2011 azonban a váratlan csodák éveként méltó befejezést ajándékozott: évvégi nyűgösségem mélypontján 3 nappal szilveszter előtt ismeretlen számot jelzett ki a telefonom. December utolsó napjaiban szerencsére munka miatt nem esélyes, hogy bárki is keres, de azért az udvariasabb tessékkel vettem fel.

 

A vonal másik felén Mr. Porthole. Felvezetésként azzal kezdi, hogy kedveli a cikkeimet. Hálásan válaszolnék, ha nem hozna a dicséret annyira zavarba, hogy a szavak szimplán bennem akadnak. András szerencsére magától folytatja: Tudom, hogy elbúcsúztattad már többször is az idei vitorlás évet, de lenne még egy szezonzáró ajánlatom, ha ráérnél 31-én... Jó ég, ez nem lehet igaz. A torkomból megindul valami hang - a beszélgetést végighallgató anyám utólagos elmondása szerint furán magas -, vitorlázás szilveszterkor??? Persze!!! Mikor és hol legyek? András nevet: Ali megmondta, hogy tuti nem mondasz nemet, örülök, hogy találkozunk élőben, hívlak a részletek miatt. Szuper, várom, de jóóó, köszönöm! Majd remegő kézzel letettem a telefont: tényleg igaz lehet, hogy idén az évváltást hajón ünnepelhetem?

A következő napokban álomban vagy ébren, barátok közt vagy családi körben, otthon vagy egyéb pontokon a városban nem csináltam igazából mást, csak vártam. A szilvesztert. Dobogó szívvel, mosolyba csúszva, tánclépésekben, előrejelzést figyelve, bőrből majd' kibújva. És a részletek érkeztek is: találkozó szombaton 9-kor a BAH-on a kútnál, kihajózás dél körül nagyjából tízen, a táv Kenese-Füred, ott parti program estig, majd vissza, éjfélkor koccintás a vízen, a többi meg alakul kedv szerint.

Péntek éjjel visszafogott partizás után tértem haza a Merlinből 3 fele, aludni télen sem fontos, de mivel mégiscsak 0 fokban fogunk vitorlázni, kivételesen a pakolást a reggel helyett lefekvés előtt elintéztem - a szokásos szintidőnél rosszabb teljesítménnyel ugyan, de bekerült a vitorlászsákba egy halom polár, vízhatlan, szendvics és banán, az ünnepekre való tekintettel a sütis dobozba a mesekeksz mellé pedig Pataki gyümölcskenyér. Ébresztő 8:25-re, party karszalagok a szemetesbe, majd alvás - már csak 1 a várva várt szilveszteri vitorlázás előtt...

Ébredés magamtól 8:22-kor, a belső óra működik, ha van rá oka - és ha valamikor, akkor ma aztán van. A háztetők felett kék ég és napsütés, tudja jól az időjárás, hogy ma nem lehet eső, hó vagy szürkeség. Banán és kávé után évzáró séta az Alkotáson, nem sokan jöttek szembe, de abból 2 utánam fordult - nyilván csini a hótaposó, a fülmelegítő és a síkabát, de mégis inkább a zsákon himbálózó mentőmellény lehetett talán... A benzinkútnál mosolygó arcok, gyors bemutatkozás, ablak mosás - kötelező fiúszokás -, napszemüvegek elő, majd a pálya. Téli és kopasz, de szikrázó a fényár, aztán egyszercsak ott álltunk Kenesén Alival és Zsófival a partra vetett hajók alatt. Normál esetben a téli kikötő leginkább szomorú látvány, de ezen a napsütéses, jószeles délelőttön egy hajó és a Balaton 11 félbolond vitorlázni vágyóra vár: gyűlünk is szépen András Öreg Hölgye, a Magnifique fedélzetén - 2 pár András és Zsófi mellett Bea, majd még egy András Luluval, végül Bulcsú és családja. Indulhat az IGAZI szezonzáró vitorlázás.

3 fok, éles téli napfény, zöldeskék víz, a part mentén körben páracsík a tó felett, Tihany távoli sziget. A Nauticat 3 vitorlával majdnem dekkvízig dől az É-Ny-i szélben - nem csak nekem nehéz elhinni az egy takkos, polárba burkolt, mosolyba ragadt arcokkal teli télközepi álmot az IGAZÁN üres Balaton hullámain. Akármennyire is próbálom, az élményt szavakká formálni jól nem tudom, és Andris remek fotós 2 géppel felváltva, ám a képek sem adhatják vissza milyen érzés az, amikor a kompon kívül a mienk az EGYETLEN hajó a tavon. Az orrban ülve 4 réteg ruhában is gyorsan szentimentális leszek: a fejemben évvégi találkozóra érkeznek sorban kedvenc háromszögemben a 470-es körök, a 7-es szeles Póstás nap, a retúr Fűzfő-Szántód kalózos menet, a gyötrelmes györöki éjjelben végződő Kékszalag a Sirállyal, a tűzijáték páholyból Füreden, a siófoki Eliz sétáltatások és mindezeket megkoronázva a csoda, amit úgy hívnak, Péter-Pál... Mielőtt azonban jó szokásom szerint boldogságomban könnyekben törtem volna ki, hajóstársaim öntudatlanul megmentettek kérdéseikkel - amelyek nagy részben a kompvadászatra vonatkoztak :). Az Öreg Hölgy kormánya és a sottok közben kézről kézre jártak, a hajó kezes volt és szépen futott, fedélzetén a meséket keksz helyett pogácsa kísérte és gyümölcskenyér, és ahogyan az ilyen helyzetben lenni szokott, az élet néhány órára ismét teljesen és felhőtlenül boldog volt, hiszen hajóztunk, és a napfényes Balaton megint - és kizárólag - a miénk.

