Kamon-kő várához célszerű a Kápolnát útba ejtve a Rókarántón végigsétálni. Régi halászház már csak nyaralóvá újított formában látható. A várat szépen rendbe hozták, a kilátás felejthetetlen. Tövében cukrászda, valódi pálinkákat meg limonádét kóstolhatunk a sütemények mellé. Visszafelé menjünk a part mentén, nézzük meg az 1200-ból fennmaradt négyszögletűből nyolcszögletűvé nőtt templomtornyot.
Matyus bán erődítményének romjaihoz rövidebb az út. A Királyné szoknyáját kell hátulról megmászni. Van szúnyog bőven mindig.
Csodálatos Szigligetünkről kihajózván nyugatnak fordulunk. A Györöki-öböl nagyon nagy, és tud „hőbörögni" erősebb északinál rendesen. Túljutván, a Keszthelyi-öböl már csendesebb. Megkerüljük a drótkötél sípályát, a kastély tornya alatt vár minket a vitorláskikötő.
Szép lassan kerüljük meg az első mólót és kössünk a nádas mellettihez. Sejtelmes nádi világ szomszédai leszünk. Itt minden bizonnyal földöntúli lények tanyáznak: Tündék, Koboldok, Törpök, Morlockok, a Csupakabrasz, a Százkvacs, meg a Qrgjuvejtkorqju és a Lúdvérc. Jóindulatuk elnyerése érdekében ajánlatos köszöntést mondani, persze megfelelő mennyiségű szeszesital elfogyasztásának kíséretében.

A Fregattban nyugodtan ehetünk, ihatunk, nem bánjuk meg. Kedvesek, segítőkészek. Ki van írva a telefonszám, ahol a kisvasútnak lehet szólni, hogy a következő járat kanyarodjon ki a bejárathoz. Hasznos, mert kényelmesen feljutunk a kastélyhoz. A főépület megtekintése mellett érdemes megnézni az új épületben látható vadászati és vasútmodell-kiállítást. Ez utóbbi „világszám". Kihagyhatatlan a mezőgazdasági gépészeti bemutatóhely is. Egyetlen működő gőzeke, akit érdekel. A város is tele látnivalókkal. A Balaton Múzeum közismert, úgyszintén a Török Tibi barátom munkája nyomán nyílt Csigaparlament, a Babamúzeum, a Panoptikum, meg történelmi horror- illetve erotikus kiállítások. Tudom, ez nem egynapi program. Egyik túrán ezt, másikon azt szoktuk meglátogatni. Van úgy, hogy a rossz idős napokat töltjük itt, és a front elvonultával 2-3 napi veszteglés alatt faljuk a kultúrát.

Nemcsak a pizzakedvelőknek javaslom a Donatellót. Igényes, jó kaja van. Persze temérdek jó „kocsma" van a városban.
A régi közforgalmú kikötőben is meg lehet állni, a volt rendőrségi öböl még védett is. Egy-egy WC meg kártyás zuhanyozó is akad. Persze a hajót zárjuk, még akkor is, ha csak pár percre távozunk. Én például akkor szoktam ide átcsurogni, ha valamelyik útitársamat kell vonatra tennem, vagy éppen ide érkezett, és a visszaúton jön velünk.
Kimondtam tehát a keserűt: visszaút. Úgy szebb, ha ezt tekintem a túra felének. Hazafelé ott állunk meg, ahol idefelé nem. (Badacsony persze oda-vissza kihagyhatatlan.) Bevált szokásom az utolsó estét Szemesen tölteni, onnan másnap reggeli indulással ebédre Földváron vagyok. Van idő kipakolni, kitakarítani.
Túra végeztével érdemes a hajót leszerelni (ha napokig magára hagyjuk). Vitorlákat, mozgó kötélzetet ellenőrizve, szárazon összehajtva, mindent a helyére. Hűtő kirámolva, kimosva, akkumulátor és benzintankok feltöltve legyenek. Nézzük át a szivacsokat, párnákat, hálózsákokat, viharruhákat, nem nedves-e valami. Ha igen, teregessük ki a kabinban. Nézzük át a polcokat-zugokat; nem maradt-e mobiltöltő, fényképezőgép stb. És még tűrhető időpontban Pestre lehet érni autóval, vagy vonattal. Csak ne vasárnap legyen.

Véget ért közös túránk, ezzel együtt cikksorozatom is. Indultunk a szocreálból, körbehajóztuk kedvenc tavunkat. Remélem, élveztétek, mert én igen. Nekem elég látni reggel az ezüstösen csillogó hullámokat, hallani jellegzetes locsogásukat, a vitorlák-kötelek zenéjét. Loccsanni néha a nyomdokvízben, várni az aranyló naplementében feltámadó parti szelet, kikötni valamelyik vendéghelyen, csapkodni a szúnyogokat a vacsoránál, hallgatni a békabrekegést. Ha ragad a fedélzet az árvaszúnyogtól, lemosom. Ha locsog a sártól a zuhanyozó, felmosom. Ha szaros a WC-kagyló, hát ingyenes a kefehasználat, kitisztítom. Nincs papír, hát van a zsebemben tartalék. Ha nincs meleg víz, hát van hideg, vagy fürdünk másnap reggel. Esik az eső, hát fel a túraponyvát. Azért sem hagyom, hogy elrontsák.
„TUDJA MINDEN KREATÚRA, NINCS JOBB, MINT EGY RHEATÚRA"

Jó szelet nektek! Merlin

Merlin nyugatnak indul - Balatonszemes

Vessünk horgonyt

Óh, Tihanynak riadó leánya!

„Mesés kelet"

 

 

 

 

Gelencsér György (Merlin)