Ott hagytuk abba, hogy Fűzfőn Papp Laci trélerére daruztuk a Vidrát. A szakszerű szétszerelést és a rakodást Nemes Laci 3 fős csapata végezte arra is figyelve, hogy másnap reggel Koperben nekik kell összerakni.

2026. augusztus 5. szerda

40 fokos hőség a koperi kikötőben. Ott a hajó, a szerelőcsapat és a hajózók. Rajtam kívül velünk van párom Ildikó, aki törött lábbal is igyekszik helytállni. El is neveztük Sánta Szöcskének, aki mankóval nem képes normálisan settenkedni. Igaz, szárazföldön a három lábával mindannyiunknál gyorsabban haladt.

Szenna kipróbált harcostárs, több tengeri versenyt nyertünk hatékony közreműködésével. Ő is örömmel csatlakozott a várhatóan stressz- és versenymentes utunkhoz.

Velünk tartott kalózos barátom Prof. Dr. Pávics László egyetemi tanár, az MTA doktora, a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Nukleáris Medicina Intézetének frissen nyugdíjba vonult vezetője, hogy legyen egy orvos is a hajón.

Egy orvos? Valójában kettő, mert ő nem ért a fogászathoz, ezért elhozta hasonló nevű parodontológus fiát, akit ettől kezdve Lacikának fogunk feltüntetni. 

Amíg a szerelők a perzselő napon a hajót építették, a hajózók a hűs kikötői kocsmában múlatták az időt. A kocsma előtt ismerős hajó állt bakon, Fehér Sanyi legendás NautiCat-je, az Alcina.

Úgy látszik ezt a hajót is visszavonzotta a tenger. Hogy megspóroljuk az első kötelező horvátországi kikötést, átautóztunk Umagba, hogy a helyi lucka kapetanian elintézzük a szükséges vízhasználati engedélyeket. Hosszas reménytelen várakozást követően azzal szembesültünk, hogy hiába minden proaktív igyekezet, valami eltitkolt helyi ünnep okán a hivatal nem nyit ki. Lacika, aki szenvedélyes pecás, közben talált egy horgászboltot, ahol rábeszélték mindenféle különleges eszközre, csalikra és orsóra. Vett többféle elszakíthatatlan damilt, így az úti halellátmány is biztosítottnak látszott.

Közben a hajó összeállt, megkezdhettük a bepakolást és szerencsénkre megengedték, hogy az éjszakát a daru alatt tölthessük. 

Bár a megszokott árvaszúnyog rajzás ezen a helyen elmaradt, a hőség és az éjszakai konténerpakolás zaja nem tette békéssé az álmunkat.

Augusztus 6. csütörtök

Gyors zuhany és indulás. Semmi szél, ezért motorral haladunk a part mentén, elhagyva a szépséges Piran városát. Nem tankoltunk Szlovéniában, bízva a horvát kikötők olcsóbb üzemanyagáraiban. A szél nem volt túl kegyes hozzánk, leginkább arra volt alkalmas, hogy némi motorhasználattal elérjük az optimális 4 csomós átlagsebességet. Útközben több magyar lobogós hajóval találkoztunk. Lehet, hogy mások is a tengert választották? 

Napnyugtára az isztriai félsziget déli csücske is elmaradt, így ráfordulhattunk a parttal párhuzamos, a szigetek belső oldalán tervezett irányunkra. Mivel a kedvező irányú és erősségű bura is megérkezett, úgy döntöttünk, hogy kikötés nélkül folytatjuk utunkat az éjszakában.

Augusztus 7. péntek

Gyönyörű 14-16 csomós félszeles raum repített minket a szigetek közé. Elhaladtunk Sisak É-i oldalán, Mali Losinj alatt, de Molat szigete sem váratott magára, igaz a sötétben nem sokat láttunk belőle. Ugljan szigetét már világosban értük el, majd a gyakran látogatott Iz mutatta magát alulról.

