10 nappal ezelőtti – nem éppen önkéntelen – kikötői látogatásunk után újra Földváron ért az este. Késői volt az érkezés, hosszú és időhiány miatt diétás a nap, a kikötői gyros-os viszont egy ideje korábban zár, így nem tartott sokáig a Pub-Lik felé venni az irányt.

A Pub-Lik, számtalan nyári nappalban végződve éjjelem színtere, ezúttal is törzsvendégekkel várt: a bejáratban a kompok között sikertelen mentés után búcsút nem intő hajó legénysége fogadott. És természetesen azonnal hellyel is kínált, a köszönés után igen gyorsan - és némileg feldúltan - a tárgyra térve.
Mert ők megpróbálták. Vitorlával, az aznapi hullámzásra alkalmas motor hiányában. A kidobott kötél kicsit rövid volt, ezért elkapni nem tudták, és igen, dobhattak volna ők is kötelet, de a manőverezés nehézkes volt: az egyik oldalon a közeli komp, a másikon a leszúrt árboc zavart. Aztán látták, hogy érkezik más, erősebb motorral, több emberrel, ezért hajóztak inkább tovább, a kikötőben pedig a borulásunk bekerült egy újabb eseménydús nap meséi közé.
Aztán egyszer csak megjelent egy cikk, ami szólt kompról, másodfokról, mély vízről, borulásról, mentésről. És arról, hogyan is éltük meg mi ketten, Mariannal, 3 komp között, egy süllyedő 470-esen. Arról viszont nem szólt, hogy mi játszódhat a másik hajó fedélzetén, mert abban a helyzetben azt nem láttam át. Két szavas szóváltás után a többi hiányában pedig az egészből csak annyi maradt, hogy érkezett, majd távozott egy Sudár.
Írtam egy újabb nem felejthető vitorlás élményről. Szubjektíven, ahogyan azt élményekkel teszi az ember. Nem állt szándékomban felelősségre vonni vagy megbántani senkit. Nem sajnálom, hogy félreértettem egy helyzetet a vízen, mert ez bárkivel megtörténik néha - csakúgy, mint a borulás. Azt viszont sajnálom, ha akaratlanul negatív híreteket keltettem.
Sajnos sok rosszindulatú, személyeskedő megjegyzés, veszekedés olvasható a vitorlás fórumokon, ezért különösen örülök, hogy a mi félreértésünk olyan szavakkal végződött, hogy 'értem', 'sajnálom', és főleg: 'család'. A múltkori ígéretekhez hozzáteszem, hogy a jövőben többet kérdezek, mielőtt írok, ti pedig ha hasonló helyzetbe kerültök, mielőtt elmentek, szóljatok át, hogy sorry, de nem megy... Aztán ha kész lesz az árboc, iszunk a Pub-Likban a limonádé és a sör mellé közösen egy-egy tequilát!
Kovács Éva
Kapcsolódó cikk:
Tegnap nagyjából egész nap esett az eső. Egészen pontosan zivatarok követték egymást, volt, hogy a nap is kisütött tán 10 percre aztán ismét jött a zuhé. Mondjuk májusi eső aranyat...
Az olaj felén megpirítjuk a finomra vágott hagymát, majd zsírjára sütjük rajta a zúzott fokhagymával, majoránnával, sóval és borssal ízesített, vékonyra szelt hagymát. A többi...
Facebook oldalunkon lekövettük a Volvo Ocean Race hetedik szakaszának rajtját, a velencei ACWS-ről pedig írtunk összefoglalót. Most további képekkel támogatjuk meg azt a sok-sok betűt....
FOTÓZZATOK edzés, bevitorlázás alatt és ha adódik, a verseny folyamán. A Keszthely – Kenese Szóló 2012 minden benevezett versenyzője beküldheti edzés, vagy bevitorlázás alatt,...
A balszerencsés események után végre vízre került a Mini Transat 6.50 projekt 2012-13 versenyhajója! Túl vagyunk számos versenynaptár-módosításon és megannyi franciaországi...
Volt egy kisvismajor. Sajnos épp a daruzás megbeszélt időpontja előtti éjszaka gyulladt ki egy hajó Balatonföldváron, amit az oltás után a daru alá kellett vontatni, hogy...