2012. július 3-án, kedden ismét vízre kerül és elindul reményeink szerint hosszú és sikeres útjára a három legendás balatoni 75-ös Schärenkreuzer „legfiatalabb" és eddig méltán hiányolt darabja, a Lillafüred. Hosszú hónapok kitartó és megalkuvást nem tűrő munkája eredményeként kedd hajnalban egykori születési helyén, a balatonfüredi hajógyárban ismét vízre került a híres vitorlás. A hajnali vízre tételt követően a Lillafüred újkori történetének első útján befut a balatonfüredi kikötőbe, ahol a jövőben ékesíti majd azt a másik két „75-ös" társaságában.
A HAJÓ TÖRTÉNETE
A Lillafüred egy klasszikus, faépítésű vitorlás jacht, melynek gyártását 1944-ben kezdték meg a balatonfüredi hajógyárban, de a világháború miatt csak 1950-ben bocsátották vízre. Azóta kisebb javítások mellett folyamatosan a Balatonon használták. Az utóbbi években leromlott állapotba került hajó ismét az eredeti szépségében fog tündökölni és reményeink szerint a magyar vitorlásélet élvonalába kerül. A felújítást követően nem csak korszerű versenyhajó, hanem a Balaton egyik legszebb és legnagyobb érdeklődésre számot tartó hajója lesz.
A 75-ÖS SCHÄRENKREUZEREK
Az osztályból Skandináviában, Svájcban, Németországban számos egység épült, míg Magyarországon összesen három. 1944-ben tették vízre a Nemere II-t, 1946-ban a Big Boy-t (jelenlegi nevén Sirocco) utolsóként pedig a Lillafüred készült el. A 75-ös cirkálók a Balaton leghíresebb és legnagyobb hajói. Mivel mindössze három darab van e hajókból, hírnevük és ismertségük nagyobb bármilyen más balatoni vitorlásnál.
A FELÚJÍTÁS
A Lillafüredet 2008-ig balatoni sétahajózásra használták. A végletesen leromlott hajó felújítása 2009 márciusában kezdődött, a másik két hajót korábban már felújító Navalia Kft. veszprémi műhelyében, Cittel Lajos irányítása alatt. A Lillafüred kormányosa Csőregh Zoltán, aki az „Anna" nevű 70-es cirkálóval az elmúlt évtizedben a hazai nagyhajós mezőny abszolút élvonalában vitorlázott, a Kékszalag versenyeken több alkalommal is a legjobb hagyományos hajóként. A Lillafüred verseny-legénységének magja sok versenyévad során összeszokott, kiváló csapat.A hajó újjáépítése az eredeti, klasszikus stílusban törtét, ám a mai legmagasabb technológiai szinten, a legnemesebb anyagok felhasználásával. A rudazat karbonból készült, a vitorlázat szintén a kor követelményeinek megfelelő szabással és anyagokból. A gondos felújításnak köszönhetően egy hamisítatlanul klasszikus megjelenésű, ám a mai vitorlázó élmezőnyben is versenyképes, sőt esélyes jacht lett a Lillafüredből. A munka volumene és jellege miatt inkább a hajó újraépítéséről, mintsem egyszerűen felújításáról beszélhetünk. A munka a gondos bontással kezdődött, majd az eredeti tervrajzok szerint, illetve a megmenthető hajógerinchez és hajóbordákhoz illeszkedve épült a hajó. Régi hajók restaurálásánál ez bevett és elfogadott módszer, és az így újraépített hajót jogosan tekintik eredetinek még akkor is, ha a hajó tőkesúlyán és gerincén kívül akár nem is marad meg több valóban eredeti eleme. A hajó építőanyaga vörösfenyő, ennek köszönhetően mindössze 7,6 tonna a súlya veretek és motor nélkül számítva. A hajótest külső felújítása a Nemere II és a Sirocco restaurálásának minőségében történik. Fedélzete ugyanúgy teak és mahagóni kombinációja, de a hajó teste fehér. Ez eltérést, egyben megkülönböztethetőséget eredményez a Nemere II-vel, illetve a Sirocco-val szemben, melyek hajóteste mahagóni színű.
ALAPÍTVÁNYArról, hogy a Lillafüred a jövőben ne kerüljön hozzá méltatlan helyzetbe, a Phoenix 1797 Alapítvány a Balatoni Vitorláshagyományok Ápolásáért nevű alapítvány fog gondoskodni, amely kiemelt céljának tekinti a nevében is hivatkozott vitorlás hagyományok ápolását. Ennek a célnak egyik kiemelt eleme a Lillafüred helyreállítása és állapotának megőrzése.Az alapítvány nonprofit jellegéből fakadóan, annak valamennyi bevétele a célok megvalósítására fordítandó, így kiemelten a Lillafüred felújítására és üzemeltetésére.
Pfeningberger Ottó kuratóriumi elnök és Csőregh Zoltán a hajó kapitánya