Az úgy volt, hogy Viszkei Andris barátom, aki a Balaton Boat főtámogatója is egyben megkérdezte: lennék-e szíves egy hajó kiállításra szállításában segítő kezet nyújtani?
Szíves voltam, mert egy kis vitorlázást mindig szívesen beszorítok a naptáramba... Az indulás pillanatában aztán kiderült: egy vadiúj 265-ös Wia az utaztatás tárgya - egy elektromos hajó. Nem mutattam csalódást, annál is inkább mivel a tó tükör sima vízén ideális opció a villanyhajó, másrészt egy négyhajós flottában különben is vidámabb az utazás. A kis T-top szerű tető alatt kellemesen telt az idő: 5-6 csomós utazósebesség mellett Kenesétől Lelléig az energiakészlet alig több mint 40 %-át használtam el. Meglepő, hogy ha egymás közelébe kerültünk, még beszélgetni is tudtunk, a legnagyobb zajt a víz csobogása keltette.

Lellére érve nem bírtam ellenállni a BL kikötő csábító közelségének, a tiltó tábla ellenére behajóztam. Egészen szürreális képet mutat egy üres kikötő május közepén, amikor máshol már tetőfokán a szezon, a nyüzsgés. Hamar elő is került egy őrszemély, és udvariasan felhívta a figyelmemet, hogy ez nem az a hely, ahol szívesen látnak.

A kiállítás úgy tűnik ezévben megússza a durva viharok és áztató esők elrettentő kalandját, az első napok mégis igencsak visszafogott érdeklődésről tanúskodtak. A 77 kiállító a gazdasági helyzet tükrében némi optimizmusra adott okot, legalábbis a rendező BH Zrt képviselői a megnyitón elmondott beszédeikben ezt sugallták. A város polgármestere, Kenéz István azonban már csalódásának adott hangot a látogatók számának visszaesése miatt. A főtámogató bizakodóbbnak mutatkozott - erre persze minden oka megvolt, hiszen láthatóan az elektrohajók piacát kevésbé vetette vissza az általános pénztelenség.

A visszafogott kiállítói jelenlét ellenére a nagyok éltek a lehetőséggel. A Bavaria látványfölénye elsősorban a többiek óvatosabb megjelenésének köszönhető, mivel semmit sem változtatott a tavalyi felhozatalán. A Jeanneau 50 lábas DS-e a balatoni körülmények között igazi látványosság, már csak emiatt is érdemes kilátogatni. A Hanse-tól bátrabb kiállást vártam, annak ismeretében, hogy az utóbbi időben több 400-as modellt is értékesítettek. A kiállított 320-as nem tükrözi teljeskörűen a márka értékeit. Holnap körülnézünk a sátrakban is!
Ma még csak péntek van, szakmai nap, ráadásul 13-a. Úgyhogy nincs ok a kétségbeesésre, szombat és vasárnap igazán jó program a kiállítás, gyertek és nézzétek meg!
További képek a Galériánkban!
Elkészült a vitorlaszám, amit fel is avattam! Bár a Folkénak ez az 1-es 2-es szél a szélcsenddel egyenlő, azért egy körre futotta a Fűzfői öbölben.Kevésbé jártas olvasóim kedvéért...
Tegnap nagyjából egész nap esett az eső. Egészen pontosan zivatarok követték egymást, volt, hogy a nap is kisütött tán 10 percre aztán ismét jött a zuhé. Mondjuk májusi eső aranyat...
Az olaj felén megpirítjuk a finomra vágott hagymát, majd zsírjára sütjük rajta a zúzott fokhagymával, majoránnával, sóval és borssal ízesített, vékonyra szelt hagymát. A többi...
Facebook oldalunkon lekövettük a Volvo Ocean Race hetedik szakaszának rajtját, a velencei ACWS-ről pedig írtunk összefoglalót. Most további képekkel támogatjuk meg azt a sok-sok betűt....
FOTÓZZATOK edzés, bevitorlázás alatt és ha adódik, a verseny folyamán. A Keszthely – Kenese Szóló 2012 minden benevezett versenyzője beküldheti edzés, vagy bevitorlázás alatt,...
A balszerencsés események után végre vízre került a Mini Transat 6.50 projekt 2012-13 versenyhajója! Túl vagyunk számos versenynaptár-módosításon és megannyi franciaországi...