Minden vitorlázó tudja, hogy a hajó nem tárgy, vagyis nyilvánvaló, hogy a Melges 24 is, mint minden élőlény egyéniségét, tulajdonságait a szüleitől örökölte. Márpedig a Melges család az egyik leghíresebb és legsikeresebb vitorlás dinasztia. Nem csak az Egyesült Államokban, de világszerte, amiben persze „ludas” ma már a Melges 24, az ezredforduló legsikeresebb tőkesúlyos sporthajó típusa is.
 
 

Harry C. Melges 1945-ben kezdte a hajóépítést. Jól ismertek a cég különleges hajói, a Scow típusok. Ezek a furcsa formájú, lapos testű és széles orru konstrukciók meglepően gyorsak és jól kezelhetők. Ma is számos típusát gyártják – kizárólagos joggal – 16-tól 38 lábas méretekben, amelyek mind népszerű szabadidő-, és osztályhajók az amerikai Közép-Nyugaton.
Harry már kiváló hajóépítő hírében állt, amikor fia, ifjabb Harry „Buddy” Melges versenyzőként tette ismertté a családot. Egy olimpiai bronzérem (FD, 1964) után olimpiai bajnok lett (1972, Soling). Ezután a profi vitorlázásban találta meg számításait. Pályafutásának csúcsa volt, amikor Bill Kochhal társulva skipperként csapatát győzelemre, kupavédésre vezette az America’s Cupban. Az America3 1992-es didalával ő lett a verseny történetében az első olyan America’s Cup skipper, aki kupagyőzelemmel és olimpiai bajnoki címmmel rendelkezett egyszerre.
Buddy fiai Harry III. és Hans természetesen gyerekkorukban kezdték a vitorlázást és a versenyzést. Apa és fiai új korszakot nyitottak a versenyvitorlázásban, a kis tőkesúlyos sporthajózásban, amikor1993-ban életre keltették a Melges 24-est. Az America’s Cupból hozott tudással, mentalitással és szakmai kapcsolatokkal megteremtették az ideális versenyhajót, amelyben jól érzik magukat a dingiken, akár skiffeken nevelkedett sebességmániás versenyzők, és a nagyhajós gyökerekkel rendelkező, a vitorlázás elegánsabb ágaiból érkezők is.

A Melges 24-est a világhírű Reichel/Pugh iroda tervezte. Olyan hajót alkottak, amely ötvözte magában a modern nagyhajós versenyhajók legfejlettebb technológiáját, ám a karbonszálas technológia mértéktartó alkalmazásával (rudazat, kormány és tőkesúly nyak) az új típus tömegek számára is elérhető árszinten maradhatott. A konstrukció és a gyártásminőség bizonytottan garantálja a Melges 24-esek hoszzú élettartamát, versenyképességét és értékállóságát.

A Melges 24 titka egyszerű: érzékenységével, sebességével és dinamizmusával meglepi és rabul ejti azt, aki kipróbálja a vele való vitorlázást.
Praktikus, könnyű hajó. Összsúlya nem sokkal több, mint egy Solingé, ám siklótestével sokkal sportosabb. A legénység 4 vagy 5 fő lehet. A létszám a testsúlyuktól függ, mert együtt nem lehetnek nehezebbek 360 kilónál. 35,3 négyzetméteres alapvitorázatához bőszélben egy 62 négyzetméteres assziketrikus spinnaker csatlakozik. A hajó nagyon jól kezelhető és könnyen siklásba hozható. Kiképzésének köszönhetően alkalmas mezőnyben vitorlázásra vagy párosversenyzésre egyaránt.
A tőkesúlya felhúzható, miáltal könnyű utánfutón szállítható és akár sóján is vízre tehető. Tehát nagyon könnyen mozgatható, utaztatható hajó. Szezonban akár a környező országokban is találni szinte minden hétvégén versenyt, így hát egy Melges 24-es csapat valóban annyit edzhet és versenyezhet, amennyit csak megengedhet magának. Mint egy olimpiai osztályban.
 
 
 
A felsoroltak természetes eredője a világsiker lett. 1994-ben egyszerre kezdett hódítani az Atlanti- óceán mindkét partján, különösen miután gyorsan akadt európai gyártója is. 1994-ben a Sailing World Magazine az év vitorláshajójának nevezte. A kilencvenes évek második felében több, mint 300 hajót sikerült eladni. Első világbajnokságán 1998-ban Angliában 14 országból 98 hajó állt rajthoz. Vagyis elképesztően gyorsan hódított a Melges 24.

Ma már közel ezer hajó vitorlázik szerte a világon harminc országban. Természetesen az ISAF a Nemzetkötzi Vitorlás Szövetség által elismert nemzetközi osztály. A világbajnokságokon az indulók száma mindig 80-120 körüli. Okosan csinálnak kedvet az amatőröknek is, mert miközben az eredményüket külön is értékelik, ugyanakkor egy pályán, egy versenyben vitorlázhatnak olyan világsztárok ellen, mint James Spithill, Flavio Favini, Sebastian Col, Nicola Celon és még sok más olimpiákon és kontinensviadalokon dobogós versenyző.
A Melges 24 osztályban az számíthat amatőr csapatnak, amelyben nincs olyan tag, aki valaha is fizetségért versenyzett volna.

Számos amatőr példája igazolja, hogy a Melges 24 olyan vitorlázókból is komoly versenyzőt faragott, akik kamaszkorukban nem versenyeztek olimpiai kishajókban, sőt, akár későn, harmincéves koruk után kezdték a vitorlázást.
 
További információk: http://www.melges24.com/ 

Ruják István