Erőss Loránd Spartacus VE HUN 1280
Héjja Marcell Spartacus VE HUN 1313
Lászlófy Ábel Spartacus VE HUN 1285
Lászlófy Levente Spartacus VE HUN 1284
Rác Karina MVM SE HUN 1315
Veenstra Csenge BS –Fűzfő VK HUN 514
Csapatvezető - Dénes Gábor BS-Fűzfő
Edző - Török Péter Spartacus VE

A csapat július 10-én érkezett a verseny helyszínére. A hajók, a motoros, valamint felszerelések komppal, a gyerekek repülővel érkeztek a szigetországba. A versenyt megelőzően két nap edzés, a hajók és a felszerelés felmérése, a hivatalos nevezés szerepelt a programban. A próbafutamot és a megnyitó ünnepséget követően július 14-én a kvalifikációs futamokkal elkezdődött a verseny. A fiúk küzdelmében negyvennégy ország százötvenhárom versenyzője, míg a lányoknál százegy versenyző állt rajthoz. A versenyutasításban leírtak szerint, minimum öt kvalifikációs futam teljesülésével kezdődhetett a Final Race, ahol a fiúk arany, ezüst, bronz, a lányok arany, ezüst csoportokban folytathatták a versenyt. Az első három versenynapon minkét mezőny (fiú – lány) hat futamot teljesített, így a hátra lévő négy futamban mindenki a Final Race csoportjaiban vitorlázhatott. Sajnos a kedvezőtlen időjárás miatt az arany csoport fiú – lány mezőnyében kilenc, míg az ezüst fiú – lány, valamint a fiú bronz csoportban mindössze nyolc futam teljesült.

A fiúk küzdelmében versenyzőink közül Erőss Loránd jutott be az aranycsoportba, s ott a negyvenhatodik helyen végzett.

Ugyancsak aranycsoportban küzdhetett Veenstra Csenge is, aki a versenyt a negyvenegyedik helyen fejezte be.

A fiúk ezüst csoportjában Lászlófy Levente a huszonkilencedik, Lászlófy Ábel a harmincnegyedik helyen végzett.

Rác Karina a lány ezüst csoportban vitorlázva a tizenhatodik helyet szerezte meg.

A fiú bronz csoportban vitorlázó Héjja Marcell a hetedik helyen végzett.

A verseny helyszíne a szélviszonyokat illetően meglehetősen nehéznek bizonyult. A versenyzők mindegyikéről elmondható, hogy igen ingadozó teljesítménnyel tudtak csak vitorlázni, melyet az elért pontszámok is jól tükröznek. Versenyzőink esetében is elmondható, hogy nehezen igazodtak el a sokváltozós időjárási körülmények között. A verseny első futamaiban igen jól szerepelt Erőss Loránd (9, 4), akit a versenybírók egy elmulasztott ellenőrzési kötelezettség miatt büntető ponttal róttak meg. Ezt követően nem sikerült jól teljesítenie. Veenstra Csenge és Rác Karina is jól kezdtek, de a folytatásban nekik sem sikerült egyenletesen jól szerepelni. A kisebbek közül Lászlófy Levente a Final Race futamaiban talált magára, ahol egy futamgyőzelemmel és egy ötödik hellyel igyekezett följebb kapaszkodni az ezüst csoportban. Lászlófy Ábel néhány jobb eredménnyel is csak közepesen teljesített. Az EB újonc Héjja Marci a válogató futamokon igen megilletődötten, képességei alatt vitorlázott. A bronz csoportban hozta a kötelező formáját, ezzel együtt nem vitorlázott a tőle megszokott módon.

A dublini öbölben zajló verseny főbb időjárási adatai a verseny idejére:

Július 14. hétfő
Fiú rajtok kezdete 12:00; lány rajtok kezdete 14:30
A szél változó irányú, kezdetben 150- 170 fok, 6- 10 csomó, majd a lány rajtoknál átfordult 240 fokra és tovább 260-ra. Erőssége 15-17 csomó. Többször fordul balra, a pörgések ritmustalanok voltak. Az áramlási viszonyok minden napra vonatkozóan egyértelműen alakultak, a tetőzésig 140-160 fokról folyt a víz, apály irányában 340 fokról. Dún Laoghaire kikötőjének közelében 100-110 illetve 300 fok volt az áramlás iránya. Az ár – apály szintkülönbség 4,5 méter volt.

Július 15. kedd
Lányok rajtja 12:00; fiúk rajtja 14:30
A verseny első felében a 150 fokról fújó szél 10-12 csomó erősségű volt, az áramlás 140 fokról, 12 méter/perc, majd a tetőzéssel megállt. A ritmustalan szélfordulókban mindkét oldal válhatott pozitívvá. Visszapörgés nem volt, így csak az egyik oldal ért fel előnyösen a bójához. Hátszélben a széltaktika számított, a frissülésekben lehetett jó térnyeréssel vitorlázni. A versenynap második felében a szél frissült, a fiúk rajtjánál azonos iránnyal 18-20 csomóra erősödött. Az áramlás az apály kezdetével 340 fokra változott.

Július 16. szerda
Fiú rajt 12:30; lány rajt 14:30
A szél 240 fokról fújt, erőssége 13-15 csomó. Az áramlás iránya 150 fok, erőssége 15 m/p. A szél erőssége folyamatosan változott, a frissülések csíkokban, elfordulásokkal érkeztek. A lányok rajtjánál a szélirány 280 fokra változott, új pályát kellett kitűzni. Ezt követően sem maradt stabil iránya a szélnek, stratégiát sem az áramlásra, sem a szélre nem lehetett alapozni.

Július 17. csütörtök
A Final Race rajtideje 12:00.
A szél iránya 120 fok, erőssége 10 csomó. Az áramlás iránya 130 fok, 12 – 15 m/p. A versenynap első felében a pálya bal oldala tűnt előnyösebbnek, majd az áramlási irányok és a szél gyenge, jobbos elhajlása miatt a part menti jobb oldal jött be. Az arany csoportok második futamában a pályaterületre sűrű köd terjedt le, pályarövidítéssel a kapu bójánál voltak a befutók. Ezt követően a látótávolság száz méter alá csökkent, az egyre frissülő szélben sajnos nem lehetett vitorlázni.

Július 18. péntek
Rajtja 12:00
Gyenge 6-7 csomós szél 120 fokról. Az áramlás iránya 150 fok, erőssége 12-14 m/p. Talán az egyetlen nap volt a verseny idején, mikor az áramlás - szél összefüggésből biztosabb stratégiát lehetett tervezni. A mért adatokból a pálya, áramlás felöli, jobb oldala volt előnyösebb. Az ezüst, bronz csoportok második futamát az erős köd miatt félbe kellett szakítani. A látótávolság ötven méter alá csökkent.

Július 19. szombat
Rajt 11:00
A gyenge, nem leterjedt szél iránya 120 fok, erőssége 1,8 – 2,6 csomó. Az áramlás iránya 150 fok, 10 m/p. A frissülő széllel (6-7 csomó) ismét sűrű köd érkezett, nem lehetett futamot indítani.

A versenyrendezőség az előre jól átgondolt biztonsági előírásoknak köszönhetően jelesre vizsgázott a mezőny ködben történő mozgatása, kikötőbe visszajuttatása terén. Az edzőmotorosokban kötelező volt a rádió használata, ki- illetve behajózáskor a ki- és bejelentkezés. A versenyzők hajószámot kaptak, ez alapján regisztrálták őket egy gumi karszalag segítségével vízre szálláskor illetve visszaérkezéskor. Rádión, valamint nagyszámú RC motorossal az edzőket irányítva tartottá egybe a rajtterületen a mezőnyt, majd átadva a „vontákat” egy GPS-es hajónak, kivezették őket a kikötőbe.

Végül a csapat nevében szeretném megköszönni a szülőktől, a kluboktól, a Porsche Hungáriától és az MVSZ-től kapott segítséget.

Török Péter
Cherburg, 2014. július 21.

Az eredmények ITT tekinthetők meg.

Az Optimist EB fotói ITT.