A 102 hajó részvételével az olaszországi Scarlinoban megrendezett vb utolsó, szombati napjára is maradt izgalom bőven. Az utolsó, kilencedik futamot nyolc pont előnnyel kezdték Majthényiék a második helyen álló Schwarz-Kirst páros előtt, és mivel a három döntő futamból is volt egy második kieső, így egy feladatuk volt csupán: a német hajó előtt kellett végezniük az utolsó futamban. 
A csata már a rajt előtt megkezdődött, a magyar páros aztán az első cirkálószakaszban is biztosan vezetett, ötödikként vették az első bóját, a németek huszadikként kerültek. Innen már kicsit nyugodtabban lehetett vitorlázni, figyelni a többiekre is, ezzel meglett a futam második hely, a németek tizennyolcadikak lettek, a dán Jorgen és Jakob Bojsen-Möller páros pedig nyert. Ezzel a dánok feljöttek az összetett 3. helyre. A 2017. évi  világbajnok tehát Majthényi Szabolcs és Domokos András lett, az ezüst a német Hans-Peter Schwarz – Roland Kirst, a bronz pedig a dán Jorgen és Jakob Bojsen-Möller párosnak jutott.



A világbajnoki címet szerzett Majthényi, Domokos páros mellett minden induló magyar egység a 16 nemzet 102 hajóját tömörítő mezőny első felében végzett.
A Ziegler János – Czeizel Balázs kettős a 18., a Gáborjáni-Szabó Gábor – Argay Béla duó a 22. helyen végzett.
A Süli András – Papp Dávid egység a 28., a Dr. Tenke Péter – Dr. Polgár Csaba páros a 48. lett.