Az, hogy a hajózás, vízi közlekedés, fürdőzés, szabad vízen tartózkodás szabályai és az azokat felépítő jogi normatívák nem elégíthetnek ki egyformán minden vízhasználót, nem újkeletű, ráadásul „törvényszerű".
Ilyen nyilvánvaló az is, hogy az elemekkel közvetlenül kapcsolatba kerülő hajózás, vagy egyéb szabad vízi tevékenység veszélyes üzem, nem szabad elbagatellizálni. Emiatt a baleset-megelőzés igénye a vízen is egyidős az ott előforduló emberrel. Ezzel összhangban Európa belvízi tavainak viharjelzései is egységesen, kifejezetten preventív jelleggel működnek. Elsősorban a meteorológiai eredetű fenyegetettség jelzésére szolgálnak. Másodsorban fogalmaznak meg korlátozásokat, illetve tiltásokat. A szabályozás azonban csak a jelzés szerinti időjárási vagy vízfelszíni jelenségek által veszélyeztetetteket érinti, figyelembe véve a vízterület meteorológiai, illetve hullámjellemzői szerinti hajózás, vízen tartózkodás lehetőségeit, veszélyeit. Az, hogy a körültekintő „vízen járó" a nautika bevált szakmai gyakorlata szerint gondosan jár el, még nem zárja ki egy modern - a meteorológiai veszélyeket előrejelző - rendszer alkalmazását.
Ezért nem értem a Porthole „Korlátozás helyett" című írását?!
Először az interjúban: „Magyarországon rengeteg értelmetlen és ezért betarthatatlan szabályozás maradt fenn az előző rendszerből."
A kérdezett Pócza László a balatoni viharjelző rendszer korlátozásait ezek közé sorolja.
Sőt, továbbmegy: „A balatoni viharjelzés semmire sem használható."
Másodszor, úgy látszik, tudat alatt már a jelenleginél szigorúbb szabályozást akar a nyilatkozó: „Persze, ha valaki a viharjelzés ellenére vízre száll, vagy egy adott távolságnál távolabb megy a parttól és bajba kerül, akkor vállalja annak következményeit... És ebben ne legyenek kivételek. Ez ugyanúgy vonatkozzon mindenkire..."
A „színes" egyéniségű, provokatív nyilatkozókra persze szükség van, főleg ha segítik az együttgondolkodást, de itt egyazon írásban a nyilatkozó elveti a viharjelzést és a viharjelzéshez kapcsolódó szabályokat, majd viharjelzés esetén a szabályozásban szereplő kör teljes kiszélesítéséről beszél. (Meg rengeteg tévedése van, de ezt nem sorolom, a figyelmes olvasó az előző lapszámban olvashatta.)
A kérdés az, vegyük-e figyelembe a viharjelzést, betartva annak szabályait vagy se? Kell-e egyáltalán viharjelzés?
A kérdés persze költői, aláírások gyűjtése nélkül is, a választ pedig a felkészült és felelős balatoni hajósokra, vízszeretőkre bízom.
A bőrös kacsamellet vékonyra szeleteljük, majd sóval, borssal meghintjük. A wokban, felhevített olajban , kis adagokban ropogósra sütjük. Lecsepegtetve, félre tesszük és melegen tartjuk....
18:49 Végrevégrevégre! Jön befelé a víz! Délután háromnegyed három óta ezzel kűzdünk. De délelőtt is beletelt majd egy órába amíg a jégbe fagyott slaugot kivágtam baltával....
2012. február 5.54 napja, hogy kikötöttem Kelet-Ausztráliában ésbefejeztem utamat. 135 nap, ebből 108 nap a tengeren, 20,450 tengeri mérföldmegtételével teljesítettem a Clipper11-12...
Ilyenkor télen mindig olyan sok az a25láb. Vagy legalább is jó nagy lábakból van 25... Elképesztőmennyiség a sok trepni, ilyen olyan fadarab ami kijött a hajóból.Ezért aztán viszonylag...
Rakonczay Gábor – ismét útrakelt – a Kanári szigeteki felkészítö megálló után folytatja Atlanti óceán átkelö kísérletét kenuval. Várhatóan 80 nap múlva ér partot,...
Vitorlásnaptár 2012 | Vitorlás versenyek 2012 | Hazai és nemzetközi vitorlás versenyek 2012 | Mini 6.50 | Mini 6.50 hajóosztály | Szólóvitorlázás | Páros vitorlás versenyek |...
Áron Szántó fényképeiApukával a kilátóban teliholdkor.
www.szantoaron.com
.
De jó volt megnézni a videót :-) Jó hangulatú rendezvény volt! (Annak ellenére, hogy amelyek vitorlát felhúztuk, azt el is szakítottuk...)Borregatta-Borászregatta | Borregatta-Borászregattawww.borregatta.huBorregatta célja:A nemes versengés célja, hogy egy vitorlás verseny alkalmával a Borász és a Vitorlás társadalmat közelebb hozza egymáshoz. Közben magas színvonalú...
Nagy az öröme a korcsolyázóknak a Balaton mellett, hiszen sok helyen tökéletes pályával várja őket a tó. Így van ez Keszthelyen is, ahol a Phoenix Marina sok szeretettel várja a korcsolyázni vágyókat! Keszthely Phoenix Marina fényképeiItt legsimább a jég.