Az elmúlt évek jó pár változást hoztak. Lettek úszó mólók, ennek oldalára is köthetünk, mindenesetre ügyeljünk, hogy a vendéghelyeken, a hajónk méretéhez minimálisan szükséges, … stb, hisz tudjuk. 

 

Pár hete kapom a telefonokat, meg a szitok áradatot: Megszűntették a társalgót! Azt a jó kis reggeliző – vacsorázó szobát, ahol több hajós túráink során olyan jó közös, …. stb ? Azt bizony! Valami majom, csicsás borozót csináltak. B@sszák meg, ezt is a fene ette! És amikor a megnyitó buli volt, jóformán be se jutottunk a WC – re, vagy zuhanyozni! Gyalázat, botrány, disznóság! – Na, ezt megnézem magamnak, aztán megírom az őszintét, nem rakják a kirakatba! – forraltam magamban. Marha meleg van, kérek egy hosszú lépést, így ebéd előtt. Jég hideg, gyöngyözik a pohár. Lehajtom. Ide még egyet! Jön azonnal. Baromi jól esett, visszatértem a szomjhalálból az élők sorába. Körülnézek. Pihe – puha párnákon ülök, kellemes árnyékot vetnek a kifeszített vitorlák, adnak inni, és nem is rossz. Kedves, figyelmes a kiszolgálás. Azon kapom magam, hogy jó itt! Vér profizmus szagát érzem. Váltok pár szót a tulajjal. Ők csinálták évek óta a Bahartos regattákon a sátoros kajáltatást. Ezt meghirdették, pályáztak és nyertek. Céljuk, hogy minél magasabb szinten kiszolgáljanak minket, vitorlázókat, túrázókat. Dehogy is akarnak kiutálni arról a területről! Hozunk valami kaját, nyugodtan összeülhetünk, megehetjük, esetleg még ihatunk valódit is hozzá, mert gagyit, azt nem tartanak. Még alkalmasint sütni, grillezni is fognak valamiket, megkísérelnek ezt, azt, és amazt. 

 

 

Száz szónak is egy a vége, én itt fogom kezdeni a sétát, javaslom, próbáljátok ki! Azután majd ősszel meglátjuk, visszatérünk a témára, tapasztalatainkat összevetve.

A kápolnák, pince tárlat megvannak, azaz, hogy meglett a kék is. Szépen felújították. Kikötői krimóban, a cigánypecsenye még mindig jó, talán a választék valamit bővült. Délben menü is van, nem is rossz, viszont olcsó, bőséges.

Tavaly felélesztették, helyrehozták, mi több valódi, igényes látványossággá tették a kiégett  vontatóhajót. Na, ezt aztán semmi esetre se hagyjátok ki! Érdekes a kiállítás, remek múltat időző képek, eredeti „viharágyú”, érdekes filmvetítések. Telis tele olyan információkkal, melyeket érdemes a „valódi túrázóknak” megismerni. A magam részéről el voltam ragadtatva tőle. És még ráadásul, a régi halászbárka, a „Nap, ős-éjű forró csónak” is ide vándorolt, szerephez jutott. Nemcsak beleülni lehet, hanem még inni is adnak. Kell ennél több, egy magam fajta kocsmatölteléknek? 

 

 

Jó „Boglári vörössel” a poharamban ülök a nagy múltú vasfedélzeten és gyönyörködöm az alkonyatban. Jól van ez így. Végre, nem csak a haszonlelést, pusztulást, gagyi szemetet, hitványságot, átverést kell látnom. Eszembe jut, amikor itt húszegynéhány évesen, cuccokkal megrakodva caplattunk az állomásról a vitorlás kölcsönző felé. Milyen boldogok, megelégedettek voltunk, hogy egy hétre mienk a világ, amit három szakadt, elhanyagolt B18 jelentett. Se motor, se kikötői WC, de még rendes kikötő se igen volt. Mennyit fejlődtünk azóta. És mi mégis folyamatosan morgunk, elégedetlenkedünk, zsörtölődünk. Hát itt igenis minden jobb lett! És egy ilyen múzeumhajó láttán visszatér az optimizmusom. Lehet értékeket megőrizni, szebbé tenni a világot! Hálás köszönetem azoknak, akik temérdek munkájukkal ezt itt így megalkották és működtetik nekünk.

 

Kövessük példájukat, ahol csak tudjuk! Megéri!