A feledésbe merült 2003-as vízvesztést csapadékos évek követték, szinte alátámasztva a hivatalos szakértői vélemények derűlátását. Mi az ami most hitelesíthetné mondandóját? Először is a már év elején dokumentált jóslata: mely szerint a tó szeptemberre 40 cm szintre apad. Nos ez bejött. De ez talán még nem lenne elég, hogy bizalmat szavazzak a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos állásfoglalásaival nyíltan szembehelyezkedő szakértőnek. Ahhoz, hogy megértsem miért elkerülhetetlen a vízpótlás kíváncsi voltam mi az ami Fekete úr szerint elfogadhatatlan a hivatásos prognózisaiban.

A füredi Vitorlás étteremben meghirdetett előadást a média képviselőin kívül több Balatonhoz kötődő társadalmi szervezet képviselője, ismert vitorlázó, edző és lokálpatrióta kísérte figyelemmel.

Az előadó számításai szerint a tó néhány nehéz száraz nyarat követően ugyan ismét visszaszerzi megszokott vízszintjét, de ha időben nem készülünk fel az elengedhetetlen vízpótlásra a következő 10-15 éven belül bekövetkező újabb száraz időszakban negatív vízháztartást produkálva menthetetlenül pusztulásnak indul.A hivatalos véleményekben olyan számítási hibákat fedezett fel, melyek a végső konklúziókat megkérdőjelezhetővé tették. Érthetetlenül magasnak találta a tó vízgyűjtő területére jutó kalkulált vízmennyiséget, ugyanakkor nem talált magyarázatot a növekvő hőmérséklet mellett is csökkenő tendenciájú kalkulált párolgásra. Ezen hibák kiszűrésével a tó folyamatos vízvesztése kimutatható. Az előadó ismertette a hivatalos adatok alapján készített saját számítását a Balaton vízháztartásának jelenlegi és a jövőben várható alakulására. Adatokkal, ábrákkal, összehasonlító elemzésekkel bizonyította, hogy már tíz évvel ezelőtt fel kellett volna ismernünk azt a folyamatot, ami jelenlegi helyzetünkhöz és tizenöt éven belül a tó víztartalékának elfogyásához vezethet.. Ezért lassan egy éve már, hogy az MTA Klímaügyi Bizottságához fordult. Javasolta a jelenleg érvényes vízháztartási számítás felülvizsgálatát és ennek várható eredménye következtében a most érvényes Balaton-stratégiánk megváltoztatását. Ugyan javaslatát befogadták, de eddig ez ügyben semmiféle előrelépés nem történt.

Felhívta a Balatonnál és környékén élők, valamint az ország közvéleményének figyelmét, hogy a tó léte, már a most élő generációk számára is kérdésessé vált. Ezért azonnali - vízpótlást is magába foglaló - évtizedes léptékű intézkedéssorozat elindítását tartja szükségesnek. Ismertette ez ügyben tett korábbi lépéseit és tízpontos „Recept"- ben foglalta össze  javaslatait.

 

Ugyanaznap Siófokon, ülést tartott a Balatoni Fejlesztési Tanács. Ennek kapcsán a Veszprém-megyei Naplónak rövid interjút adott Bíró Péter akadémikus, a tihanyi kutatóintézet igazgatója. „A Balatonnak esze ágában sincs kiszáradni, rendbe fogja magát tenni, mondta Bíró Péter, aki óvott attól, hogy más vízgyűjtőről akarjunk vizet hozni a tóba. 

Az előadás anyaga itt letölthető. 

Gerő András