Itt délre fordultunk, hogy a Dugi Otok partjai mentén egy kis öbölben találkozzunk tengeri versenyző társainkkal, Gusztival és Vikivel, akik egy kéthajós orvos csapattal élvezkedtek a környéken. Össze is kötöttünk, hogy egy kisebb orvoskongresszus passzív szemlélőjeként elkerüljük a teljes magunkba fordulás kockázatát. 

Ekkor már jó mélyen bent jártunk Horvátországban anélkül, hogy a kötelező adminisztrációs terheket magunkra vállaltuk volna. Emiatt ugyan fel sem merült egy zadari kerülő lehetősége, viszont Szenna kimeríthetetlen kapcsolati hálóján ott volt egy mindent is intéző ügynök, aki némi jutalék fejében online el is intézte a szükséges engedélyeinket. Ebből ugyan kimaradt az idegenforgalmi hozzájárulás, de azt a tanácsot kaptuk, hogy ezzel ne is foglalkozzunk. Ha tudtuk volna, hogy a vignettánkat se fogják sehol ellenőrizni, akkor ezt is elengedhettük volna. Viszont elfeledkeztünk a tankolásról, ezért a legközelebbi nyitott kútra Sali-ba mentünk, hogy egy gyors pit stop keretében feltöltsük tartályainkat. Mivel továbbra is kitartott a szél, a folytatás mellett döntöttünk, a Kornátokat elhagyva becéloztuk Vis szigetét.

Augusztus 8. szombat

A hosszú éjszakai átkelés jó szélben eseménytelenül telt. A reggeli órákban be is fordultunk a Komiza kikötőjébe.

 A terv az volt, hogy bójára állunk és a kis tenderen közelítjük meg a partot, de manőver közben a váltó furcsa zajokat produkált, ezért inkább a biztos partfalat választottuk, hogy neki tudjunk állni a szerelésnek. A motor alatt jelentős mennyiségű folyadék lötyögött, amiről kiderült, hogy fagyálló és a hűtőrendszer tágulási tartályából szökött, mert az az üzemi vibráció következtében az a felfogatásnál megrepedt.

A polietylén tartályt egy gyorskötöző szalag kötélvágó pákával történő hevítésével kijavítottuk. Pontosítok: Szenna kijavította. Aztán kiderült, hogy a váltóban nem volt olaj, így az is pótlásra szorult. Közben beállt mellénk egy 46 lábas flybridge-es motoros egy aranyos magyarul beszélő felvidéki családdal.

Tőlük megkaptuk a szükséges kenőanyagokat, többet is mint amire szükségünk lett volna. 40fokos hőségben a meleg motor mellett szerelni nem egy méznyalás. Szegény Szennácska annyira izzadt, hogy a rosszul szellőző kabinban tárolt önfelfúvódó mentőmellények egyike nagy puffanással aktiválódott.

A szárazföldtől távol eső Vis szigete nem akármilyen hely. Az ide látogató turistákat minden bizonnyal fordulatos történelmének lenyomata vonzza, különben miért is szállnának hajóra. Az azért jelenthet valamit, hogy a zsúfolt kikötőben nem volt a Vidránál kisebb hajó. 

Komiza Vis-en a második legnagyobb település. A korábban kizárólag halászatból élő lakosság mára a turizmusban látja a jövőjét. Mivel számunkra ez volt gyakorlatilag az első és utolsó horvátországi ottalvós kikötés, igyekeztünk kimaxolni a turistáknak kínált szolgáltatásokat. Mivel Lacika szuper horgászfelszerelése ellenére nem sok kárt tett Dalmácia vizeinek halállományában, ráfanyalodtunk a helyi éttermek kínálatára. Nem bántuk meg. Amúgy a pecázás így sem volt eseménytelen. A jól kieresztett vontatott csalinkra ráfordult egy vagánykodó RIB-es motoros, le is tépte az eresztéket, hogy pukkadt volna ki a szép narancsszínű hepalon tömlője.

A halvacsorát esti séta követte. A fényűző yachtokon érkező celebek közé vegyülve a maslow-i piramis csúcsán érezhettük magunkat, ha ez egyáltalán jelent valamit. Mindenesetre utólag azt hallottuk, hogy a szigeten ólálkodott egyik volt miniszterelnökünk is, de szerencséjére velünk nem találkozott. A legénységünk fiatalabb elemei nem elégedtek meg a kikötői korzózással, ezért a helyiek invitálására meglátogattak egy kieső helyen lévő parti party-t. Elég gyűrötten érkeztek vissza a hajóra.

Reggel, mielőtt ellöktük volna a partot, még kiélveztük az ébredező kikötő kiülős kávézóinak hangulatát.

Augusztus 9. vasárnap

Szikrázó napsütésben céloztuk meg a legnagyobb és legdélibb adriai világítótornyot, a Palagruzát. 

10-12 csomós alapszél 120 fokról. Ideális irány a zsákban pihenő közel 100 m2-es önstabilizáló Oxley vitorlánk használatára. Sebességünk 6-7 csomó, mely megközelíti a hajó számított testsebességének maximumát. 

A hosszú átkelés alatt sincs gond az ellátással. A 2x80 Wp napelempár kellő energiát biztosít a kis mélyhűtőnk üzemeltetésére. Itt lefagyasztjuk a jégakukat és mehet is a hűtűtáskába. 5 ember folyamatos hűtött ital ellátása így biztosítva volt. A folyamatos hűtés lehetővé tette, hogy megőrizzük otthonról hozott ételeink frisseségét is. Az őrülten meleg idő nem könnyíti meg a kabinok használatát. Az orrkabin felett fektetett tender alá ki lehet ugyan nyitni az ablakot, de a szellőzés így sem tökéletes. A hátsó kabin a motor mellett inkább a téli hónapokban használható, így leginkább a szalonban vagy kint a kokpitban tudtunk aludni. Menetben nem volt gond, de ha mind az öten próbálkoztunk, akkor az egyetlen megoldás a végkimerülés volt. Azzal már bárhol el lehet aludni. Palagruza után átlépve az olasz vizekre becéloztuk volna Bari városát, de mivel ez az irány pont hátszeles volt, ezért a sarkantyún lévő Vieste kikötője adott kellemesen tartható irányt. 

Mire megközelítettük az olasz partokat újra beesteledett, így kikötés helyett meghalzoltunk és a parttal párhuzamosan tovább hajóztunk Bari irányába.

Augusztus 10. hétfő

Annyira jó a szél, hogy nincs kedvünk megállni. Elhaladunk Bari mellett. Víz felől egyáltalán nem tűnik ideális kikötőnek, inkább valami komoly ipari létesítménynek, ahol a konténerrakodótól az áruszállítás, tárolás minden eszköze megtalálható. Jó lenne valahol kikötni, ahol kellemesek a körülmények, ahol a parti lazulás feltételei is adottak. Meg is találtuk az igazit, Polignano a Mare kikötőjét. Mielőtt kikötöttünk volna, Lacika végre halat fogott. Nagy a boldogság, de az eredmény nem igazán ad okot a büszkeségre. A különleges pofájú csőrös csuka nem bekapta a horgot, hanem a horog akadt a szerencsétlen halacska oldalába. Mindenesetre a hal ki lett fogva, meg lett pucolva, el lett készítve és megettük. 

Nem is tudom jártam-e valaha ennyire komolyan felszerelt és működtetett kikötőben. Az olasz keleti part sekélyvízű kikötőiben főleg motorosokkal találkozunk. 

Nem feltűnő egy egy 800 Le összteljesítményű outbord-os RIB (külmotoros gumicsónak) sem. Talán a talján temperamentumhoz ez jobban illik, mint egy vánszorgó vitorlás.

Maga a város egy látványos, a parti sziklákra épült ékszerdoboz. Korábban is jártam már itt, de most elképedek az utcákon hömpölygő turista tömeg látványán. Olaszországban a dolgozó embernek van kb 23 nap szabija. Mikor veszi ki? Amikor már nincs tanítás. Vannak elegen ahhoz, hogy elindulva délre minden talpalatnyi helyet kitöltsenek. 

Júliusban, de főleg augusztusban nem szabad Olaszországba utazni! Szerencsénkre találtunk egy jó kis éttermet, helyünk is volt, ettünk is finomat. Miután jól kituristáskodtuk magunkat, bepréselődtünk egy Maradona feliratú trikót viselő fickó tuk-tuk-jába és visszazötykölődtünk a 3 km-re fekvő kikötőbe.

Augusztus 11. kedd

Utazásunk 6. napja. A szél még mindig kitart, talán valamicskét még erősödött is. Húzzuk az önstabilizáló Oxleyt, bár a totál hátszél nem igazán kedvez a stabilitásának. A tavalyi Kékszalagon sikeresen eltört árbócom helyére került pótlás tartalmazott egy spinnaker boomot is. Nyilván nem dobtam ki annak ellenére, hogy az Oxley nem igényel támaszt. Ha már ott fityeg az árbócon, próbáljuk ki! Meglepő eredmény. Az egyébként a hátszélen kívül minden irányban stabil bőszeles vitorla megemberelte magát és totál hátszélben, lekötve is megőrizte iránytartását.

Csak úgy faltuk a mérföldeket. A sebességmérő többször is 8 csomó feletti értéket mutatott, a rekord 8,43 Kn, ami egy nagyobb hajónak is becsületére válna. 

Mire bealkonyult elhatároztuk, hogy most sem állunk meg amíg el nem érjük a csizma talpát Santa Maria di Leuca kikötőjét. Azért volt bennünk némi félsz, mert Nagy Zoli barátunk, aki szinte az egész életét a tengereken tölti, ránk írt, hogy vigyázzunk magunkra mert azt álmodta, hogy valamelyik sekélyvízű kikötőben bajba kerültünk. Párom, aki látens ezoterikus, ettől kezdve le nem jött a Navionics képernyőjéről. Folyamatosan stresszelt minket ha valahol a vízmélység kevesebb volt mint 4 méter.

Lacikának időközben újra sikerült megakasztania egy halat. Nem is akármilyet, mert pillanat alatt letépte magát és vitte a csodás csalit, amit kifejezetten nagytestű tonhalra fejlesztett az alkotó. Tanulság az, hogy nagy halra nem elég a csali, kell vastag zsinór, erős bot, orsó helyett csörlő, rögzített székbe kötött horgász és a fixált bot is. Ja és még egy apróság: erre a vitorlás nem alkalmas, csak a méretes, erős, fordulékony motoros.

Augusztus 12. szerda

Épp csak hajnalodik amikor beérünk a kikötőbe. Keményen fúj, de ref nélkül kivédjük. A mooring fiúval megállapodunk, hogy 10 óráig maradhatunk, ez az idő pont elég egy zuhanyozásra és a reggeli kávé + croissant kombó elfogyasztására. 

Azt még meg kell szokni, hogy a croissant itt úgy hívják, hogy cornetto vagy briosh, és édesebb is mint a franciáknál.

Volt egy álmunk, hogy így a 7. napon beérjünk Policoroba, de azon kívül, hogy elmondhatjuk, hogy egy hét alatt leértünk, nem lenne igazán értelme. Lehiggadtunk és úgy döntöttünk, hogy a nem túl távoli Gallipoliban fogjuk tölteni az éjszakát, és onnan Taranto érintésével futnánk be az új anyakikötőnkbe. 

Délutánra be is álltunk egy magas értékelési pontszámú, de borzasztóan elhanyagolt kikötőbe. Van több kikötő is Gallipolin, de egyikben sem volt hely, ide is éppen csak befértünk. Zuhany a hajó végében, wc kulcsos, gyanúsan erős biztonsági őrizet, nem hinném hogy itt merném tartani a hajómat. 

Egy kilométerre vagyunk a várostól, de nincs járda, a forgalom elképesztő, az úton minden koszos és elhanyagolt. Aztán beérünk és egy mesevilágba csöppenünk. Csodás kis város temérdek látnivaló. Megéhezünk, beülünk egy halétterembe és elfogyasztjuk ottlétünk legkülönlegesebb halétkeit. 

Csak egy fogást mutatok be amitől lehidaltam. Kijön egy nyers, frissen ölt arany durbincs. A tányéron az oldalán fekszik mosolygó, élettel telt szemekkel. Fejtől a farkáig az oldala fel van metszve a gerinc vonaláig, és a kimetszett fél hal filézett tartalmát apró kockára vágva ízesítve, de nyersen visszateszik a halra mint egy tálcára. A kedves vendég, esetünkben Szenna, jóízűen elfogyasztja az étket, majd jön a pincér, elviszi az alátét halat, majd néhány perc múlva visszahozza kisütve, panírozva. Zseni. 

Augusztus 13. csütörtök 

Ez utunk 8. napja reményeink szerint az utolsó. Korán indulunk, mert egyrészt benéztünk volna Tarantóba, másrészt szerettük volna emlékezetessé tenni a bevonulásunkat Marinagri kikötőjébe. Fehér ing, hosszú nadrág, fennkölt bevonulási zene. Az a fantasztikus mázli, hogy szinte mindenhol ideális szélviszonyok között haladhattunk, ezúttal elhagyott bennünket. Totál szélcsendben berregtünk át az öblön, ami annál jóval nagyobb, hogy akár a tarantói kitérő elhagyásával is még világosban beérkezzünk. A lengedező szelek is totál szemből érkeztek. Mire megjött a szél be is sötétedett. Fújt is rendesen. Az utolsó 10 mérföldet 20 csomós szélben egyre növekvő hullámzásban kreuzoltuk végig. Aztán beértünk a kikötőbe. A megtört mólószárak között még csak áthaladtunk, de a kikötőben a késői órák ellenére minden fényárban úszott. Az étterem, a kikötőhelyek lámpasora annyira vakított, hogy észnél kellett lennem, hogy megtaláljam a szigetek között a megfelelő lagúnát. Ahogy elhaladtunk a parti villák előtt, a lakók több helyen kiálltak, integettek, ahogy elhúztunk előttük. A mi telkünk homlokfala csupán 8 méter ezért nekünk mooringra kell állnunk, hogy ne lógjon át a 10 m hosszú hajó a szomszédokhoz. 

Mivel itt nincs kikötői személyzet, ezért már jó előre felkészültem, hogy bármilyen szélben egyedül is ki tudjak kötni. Először is odaálok a part mellé. A szél felőli hátsó bikára teszek egy hosszú, legalább 15m-es kötelet, ezt rögzítem a parton. Leállítom a motort nehogy a propeller elkapja a kötelet. Felveszem a fenékről a szél felőli mooringot, elkötöm a hajót a parttól és a szél felé forduló hajóval könnyedén kimegyek a lekötési pontig. Rögzítem a mooringot, majd a hosszú kötéllel kihúzom a hajó farát a partig, ha kell a csörlővel. llymódon szél felől már megvan a kötés, a szél alatti mooring és a parti rögzítés már nem igényel túlzott erőfeszítést. Szélcsendben, vagy tengelyirányú szélben erre a protokolra semmi szükség.

A szomszédok már kint sasoltak a parton, szerencsére minden flottul ment, a végén még gratuláltak is a szép oldalszeles mooring-manőverünkhöz.

A történethez hozzá tartozik, hogy Pávics professzor az egész úton azzal álltatott bennünket, hogy milyen fantasztikus csülkös bablevest tud főzni, de ha valahol kikötöttünk, egyből éttermet keresett. Menet közben a hullámokon meg nem igazán akart a konyhában sürgölődni. Most, hogy végleg kikötöttünk nem bírt magával, és a késői órán, éjjel 2-kor azonnal nekiesett a projektnek. Aludtunk volna inkább de nem mertünk ellenállni. Asztalhoz ültünk és valóban fantasztikusra sikeredett a babkaja. Nem volt senki aki legalább két tányérral ne evett volna belőle.