 

A leforduló, csendesedő szél Csopak magasságában az egy takkból többet csinált, de így is 3 órán belül Füredre értünk - kicsit sajnáltam is, hogy nem hosszabb a táv... Decemberben helyet vadászni, kikötőmestert hívni nem kell, a hajót simán a part mellé kötöttük a BYC-ben. A téren néhány perc alatt összegyűlt a fogadásunkra aki csak arra járt: elképedt arcok és ad hoc gyerek trombitakórus köszöntő közepette léptünk partra - mi voltunk aznapra a derült égből celebritás. Parti programunk hol máshol kezdődhetne, mint a Hatlépcsősben: a velős pirítós évszaktól függetlenül kijár, ráadásul azonnal ismerősökbe is botlottunk - a földvári Káosz legénysége idén mindenhol megtalál . A kávét és a desszertet a Karolinában fogyasztottuk, stílusosan vízhatlanban a kikerekedett szemű, aranyba öltözött családok között - levetett ruházatunknak ugyan külön fotel kellett, de itt így is szeretnek minket, ráadásul Rest Botinak köszönhetően a csokis süti fogyasztásunk is kompenzált. Bulcsúéktól búcsút kellett vennünk ezután, én ismét sírásközelbe kerültem először a nap bókjától, amely úgy indult, hogy 'te elég hülye vagy ahhoz, hogy...', aztán meg a zárszótól, hogy legközelebb hívjam, mielőtt kompvadászni megyek... Rövid füredi séta és forralt borozás után utunk Fehér Sanyiékhoz vezetett, ahol a fogadtatás szívmelengetően kedves, a vitorlás mesékhez puncs, diópálinka és kandalló a melengető keret, majd Sanyi és Éva gyönyörű borpincéje után visszatértünk az Öreg Hölgyhöz a kikötőbe. A hajó megúszta a petárda esőt, de konstatáltuk, hogy szél estére már nem akad, viszont a fehér máz a dekken bizony dér lesz cukor helyett: szilveszter estéjén nem meglepően mínuszban volt a hőmérséklet. Sanyiéknak búékot intettünk a nagymólón, majd Zsófi magához vette a kormányt, a többiek a fűtött kajütbe költöztek, én meg síruhában a félhold és az elképesztően csillagos ég alatt a Balaton megnyugtatóan ismerős fényei felett a tűzijátékokat néztem. Hogy a kajütben a következő másfél órában mi történt, azt nem tudom, de az biztos, hogy nálam boldogabb a világban kevés akadt: Zsófitól egy óvatlan pillanatban átvettem az Öreg Hölgy kormányát és Keneséig nem is eresztettem... Szerencsére senki sem bánta, így Zsófival fél éjfélre haza is beszélgettük a hajót, közben az járt a fejemben, hogy történhet ekkora csoda, hogy egy ilyen év utolsó perceiben a Keleti medence jól ismert fényei között alattam hajó, körülöttem vitorlástársak, a kezemben pedig kormány lehet. A Fűzfői öböl közepének magasságában visszavettük a motort, előkerült egy hang, az egyetlen ismeretlen, de hamar rájöttünk, hogy a csobogásba a jéghártya surrogása vegyül. Éjfélre a kenesei kikötők előtt leállítottuk a motort, a kajütből mindenki előkerült - mint kiderült, ők jobban fáztak benn, mint mi a szabad ég alatt a dekken, ám az is igaz, hogy Zsófival közösen nagyjából 30 ruhadarabot viselhettünk... 2012-be lépve pezsgő és körpuszi után a Balatont körülölelő tűzijáték rengeteg felett ismét megrohantak az immáron tavalyi emlékek: a megbízhatóan állandó szórakozást nyújtó szántódi éjjelek, a földvári mólón töltött egyszervolt este és az összetartozó reggel, a feledhetetlen Szüreti Regatta győztes boldogsága Badacsonyban, a szezonzáró zsákutca tábla eltulajdonítás, a hajnali ugrálások a Pub-Likban és a Sunsetben, korai ébredések a Sirályon és az Elizen, és még sorolhatnám persze reggelig, ha nem tudnám, hogy megosztani a legjobb dolog, de az emlékképek igazából mindenkiben egyenként és csak rá jellemzően élnek...

Az éj leple alatt a Keleti medence végéből a tavat sötétben is napfényben látva a boldogságtól sírni diszkréten lehetett, mert most már tényleg elhihettem, hogy nem álom és nem fikció: az új évet idén hajón és vízen kezdhettem. Ennél többet és jobbat nem is nagyon kérek, ha így fordulna minden év, szeretném és várnám lelkesen, Andrásnak és a szilveszteri csapatnak egy életre hála és köszönet, a következő évvégig pedig boldog új szezont és 2012-re is mindigjó szelet mindenkinek!     

Kovács Éva 

Kovács Éva