Tavaly a hideg és a nagy szél miatt kellett halasztani, idénre azonban az időjósok szeptember elejét idéző enyhe napokat ígértek, kevés széllel.

Péntek reggelig 104 nevezés érkezett, így a reggeli edzői megbeszélés után a Versenyutasításnak megfelelően sárga és kék csoportra osztva várta a mezőny a vízre indulást.

Az első versenynapon erre nem került sor, tekintve, hogy egész nap tükörsima volt a Fűzfői-Öböl.

A gyerekek szerencsére jól elfoglalták magukat a telepen – foci, hinta, röplabdázás, társasjáték, és néhányan tanultak is.

Nevezéskor az összes versenyző kapott egy két csúszásra beváltható Balatoni Bob kupont, ami szintén hasznosnak bizonyult.

A 15:45-kor kezdődő Virsli party után hamar kiürült a kikötő.

Szombaton 8:30 körül még látszott némi remény a szélre, de hamar felszívódott sajnos. A rendezők rendszeresen mérték a szelet az öbölben, de végül ezen a napon sem alakult ki versenyzéshez megfelelő szél.

A nap végén Spagetti partyn vettek részt a versenyzők és edzőik, és várakozással teli indult mindenki haza.

Vasárnap stabilnak tűnő 6,5 csomó körüli átlagos szélerő birtokában indult vízre a mezőny.

Ahogy az lenni szokott, mire a 10 órás rajtig eljutottunk, elhalt a szél.

A következő több, mint 2 órában vízen halasztottunk, mindenki tudta, hogy csak akkor van esélyünk futamokra, ha „ugrásra készen” várakozunk.

12:30 körül aztán végre elkezdett fújni a délkeleti.

Az első futam rajtja mindkettő csoportnak sikerült, így végre behúztunk egy futamot.

A második rajtnál már kicsit szigorúbb volt a helyzet, de végül sikerült elrajtolni a csoportoknak, így két futam alapján alakult ki a végeredmény.

Eredményeket és fotókat mellékeltem, a versenyen készült video megtekinthető itt:

A helyezettek az érmek és kupák mellett Intersport Síaréna Eplény napijegyet nyertek.

 

Köszönet támogatóinknak a verseny megrendezéséhez nyújtott segítségért:

Magyar Vitorlás Szövetség, Laguna Yacht Club, Balatoni Bob, Intersport Síaréna Eplény, Festina, Specialized

 

Videot és fotókat készítette:

Ladányi János

 

Jövőre találkozunk, addig is jó szelet mindenkinek!

Mohos Gábor

versenyvezető