Közel is van, utolsó nap, csak a szomszédba kell menni, meg szeretünk is itt lenni. Ebédre ide értünk.

Az úszó mólók végére lehet kötni, a parthoz legközelebbi kivételével. Ezt ugyanis egy olyan közösség bérli, akik megkövetelik a kizárólagosságot. Még érteném is őket, de hagyjuk. Fő, hogy általában van szabad vendéghely, és a hevenyészett hullámtörő kramancnak köszönhetően valamelyest védettek is. 

Mi változott itt három év alatt? Lett például egy remek hajósbolt. Az oldalukon, nekem nem sikerült meglelnem a nyitva tartást, de telefonon lehet érdeklődni. Kapni itt minden vackot, sőt hasznos dolgokat is. És ha valami hirtelen nagyon kell, (például amikor Tihanyban ellopták az úszó mólós elektromos átalakítómat) itt azonnal tudtak adni, méghozzá igen kedvező áron. Úgy általában tudnak segíteni a bajba jutotton, a legkülönbözőbb formában. Például, a szemesi hajósok körében nagy népszerűségnek örvend a Hetedik Mennyország. Cudar messze van, több mint fél óra mászás, de nagyon megéri. Igazi, jó értelemben vett csárda, egy nagyon szívélyes vendégszerető házaspárral, a hegy tetején. Saját kecskékkel, innen a tej, sajt, a kertből vannak a zöldségek, gyümölcsök. Előzetes megbeszéléssel kemencés kacsa, liba, csülök, stb, és nagyon jól elkészített embertelen méretű oldalas, tarja, szűz, óriás bécsi, normális ital választékkal. Az árak nem magasabbak, mint a parti tálcán kirakott " nesze b... meg", de itt kiszolgálnak, a házigazda pedig tényleg elhúzza a nótádat. Hogy jön ez ide? Hát úgy, hogy a boltban adnak taxis telefonszámot, ami olcsón, bármikor felvisz. Szóval érdemes ide benézni.

Az imént említett csárda hiánypótló szerepet is betölthet, hiszen az általam favorizált Kis Halász önkiszolgáló a kikötő mellett, szép lassan, fokozatosan, de stabilan és észrevehetően romlik. Árai emelkednek, viszont a választék szűkül. Kezd átmenni teljesen kommerszbe, a közeli strand látogatói igényeinek kielégítésére. Nagyon sajnálom, de ez nekem, mint túrázó „vékony". Azért még lehet itt enni, de ne várjuk az évekkel ezelőtti színvonalat. A „Hal álom" viszont javult, legalábbis ami a frissensült - rántott halakat illeti. Nagy a választék, kedvesek, nem csak halat sütnek, hanem például vagdalt húst és sajtot is, boraik ihatóak. A halászlét azért még nem mertem újra megkockáztatni a két évvel ezelőtt történtekből kiindulva.

Kulturális éhségünk kielégítésére több dolog is alkalmas lehet. Azért megjegyzem, hogy nekem, a Posta múzeum, a régi formájában jobban tetszett, valahogy meghittebb volt, mikor egy valódi falusi postahivatalt rendeztek be. Van azután ugyanezen a környéken, rikítóan kiplakátozva az Emberek Aranyban című kiállítás. Miután megláttam a horrorisztikus belépőjegy árakat, már annyira nem is érdekelt. Attól még másoknak nyugodt szívvel ajánlhatom, biztos szemkápráztató. Na de ennyiért!

Utolsó nyári naplementém. A szemesi móló végéről csodálom. De szép!

És kergetőznek a gondolatok véges elmémben. Érdemes volt, kellett ez? Nem fúlt unalomba az egész? Hiszen három éve már ugyanezt végigjártuk, kiveséztük. „Kontra viccnek szaga van" - szokták mondani. Nem lerágott csont erről a témáról, újra húsz fejezetet kreálni? Hány bőrt lehet még lehúzni kedvenc kocsmáimról? Érdekelt ez valakit, adtam ötleteket bárkinek? Segítettem - e túrázó társaimon abban, hogy könnyebbé, tartalmasabbá tegyék szabadságukat, kirándulásaikat. Tudtam -e újat mondani? Most már mindegy. Erre inni kell. Irány a „csárda", búcsú vacsora ügyében. Rogyásig jóllaktunk, vedeltük a bort, pálinkát, volt nagy danaj - danaj.

Hamar felvirrad a reggel. Valahogy „tökösen" fejezzük be ezt az egészet. És jó! Fú az északi mint a disznó! Uzsgyi be a vízközépre, aztán egy krajcból a célig!

Hasítunk, gyártjuk a szódát! Az olajozott ménkű is csak lihegve ér utol! Ez az, amiben nincsen csont és mégis kemény!

Szinte tegnapnak tűnik a kezdés, amint tél végén felkészítettük magunkat meg a hajót. Majd statisztikáztunk, számháborúztunk, és betettük. „Jött a vihar", még bölcselkedtünk, tervezgettünk, s vízre szálltunk. - Rohanunk tovább, dekkig dőlünk, üvölt a rock. - Beszóltunk Tihanynak, Füreden gyarapítottuk a sort a WC előtt, keseregtünk a „megközelíthetetlen parton, megörültünk a tündérkertnek Fűzfőn. Hála a Porthole kártyának, megismerkedhettünk a hangyaboglárkával Partfőnél, és még arany angyal is köszöntött Siófokon. - Spriccel a víz, süvítenek a kötelek, suhognak a vitorlák. Gyerünk, gyerünk, ami belefér! - Kurta hazatérés után mentünk is tovább, „megláttuk a napot" Lelle felé, bekanyartunk Boglárra, át Szigligetre. Horgonyt vetettünk tejuhut bámulni, és árvaszúnyog rajokat kerülve elértük a legtávolabbi pontot. Éjszakáztunk a múzeumokkal, átvágtunk Fonyódra, majd megtámadtuk a hegyet Badacsonyban. - Fut tovább a Rhea, nézzük csak, 12 km/h. Megjárja ilyen élesen. Hajrá, tovább! -  Azért is kikötöttünk Révfülöpön, tegnap Szemesen dajdajoztunk. És most méterről méterre közeledünk Földvár felé. De még hogy! Ejthetünk picikét, na még. Hisz majdnem oldalszél!  Nézzük csak, 13 és fél! Ez már döfi! Nagyszerű, ez kellett a végére! Méltó befejezés. És ott vannak a jól ismert szállodák, látom a mólókat is. Még pár száz méter, szorítsuk, ami a csövön kifér! Elmúlt a nyár, mi is el...

Ha mi árnyak nem tetszettünk,
Gondoljátok, s mentve tettünk:
Hogy az álom meglepett,
S tükrözé e képeket.
E csekély, meddő mesét,
Mely csak álom, semmiség,
Nézze most el úri kegy,
Másszor aztán jobban megy.
S amint emberséges Puck
A nevem: ha megkapjuk,
Hogy most kímél a fulánk,
Jóvátesszük e hibánk,
Máskint a nevem ne Puck
Legyen inkább egy hazug.
Most uraim, jó`tszakát. -
Fel, tapsra hát, ki jó barát,
S Robin megjavitja magát.         

(Shakespeare)

Gelencsér György (Merlin)