A tavaly először megrendezett Flaar 18 flottaverseny mellett idén még további hárommal bővül paletta, így összesen 4 Flaar rendezésű megmérettetés szerepel az MVSZ versenynaptárban.

Az új versenyek létrehozását elsősorban a 8 méteres hajók megmozgatása vezérelte, hisz ez a méret a Flaar hajógyártói tevékenységének egyik fő csapásvonala is. Mondhatnánk, jójó, de 8 méteres és egyéb hajók bármilyen versenyen indulhatnak….
Nos, ezért lettek a Flaar versenyei négykezeskezes versenyek!

Négykezes versenyek tehát, de nem csak 8 méteres hajók számára, hanem YS I-II-III osztályoknak is. Az ok egyszerű: ahogy a szervezők szondázták az ötletet ismerősökkel, barátokkal és vitorlázótársakkal, kiderült, hogy sokan kipróbálnák magukat négykezes versenyen.
Így született meg végül a GO WEST és a FLAAR Kupa, valamint a Flaar 18 Négykezes, melyhez még negyedikként jön a 2 napos Flaar 18 Flottabajnokság.

Az alap elgondolás az, hogy egy négykezes megmérettetés, melyből eddig csak egy létezett a versenynaptárban, kellő hívószó lesz azon vitorlázók számára, akik egy ideje már versenyeznek, de szeretnék fejleszteni tudásukat és feszegetni határaikat. Azt már csak zárójelben említsük meg, de nem tagadva a gondolatot, hogy aki rákap a négykezes versenyzésre, be is lépett a szólóvitorlázás előszobájába, hisz gyakran a négykezes után ide vezet az út. A Flaar pedig jeleskedik a hazai szóló mezőnyben, így szívügyük a szólóvitorlázás. 18-as 26-os 8MPro rendre rajtvonalhoz áll a TBS-en vagy Keszthely-Kenese szólókon, 2014-ben pedig Varga Lajos sikereinek köszönhetően bizony mindkét trófea a Flaar hajóinak hírnevét is öregbíti.

Időrendi sorrendben a 2015-ös Flaar versenyek sorát a Go West Kupa nyitja, mely Tihany-Keszthely vonalon június 12-én kerül megrendezésre, YS I, YSII, YSIII hajóosztályok számára.

Ezt követően a Flaar 18-as csapatok, melyekből mostanra már 10 is van, július 11-12-én a Tihanyban, a THE előtti vizeken, 2 napos pályaversenyen mérik össze tudásukat.

A Flaar Kupa egy keleti medence kerülő négykezes verseny lesz, balatonfüredi rajttal és befutóval 2015. szeptember 19-én, nem titkoltan bemelegítő versenynek is szánva a TBS nagydíjra, mely egy héttel később rajtol. A versenyre YS I, YS II, YS III hajóosztályok és Flaar 18-asok nevezhetnek.

A Flaar Kupát követően nem ér véget a challenge a Flaar 18-as csapatok számára, mert még egy négykezes flottaverseny is vár rájuk másnap, szeptember 20-án, a Balatonfüredi hajógyári kikötő előtti vizeken.

Teljesítmény, versenyszellem, fejlődés – ezek mentén hívják rajtvonalhoz a vitorlázókat 2015-ben a Flaar versenyeire!

További információk és versenykiírások:
www.flaar.eu

Kapcsolattartó: Krisch János, janos.krisch@flaar.eu; +36-70-386-2355

(X)