A project eredeti dokumentuma letölthető itt!

Egy-két részlet az Aqua Regnum Hungary előterjesztéséből:

A helyszínt a Balaton, azon belül Balatonalmádi és a Fűzfői öböl különleges mikroklímája teszi indokolttá.
A teljesen fedett – helyenként 80-100 méter belmagasságú - komplexum ezen belül is egy saját mikroklímával fog rendelkezni, amely lehetővé teszi azt, hogy akár december 31.-én is fürdőruhában tölthessük el az egész napot, kipróbálva minden –a vízzel kapcsolatos – szórakoztató, vagy kalandot ígérő programot.
A Fűzfői öböl tervezet 30 méteres kimélyítése és a benne megépítésre kerülő NAUTIA víz alatti luxus szálloda a Balaton ékköveként tarthat számot majd a világ csodálatára a benne megvalósuló jövő-vízióval és a hozzá tartozó csúcstechnikával. A kimélyített Balaton-meder az édes vízi búvárkodás hazai paradicsoma.

A beruházás költségvetése cca. 5 Milliárd EURO. A beruházó konzorciumnak célszerűen a magyar állam lenne 30%-ban a tulajdonosa, amelyet a beruházás helyszínéhez visszavásárolt ingatlanok, valamint a megvásárolt és kidolgozott projekt, mint apport képviselne. (Ennek a költségei a valóságban nem érik el a beruházás 2% - át sem, ami a javasolt 30 % tulajdoni hányadban realizálva önmagában is kiváló befektetés a magyar állam számára). További 70% tulajdoni hányad a befektetőké.

Íme néhány a projekt fő elemei közül:

  • Gyógyhatású meleg vizes kis medencék a Kárpátmedence valamennyi gyógyvizével.
  • Ellen áramoltatott szörf pályák.
  • Pálmaligetek.
  • Sziklaugró hely.

Állítólag Balatonalmádi és Balatonfűzfő képviselői elvi támogatásukról biztosíthatták a projektet.

Hibajavítás: Figyelmetlenségből a Balatontipp.hu Google Earth képét tettük be illusztrációként forrásmegjelölés nélkül. Azóta a képet eltávolítottuk és új illusztrációt készítettünk. Mea Culpa!

Az előterjesztési terv itt olvasható: