Az elmúlt években egyre gyakrabban láttunk kísérőmotorosokat a versenyeken. Az utánpótlássportban természetesen mindig voltak edzők, akik a gyerekeket kisérték, de mára már a szülők és a média is kint motorozik, sőt a Balaton leggyorsabb hajói is rendelkeznek motoros segítséggel. Nemzetközi versenyeken meg a meteorológustól kezdve a gyúróig mindenféle támogató személy ott van a vízen.

Mi történik akkor, ha ezen motorosok egyike sportszerűtlenül viselkedik?
Jelen pillanatban a Vitorlázás Versenyszabályai nem vonatkoznak a versenyzőn kívül senkire, hiszen a szabálykönyv szerint:

3. SZABÁLYOK ELFOGADÁSA
Ezen versenyszabályok szerint rendezett versenyben való részvételével, minden
versenyző és hajótulajdonos vállalja, hogy:
a) aláveti magát a szabályoknak
b) elfogadja a kiszabott büntetéseket és egyéb, a szabályok alapján hozott
intézkedéseket, a bennük lefektetett fellebbezési és felülvizsgálati eljárás
döntése szerint, mint a szabályokból eredő bármely végső kötelezettsé-
get, és
c) ahol az ügy nem e szabályok által determinált, a határozat ellen nem
fordul jogorvoslatért bírósághoz vagy törvényszékhez mind addig, amíg
az összes ISAF vagy a Nemzetközi Sport Döntőbíróság által biztosított
belső orvoslati lehetőséget ki nem meríti.

Tehát a szabályok kizárólag a versenyzőre vonatkoznak. Amennyiben a 69.-es szabály lépne érvénybe, vagyis valaki például sportszerűtlenül viselkedik a vízen, de nem versenyző, hanem szülő vagy edző, a versenyszervezők nem tehetnek semmit azon kívül, hogy a 69.2-es szabályt alkalmazva bepanaszolhatják a támogató személyzetet a nemzeti szövetségeknél. De mivel a szabályok rájuk nem vonatkoznak, ez a verseny eredményét nem befolyásolja, illetve bíróságon sem állja meg a helyét.

69 NAGYFOKÚ HELYTELEN MAGATARTÁS TÉNYÁLLÁSA
69.2 A nemzeti hatóság intézkedései
(a) Amikor egy nemzeti hatóság a 69.1(c) vagy 69.1(d) szabályokban
megkívánt jelentést kézhez kap; vagy a szabályok vagy a jó modor, vagy
a sportszerűség durva megsértéséről, illetve olyan tényekről értesül ami a
sportágat méltatlan helyzetbe hozza, vizsgálatot indíthat, és ha
szükséges, tárgyalást kell tartani. Ezt követően bármilyen, hatáskörébe
tartozó fegyelmi lépést megtehet, amit szükségesnek tart a versenyző,
vagy a hajó, vagy más érintett személlyel szemben, beleértve azok
jogosultságának állandó vagy időleges felfüggesztését az általa rendezett
versenyekre vonatkozóan, és felfüggesztheti a versenyző ISAF jogo-
sultságát az ISAF 19. rendelkezése szerint.

Eddig, ha például egy kisérőmotoros akkora hullámokat csinált a pályán, hogy attól felborult egy kishajó, jogilag nem lehetett mit tenni. A 2017-2020-as változás szerint azonban megjelenik a versenyszabályzatban a "support person", segítő személy kifejezés.

Support person – Any person who
(a) provides, or may provide, physical or advisory support to a competitor,
including any coach, trainer, manager, team staff, medic, paramedic or any
other person working with, treating or assisting a competitor in or preparing
for the competition, or
(b) is the parent or guardian of a competitor.
(proposed wording may be amended)

Tehát a szabályok 2017-től a kisegítő személyekre is vonatkoznak majd. Amennyiben ezek a személyek helytelenül, sportszerűtlenül viselkednek, őket is ki lehet óvni és a büntetést az általuk támogatott versenyző kapja.

Nyitókép: INGRID ABERY

Az írás az alábbi cikkek alapján készült:

http://www.sailingworld.com/rule-changes-to-affect-support-teams
http://afloat.ie/item/30604-2017-2020-isaf-rule-book-changes