olasz csapat nem jutott a középdöntőbe.

Berecz Zsombor (HUN), 27 éves
Jelenleg - olimpiai hajóosztályban - a legjobb magyar vitorlázó, 2012 ősz óta versenyez a Finnben. 2013-ban Európa-bajnoki 14., 2013-ban világbajnoki 7., 2012-ben magyar és német bajnok, az első és egyetlen magyar finnes, aki a hajóosztály történetében a Finn Gold Cupon - azaz a világbajnokságon - be tudott kerülni a legjobb tíz közé. Laser hajóosztályban kétszeres olimpikon (London 2012., Peking 2008.).
Hajóosztály: Finn

A hajót a svéd Rickard Sarby tervezte 1952-ben, az olimpia alkalmából hirdetett tervezői pályázatra. Legrégebben, 1956 óta olimpiai osztály a jelenlegi tíz versenyszám közül. A nehézsúlyú versenyzők típusa, ideális a 90-105 kilós vitorlázók számára. One design tervezés, vagyis nagyon szigorú osztályelőírás határozza meg jellemzőit, hogy ne a technikai különbségek, hanem a versenyzők tudása határozza meg a futamokon elért sorrendet. Magyar részről a legjobb nemzetközi eredményt 1971-ben Fináczy György érte el, amikor bronzérmet szerzett az Európa-bajnokságon. A legjobb finnes olimpiai eredmény (8. hely, München, 1972.) szintén az ô nevéhez fűződik.
A legjobb világbajnoki eredményt most, 2013-ban -a finnezést alig egy éve kezdett - Berecz Zsombor érte el: a tallinni Finn Gold Cupon 7. helyen végzett. Az Éremfutamon, a legjobb tíz versenyző dupla pontértékű záró futamán második lett.
A Magyar Finn Osztályszövetség a legaktívabb magyar olimpiai vitorlás osztály életét szervezi. Fő motorja évtizedek óta a Velencei-tavi Alba Regia Sport Club edző-versenyzője, Sipos Péter. Az osztály 1988. óta önállóan, más hajóosztályoktól függetlenül rendezi az országos bajnokságait, mindig a legjobb vitorlás egyesületekkel együttműködve. Az adott helyszínt a versenyzők választják ki.
A Nemzetközi Finn Osztályszövetség elnöke dr. Hajdú Balázs kétszeres olimpikon magyar finnes, akit éppen a tallinni Gold Cup idején választottak meg újra a szervezet élére.
A verseny rendezője: MVM SE

A Magyar Villamos Művek Sportegyesülete - dr. Ugron Gáspár Gábor vitorlás szakosztályvezető irányításával -napjaink egyik legdinamikusabban fejlődő vitorlásklubja, ahol a kiváló létesítményi háttér egyszerre ad otthont a balatoni túra vitorlázóknak, az utánpótlás-nevelésnek és az élsportnak.
Az MVM SE az elmúlt két évben több nagy versenyt nagy sikerrel bonyolított le. 2013-ban az MVM SE kiemelkedő vitorlásverseny rendezései:
- Melges 24 European Sailing Series verseny nyitóeseménye,
- az MVM Melges 24 Balaton Regatta áprilisban, amelyen kilenc nemzet 23 csapata versenyzett.
- MVM Országos Utánpótlás Bajnokság, a 2013. év legtöbb versenyzőt megmozgató bajnoksága, amelyen öt hajóosztályban, 169 hajóban, 196 fiatal állt rajthoz.
- Ezek mellett még számos verseny és edzőtábor szervezője és lebonyolítója volt.
Koloska Marina

A Koloska Marina Balatonfüred keleti oldalán található. Az elegáns, kulturált, családias légkörű kikötőt 1992-ben nyitották meg. 86 nagyhajós férőhely van a kikötőben, vendéghely azonban nincs, a Koloska Marina az állandó bérlőkön kívül vendégeket nem fogad. A kikötő minden időjárásban jól védett. A marinának saját strandja van, és az elmúlt években folyamatosan bővítették a szomszédos területek bevonásával, így tágas teret ad kishajós versenyek, programok lebonyolítására is.
Ruják István