Badacsonyi hajó az Elbán - Kárpáti Lajossal és Kötél Jánossal a fedélzetén
A sors úgy hozta, hogy Monát, a Jeanneau 34.2 típusú vitorlást Elba szigetén teleltettem. A tavasz közeledtével már nagyon kívánkozott haza, a Portoferraioban szokásos kikötői és egyéb díjakra is tekintettel.
Hazahozataláról két változatban is gondolkodtam. Megkerülve az olasz csizmát azonban még csak az Adrián vagyunk, ahonnan igen költséges a további út kamionnal. Mona ugyanis csípőben széles fiatalasszony, szélessége 3,30 m. Ehhez pedig országúton már Convoi Exceptionnel,útvonalengedély és kísért szállítmány szükséges.
Útban Elba és Korzika között
Mézes-mázos ígéretekkel rábeszéltem két vitorlás barátomat, hozzuk haza Monát „lábon". Kötél János budapesti, vele a Yachtakadémiát végeztük „sósvíz szakon", a káptalantóti Pettenkoffer Sándor pedig balatoni vitorlás már hat évtizede, azon kívül az ábrahámhegyi vitorlás gyerekek „Sanyibá"-ja.
Tanácsot kértem az Alma Mater vezetőjétől, a „Yachtakadémikus" Vass Tibor barátunktól is a két opciót illetően. Azt mondta, kalandvágyból a másodikat választaná.
A kocka itt már el is volt vetve. Átkelünk az Alpokon egy 7 tonnás, tőkesúlyos, 1,70 m merülésű vitorlással. Mi sem természetesebb ennél? Hiszen Hannibál is átkelt, pedig még vitorlása sem volt!
Nem maradt más, mint a felkészülés a téli hónapokban. Az útvonal (elnagyolva): Elba-Korzika-Cannes-Marseille-Rhone-Lyon-Saone-Doubs-Strasbourg-Rajna-Frankfurt-Majna-Duna-Sió(?)-Badacsony. Az utolsó szakasz nagyban függ a Balaton vízállásától, amelyben a sok csapadék okán is csak reménykedhetünk. De már Győr-Gönyű kikötőjében is nagyjából itthon vagyunk...
Golf Juan - Napóleon is ide szökött Elbáról
...és elindultunk Elbáról április 6-án. A tengeri átkelést nem részletezem, nem igazi sportteljesítmény, mindennapos dolog. Nekünk fantasztikus volt azzal együtt, hogy csak én úsztam meg tengeri betegség nélkül. Jani és Sanyi volt a két Kisherceg a hajón, akik a Tirrén tengeren hagyták rókáikat.
Itt már jó a kedv - és felbukkan a harmadik utas, Pettenkoffer Sándor is
Új-zélandi kollégák
Aki vitorlázott már áprilisban 12 fokos tengeren pengére feszített vitorlákkal 7-8 Beaufort szélben megfektetett hajóval 2-3 méteres hullámokon, az tudja, milyen fenséges érzés. Különösen társaimnak, akik két-három napig grafit-szürkék és vigasztalanok voltak, legbelül üresen, mégis elszántan húzták a köteleket, tekerték a kormányt. Azt mondják, a viharok azért vannak, hogy az ember legyőzze őket. Nekünk ez megadatott, hiszen itt vagyunk. A tengert sokan megpróbálták leírni, én nem kísérlem meg. Egyszerűen lenyűgöző.
Lajos egy áthajózott éjszaka után
A hyeres-i szigeteknél
E sorokat a hajón írom, Avignon és Vivier között, a sebes sodrású Rhone folyón szegény kis motorunkkal felfelé kapaszkodva. Nincs is más, mert 12,7 méteres árbocunkat már Marseille után vízszintesbe daruztuk. (Jelenleg csak útban van a fedélzeten, de azért mindig megsimogatjuk).
Április a Cote d' Azuron
Boulangerie-ból jövet
Lassan haladunk, nagy a sodrás, a robotkormány nem is bírja, jelzi, hogy nem erre szegődött. Sok a zsilip, a legutóbbi alig egy órája Bollene-nél 22,5 méterre emelt egy szuszra. A zsilipkezelőkkel rádión értekezünk, igen udvariasak, örülnek a magyar hajóról érkező francia szónak, mi pedig örülünk, hogy ők örülnek, hamarább átjutunk. Mire végzünk az „écluse" összes ceremóniájával, már jó ismerősök vagyunk, au revoir en Hongrie-val búcsúzunk, és levetjük a zsilipezésnél kötelező, ám kényelmetlen
mentőmellényt. Ha belegondolok, hogy májusig több mint 150 zsilip lesz még hazáig!
A következő részt egy hét múlva olvashatjátok!
Marseille If váránál
Marseille Vieux-port
Vacsora
Kárpáti Lajos
