Mekkora kár érte! Pedig a hőskorban, ezelőtt úgy negyven évvel, Boglárról indulva a kölcsönzői B18 hajókkal, első utunk menetrendszerűen ide vezetett palacsintázni. Persze a közforgalmú kikötő akkor is botrányos volt, azóta csak romlott. Itt alvásról szó sem lehetett. Most is felejtős, de még a kikötés is. Pedig adott volna (hiszen ez egy öböl), hogy a strand sarkából indítva egy hullámtörő kőmólót építsenek a meg lévő mellé kanyarítva. Mögötte kikotorni, bestégezni, vizesblokkoknak - irodának bőven van még hely a parton. Évtizedek óta óriási rá az igény, mégsem történik semmi. Révfülöpnek nem hiányzanak a túrázó hajósok. A „Balatoni nyár" televíziós műsort nap mint nap innen közvetítik. Beszélnek ott minden csacsiságról, ez is van, meg az is milyen remek, de arról, hogy a háttérben egy használhatatlan kikötőt látni, azt nem említik.

Továbbmegyünk Szepezd felé, és talán a tó legkedvesebb kikötőjébe fordulunk be, vendéghelyek rögtön a bejáratnál balra. Spóroljunk vele, mert többen jöhetnek ebédelni.

Imádok ide megérkezni. Csendes, védett, kellemes, minden rendelkezésre áll, csak jót tudok róla mondani. És még azzal is büszkélkedhet, hogy a Balaton szerintem egyik legjobb kikötőmestere, Rick Csaba vezeti (Kérem, hogy Kekecs Peti és Sasi ne sértődjenek meg, mert róluk is ez a véleményem).

Él - hal a birodalmáért, jóval az elvárható szint felett, emberfeletti energiával segít, ahol tud. Igyekszik mindent megoldani, ami előre viheti a dolgokat. Nagyon szépen köszönjük munkádat! Évek hosszú során keresztül járogattunk ide, aztán volt, hogy „elmartak", aztán megint változott a tulaj, és szívesen fogadtak. Egy igazi ipari műemlék is állt itt egy ideig, egy valódi bádog huszonötös, a Szabad szél. Én még láttam hajózni, azután javításra szorult, kiemelték. Persze nem nyúltak hozzá éveken keresztül, mígnem helyrehozhatatlanná szétrozsdásodott. Mára csak az emléke maradt. Nagyon sajnálom, hiszem ez volt az utolsó darabok egyike.

Farkaséhesek vagyunk, szerencsére nem kell messzire menni, hiszen a Tóth vendéglő pár lépésre van a telep kijáratától. Remek hely, kitűnő kaja, hatalmas választék, márkás borok, udvarias kiszolgálás, mindenféle fizetőeszközt elfogadnak, és még télen is nyitva tartanak. Sőt, még a kikötőből sem kell kilépni, hiszen az itteni kocsmát is ők üzemeltetik. A választék ugyan szerényebb, de a minőség és az olcsó ár ugyanaz. Ha csak úgy adódik, itt szoktunk ebédelni.

A település talán legfőbb látnivalója a kilátó. Kutya nehéz út oda felmászni. Eleinte a házak közötti emelkedőkön haladunk, majd elérjük a „Göde pontot". Szép a kilátás, azt hisszük, hogy már majdnem felértünk. Frászkarikát! Most kezdődik csak az igazi. A kopár déli oldalon cikk-cakkban kell mászni, majd még a fák között tovább. Szóval rettenetes kemény. A látvány viszont mindenért kárpótol. Gyakorlatilag a teljes középső és nyugati medence belátható. Mindez szédítő magasságból.

Lefelé már könnyebb az út. Még egy fröccs a kocsmában, búcsú Csabától, majd indulás tovább. Pedig szívesen éjszakáznánk itt, de irdatlan az ár! Botrányosan drága!

Ezért is ragadtatom magam arra a kijelentésre, hogy „Révfülöp egy csődtömeg". Itt ez a gyönyörű település, és lehetetlen itt maradni. A közforgalmú használhatatlan, a vitorláskikötő megfizethetetlen. Csőd ez elsősorban nekünk, Porthole munkatársaknak, hogy nem tudtunk megállapodni legalább egy ingyenes éjszaka tekintetében, de kudarc ez az önkormányzatnak, a BAHART jeles csapatának, a kikötő tulajdonosának, a Nemzeti Sportközpontoknak, de kedvenc kikötőparancsnokomnak is!

Hajózunk tehát tovább, túránk utolsó állomása felé. De ez már a következő cikk témája.

Gelencsér György (Merlin)