Ha Darwint nem kezdik félremagyarázni, talán a magyar bajnokságok hangulatát, vonzerejét sem kellene féltenünk a legerősebbek túlélési kényszerképzetéből fakadó vágyaitól.
Pedig Darwin tézise a legalkalmasabbak túléléséről (survival of the fittest) szólt. Megpróbálok érthetőbben fogalmazni. A játék öröme és a profizmus érdekviszonyai nehezen összeegyeztethetőek. A nagyhajós osztályokban versenyző vitorlázók túlnyomó többsége saját hajóval, mindennemű támogatás nélkül, többnyire baráti és nem válogatási elvek mentén szerveződő csapatokkal vesz részt hétről hétre azokon a megmérettetéseken, melyeknek legfontosabb eseménye, megkoronázása a Magyar Nemzeti Bajnokság.
Már év közben kialakul az osztályok erősorrendje, mely nem mindig tükrözi a felkészültséget, de kitűnő keretet biztosít egy hajóosztályhoz kötődő közösség játékához. A legjobbak legyőzésének vágya ott munkál mindenkiben, - ha nem így lenne, el sem indulnának a versenyeken -, de a győzelemhez vezető út konzervatív módját, mely nem csupán költséges, de rendkívül időigényes is, nem könnyű végigjárni. Három alapvető körülmény optimális harmóniája szükséges a győzelemhez: a felszerelés, a tudás és a megfelelő gyakorlat. A hajó és a vitorlázat minősége csak pénz kérdése, talán ezt a legkönnyebb összehozni. A legjobb felszerelés sem ütőképes, ha nincs meg a kezeléséhez szükséges elméleti tudás, - de ez sem elegendő, ha kevés a vízen töltött órák száma, ami a begyakorláshoz elengedhetetlen.
Szegény Darwin az ő félreértelmezett evolúciós elméletével bizony nagyot nézne, ha látná, milyen fontossá vált az emberi egyedek győzelmi igyekezete, még egy olyan ártatlannak tűnő játékban is, mint a vitorlázás, ahol a természeti erők hasznosításában vetekednek. Valójában Darwin a körülményekhez való alkalmazkodást tartotta a túlélés alapfeltételének, és nem a környezet, a közösség legyőzését. A legfurcsább értéktorzulás ott érhető tetten, amikor a versengő játékos saját fejlődésének korlátait úgy kívánja átlépni, hogy a hőn áhított bajnoki cím elérése érdekében zsoldosokat fogad fel, pénzzel megváltva a befektetett munkát, a tanulás bosszantóan hosszadalmas folyamatát. Bizonyára az így szerzett cím megéri a befektetést, bár nagy a kockázat! A hajós közösség a zsoldost süvegeli, míg a finanszírozó bajnok könnyen névtelen maradhat. Nem is őket sajnálom, inkább azokat a klasszikusan amatőr hajóosztályokat féltem, ahol a vérprofi csapatokat felvonultató éremgyűjtők nem engedik fel a dobogóra azokat, akik egész évben erre az alkalomra készülve osztották be idejüket, energiájukat, bízva a tisztességes helytállásban.
A profizmusukra méltán büszke bérbajnokok is vesztesei ennek a közösségromboló igyekezetnek, mert akárhányszor állnak is fel a dobogó legfelső fokára, attól még semmivel sem lesznek nagyobbak.
2010-ben is legalább 50 hajóosztályban hirdetnek bajnokot! Ez a helyezetteket és a csapattagokat is figyelembe véve úgy 500 db érem! Numizmaták, hajrá!
A bőrös kacsamellet vékonyra szeleteljük, majd sóval, borssal meghintjük. A wokban, felhevített olajban , kis adagokban ropogósra sütjük. Lecsepegtetve, félre tesszük és melegen tartjuk....
18:49 Végrevégrevégre! Jön befelé a víz! Délután háromnegyed három óta ezzel kűzdünk. De délelőtt is beletelt majd egy órába amíg a jégbe fagyott slaugot kivágtam baltával....
2012. február 5.54 napja, hogy kikötöttem Kelet-Ausztráliában ésbefejeztem utamat. 135 nap, ebből 108 nap a tengeren, 20,450 tengeri mérföldmegtételével teljesítettem a Clipper11-12...
Ilyenkor télen mindig olyan sok az a25láb. Vagy legalább is jó nagy lábakból van 25... Elképesztőmennyiség a sok trepni, ilyen olyan fadarab ami kijött a hajóból.Ezért aztán viszonylag...
Rakonczay Gábor – ismét útrakelt – a Kanári szigeteki felkészítö megálló után folytatja Atlanti óceán átkelö kísérletét kenuval. Várhatóan 80 nap múlva ér partot,...
Vitorlásnaptár 2012 | Vitorlás versenyek 2012 | Hazai és nemzetközi vitorlás versenyek 2012 | Mini 6.50 | Mini 6.50 hajóosztály | Szólóvitorlázás | Páros vitorlás versenyek |...
Áron Szántó fényképeiApukával a kilátóban teliholdkor.
www.szantoaron.com
.
De jó volt megnézni a videót :-) Jó hangulatú rendezvény volt! (Annak ellenére, hogy amelyek vitorlát felhúztuk, azt el is szakítottuk...)Borregatta-Borászregatta | Borregatta-Borászregattawww.borregatta.huBorregatta célja:A nemes versengés célja, hogy egy vitorlás verseny alkalmával a Borász és a Vitorlás társadalmat közelebb hozza egymáshoz. Közben magas színvonalú...
Nagy az öröme a korcsolyázóknak a Balaton mellett, hiszen sok helyen tökéletes pályával várja őket a tó. Így van ez Keszthelyen is, ahol a Phoenix Marina sok szeretettel várja a korcsolyázni vágyókat! Keszthely Phoenix Marina fényképeiItt legsimább a jég.