A család fájdalmában osztozunk, gyászolja őt felesége, Bea, gyerekei Trixi és Gyurci, és a közelmúltban született első unokája Rebeka. Rajtuk kívül természetesen rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, volt munkatársaknak is hiányozni fog.

Gyuri 1962-ben született, gyerekkorát Balatonfűzfőn töltötte. Először a sportlövészetet választotta, ahol szép sikereket ért el. Argentínában a Világbajnokságon 8. helyen végzett, tehetséges volt.

A Nitrokémiánál kezdett dolgozni, ahogy környékünkön sokan abban az időben.

A '90-es évek elején került a klubba, miután Tolnai Pista munkatársa volt, és sokat hallott tőle a kikötőről. 
Gyermekei, Trixi és Gyurci először úszni kezdtek, aztán később ők is inkább a hajózást választották. 
A Zsiga motorost szerelte és vezette Gyuri, többször a Balaton másik végéig is elpöfögött vele, hogy egy-egy Bajnokság alkalmával felügyelje a versenyző gyerekeket.

Később a Klub alkalmazottjaként kikötőmesterként daruzta a hajókat, majd vállalkozásba kezdett, és hegesztéssel foglalkozott.

Ő maga keveset versenyzett, de azért a Kékszalagon indult több alkalommal, és sok vendéget vitorláztatott, ezek mellett a klub által rendezett versenyek állandó motorosvezetője volt.

Mindenki ismerte és szerette őt, mindannyiunk számtalan közös szép emléket tud felidézni vele kapcsolatban.
 
 

Emlékezzünk úgy rá, ahogyan ezen a fotón látjuk őt: gondtalanul, jókedvűen és motorcsónakot vezetve.