Bár a régi kikötőparancsnokék nagy haverjaim voltak, jókat tudtunk beszélgetni, vitatkozgatni pár pohár bor mellett. Már ők sem lesznek. Fene se vágyik ide, csak ha muszáj. Na mindegy, azért köszönjük be, ha már erre járunk.

Kikötésnél egy fiatalos, határozott úr bringázott oda segíteni. Hamar kiderült, az új vezető kikötőmesterhez volt szerencsénk. És volt áram, de büdös halszag az nem. Jé?! Hol a megszokott mocsok? Volt nincs! Baktattunk az iroda felé. Két Bahartos szakembert vettünk észre, amint cserélték a sérült deszkákat, húzkodták a meglazult csavarokat a stégen. A szemetesek pedig ki voltak ürítve. Nahát?! Mi történt itt?! A büfé átalakítva, kicsinosítva! Kellemesen hűs a fröccs! Rozé is van. És frissen ültetett virágok, meg televízió. Lehet nézni az EB –t. Nem hiszek a fülemnek: berendeztek egy konyhát, ahol kedvükre főzhetnek a vitorlás túrázók! Feleségemnek meg is mutatják. Még hűtő is van. Kezdtem határozottan jól érezni magamat. Vörös Balázs és Veres Éva Ilona keze nyomán, a béke és a barátság szigetévé, a nyugalom honává lett, az amúgy több szerencsétlen adottsággal bíró kikötő.

 

 

 

Persze itt éjszakáztunk. Késő estig néztük a meccseket. Ettük a vacsorát, vedeltük a finomabbnál finomabb borokat. Másnap panaszkodtam, hogy baromira megdrágult a Pöttyös vendéglő. Semmi gond, Évike már vette is elő a „Makkos” étlapját. Egy amolyan „kis kockás terítős”. Ez mindjárt más. Legközelebb kipróbáljuk. Mert jövünk ám, kedvességetek, szeretetetek visszahív!

„Lompos farkú szél csatangol” ismét, repülünk tovább Keszthely felé. Jöttek ám hírek innen is. A kikötőt eladta a Bahart! Persze kidobták a régi személyzetet. Bár idén még kiköthetünk, de mindenféle „nemszeretem” pofák kötözködnek, igyekeznek kiutálni a túrázókat. Itt minden a bevételről fog szólni. Álljanak itt a nagypénzű hatalmas bödönhajók, melyekkel csak néha motoroznak ki, pár száz métert fürödni. Jobb, ha még azt sem. Lebetonoznak mindent, minél több autó tudjon itt parkolni. B@sszus, pedig annyira örültünk neki amikor megépült, milyen jó volt ide járni. Szóval Keszthely is Balatonfüred sorsára jut, itt sem lehet majd éjszakázni. Baromi nagy kár, szégyen és gyalázat! Nesze neked túravitorlázás támogatása, fejlesztése. Egye meg a „Radai Rosseb”, azért nézzünk be, legalább elbúcsúzni.

Nahát, ott a vendéghely tábla! És van szabad „hosszú beálló”, ahová be is férünk. Peti fiam, már hozza is a csatlakozót. – Simán adtak, csak majd vigyem az ötezer kauciót – mondja. Nofene! Ennyire rugalmasak? Séta az iroda felé. Ámulok és bámulok. Mindenütt virágok nyílnak, rend, tisztaság, mosolygós vitorlázók fogadják köszönésemet. Sasvári Gábor (Sasi) kikötő vezető kőrbe visz az irodán és a club helyiségeken. Óriási a változás. Lelakott szobák helyett, kifinomult érzékkel berendezett clubhelyiségek hívogatnak.

 

 

 

Ötletes, látványos, stílusos, ide való. Emellett még otthonos és barátságos is.

 

 

 

Leültünk beszélgetni. Egyenlőre csak az üzemeltetést sikerült átvenniük, de meg szeretnék venni. Eszük ágában sincs csökkenteni a zöld területet, sőt, amint látható, mindenütt friss virágágyások készültek. A túrázókra pedig ezen túl is számítanak. Porthole klubtagoknak egy éjszaka ingyenes. Bahart kártyásokra vannak ötletek, például, mondjuk az első éjszaka 5000 FT. ezért viszont kap egy kupont, amit a Fregattban az utolsó fillérig leehet és leihat. Ez eddig ilyet csak külföldön láttam. Szavaiból, lényéből kitűnik: élete a víz, a kikötő és a hajózás. Erre megnyugodtam. Nem kerül „ebek harmincadjára” a Phoenix. A lehető legjobb gazdái lehetnek.

Caplatok vissza a hajóhoz. Felesége két virágkosarat cipel, hogy felakassza a stég bejárati korlátjára.

  • De gyönyörű, köszönjük, ezt még sehol nem láttam! –

  • Pedig itt már tavasszal egyszer megcsináltuk, de a Pünkösdi Regattán, a kedves sporttársak szórakozásból belevizeltek, és ettől kipusztult. – mondja mosolyogva, minden harag nélkül.


    Ég a pofámról a bőr. Nem találok szavakat a döbbenettől. Valami elnézést rebegek a többi túrázó meg vendég nevében. Búcsúzóul még egyszer kőrbe nézek. Az Istennek sem találok „utálatos, túrázókat kiszekáló” arcokat, csak mosolyt, szeretetet, odaadást, elhivatottságot, és temérdek megfeszített munkát.


    A „károgó varnyak” pedig, részemről, jó magasról, le vannak sz@rva!

 

Merlin!

Gelencsér György (Merlin)