Balázs lakatos és búvár egy személyben. Ha valami belepotyog a vízbe, neki szoktunk szólni. Balázs jön, legyen tavasz, nyár, vagy ősz és merül. Cuccolja a búvárruhát, palackot, ólomövet, uszonyt, szóval mindent, ami kell, egy egész kisautónyi holmit.
A minap este az egyik hajótulajdonos rémülten jött, hogy beleesett az autókulcsa a hajó mögött a vízbe. Ráadásul egy drága autó, kulcsa. Uccu neki, keressük. Kerestük mágnessel, nem találtuk. Persze, hogy nem, mert ezekben az új ketyerékben minden másként van. Besötétedett, így feladtuk a keresést.
A másnapi folytatás a tulajdonosnak és barátainak jutott. Nem mély a víz a hajó mögött, alig mellig ér, így próbálkoztak lábbal kitapogatni, sikertelenül. Újabb ötlet a lemerülés. Ehhez beszereztek egy gumicsövet, hogy a lemerülő ezen keresztül kapjon levegőt. Ez sem járt sikerrel. Délutánra végleg eldőlt, hogy búvárt kell hívni, tehát, jöjjön Balázs. Jött is, felpakolva, tele cuccal. Árnyékban éppen 36 fokot mértünk. Beöltözött, közben beszélgettünk, latolgattuk az esélyeket. Sok reményre nem volt okunk, ezért Balázsnak azt tanácsoltam, hallgasson a rutinjára és úgy keressen.
Lemerült a népes közönség előtt és keresett. Keresett öt, majd tíz, majd tizenöt percig, mindhiába. Ekkor előjött a rutinja és megkérdezte, - biztos, hogy belejtettétek a vízbe ezt a kulcsot? Egy pillanatra néma csend, majd a hajó tulajdonosa berohan a hajóba, pár pillanat múlva kijön, kezében egy indító kulccsal. - Talán ezt keresitek? - Persze, az ominózus kulcs volt.
Nos, a rutin, mégis csak sikerre vitte a keresést. Végül még is búvár kellett a megtaláláshoz.
A bőrös kacsamellet vékonyra szeleteljük, majd sóval, borssal meghintjük. A wokban, felhevített olajban , kis adagokban ropogósra sütjük. Lecsepegtetve, félre tesszük és melegen tartjuk....
18:49 Végrevégrevégre! Jön befelé a víz! Délután háromnegyed három óta ezzel kűzdünk. De délelőtt is beletelt majd egy órába amíg a jégbe fagyott slaugot kivágtam baltával....
2012. február 5.54 napja, hogy kikötöttem Kelet-Ausztráliában ésbefejeztem utamat. 135 nap, ebből 108 nap a tengeren, 20,450 tengeri mérföldmegtételével teljesítettem a Clipper11-12...
Ilyenkor télen mindig olyan sok az a25láb. Vagy legalább is jó nagy lábakból van 25... Elképesztőmennyiség a sok trepni, ilyen olyan fadarab ami kijött a hajóból.Ezért aztán viszonylag...
Rakonczay Gábor – ismét útrakelt – a Kanári szigeteki felkészítö megálló után folytatja Atlanti óceán átkelö kísérletét kenuval. Várhatóan 80 nap múlva ér partot,...
Vitorlásnaptár 2012 | Vitorlás versenyek 2012 | Hazai és nemzetközi vitorlás versenyek 2012 | Mini 6.50 | Mini 6.50 hajóosztály | Szólóvitorlázás | Páros vitorlás versenyek |...
Áron Szántó fényképeiApukával a kilátóban teliholdkor.
www.szantoaron.com
.
De jó volt megnézni a videót :-) Jó hangulatú rendezvény volt! (Annak ellenére, hogy amelyek vitorlát felhúztuk, azt el is szakítottuk...)Borregatta-Borászregatta | Borregatta-Borászregattawww.borregatta.huBorregatta célja:A nemes versengés célja, hogy egy vitorlás verseny alkalmával a Borász és a Vitorlás társadalmat közelebb hozza egymáshoz. Közben magas színvonalú...
Nagy az öröme a korcsolyázóknak a Balaton mellett, hiszen sok helyen tökéletes pályával várja őket a tó. Így van ez Keszthelyen is, ahol a Phoenix Marina sok szeretettel várja a korcsolyázni vágyókat! Keszthely Phoenix Marina fényképeiItt legsimább a jég.