Elkerülhetetlenül utolért minket 2011 nyara: az adriai vitorlázás továbbra is kitüntetett célja több ezer honfitársunknak.
Nem árt azonban, ha tisztában vagyunk, milyen költségekkel jár egy-egy kikötés. Stréda Zsófi és a charterinfo.hu segítségünkre sietett, az alábbi hasznos összeállítással.
Letölthető táblázatunkban megtalálható az összes hasznos infó: a kikötők teljes listája GPS-koordinátákkal, a hajóméret-kategóriákra lebontott árjegyzékkel, valamint a marinák honlapjaira mutató linkekkel.
Kellemes böngészést és jó szelet!
Tegnap nagyjából egész nap esett az eső. Egészen pontosan zivatarok követték egymást, volt, hogy a nap is kisütött tán 10 percre aztán ismét jött a zuhé. Mondjuk májusi eső aranyat...
Az olaj felén megpirítjuk a finomra vágott hagymát, majd zsírjára sütjük rajta a zúzott fokhagymával, majoránnával, sóval és borssal ízesített, vékonyra szelt hagymát. A többi...
Facebook oldalunkon lekövettük a Volvo Ocean Race hetedik szakaszának rajtját, a velencei ACWS-ről pedig írtunk összefoglalót. Most további képekkel támogatjuk meg azt a sok-sok betűt....
FOTÓZZATOK edzés, bevitorlázás alatt és ha adódik, a verseny folyamán. A Keszthely – Kenese Szóló 2012 minden benevezett versenyzője beküldheti edzés, vagy bevitorlázás alatt,...
A balszerencsés események után végre vízre került a Mini Transat 6.50 projekt 2012-13 versenyhajója! Túl vagyunk számos versenynaptár-módosításon és megannyi franciaországi...
Volt egy kisvismajor. Sajnos épp a daruzás megbeszélt időpontja előtti éjszaka gyulladt ki egy hajó Balatonföldváron, amit az oltás után a daru alá kellett vontatni, hogy...