Frissen épült hajómmal meg is jelentem családostól- egyedüli magyar résztvevőként. 

Fantasztikusan szívélyes fogadtatásban részesültünk, az osztrákok kezüket-lábukat törték az igyekezetben, hogy jól érezzük magunkat. Erre külön nem is lett volna szükség, mert a verseny önmagában is gondoskodott a kitűnő hangulatról. Kiváló szervezés, oldott hangulat, gyönyörű hajók, - mi kell ennél több? 

Na igen, nem árt egy kis szél, napsütés ellen sem tiltakoznánk… Ezekből sajnos kevés jutott.

 Ezzel együtt, vagy ennek ellenére estére hatalmas buli kerekedett, pompás vacsora, élő jazz zene, finom borok, szóval, ahogy egy versenynap estéjén dukál. Másnap- vasárnap- még két futam, majdnem teljes szélcsendben, majd délben díjkiosztó.

 Külön megköszönték a magyar vendégeknek a részvételt, minden kormányos kapott egy üveg bort, aztán lehetett pakolni. Azóta is gyakran jutott eszembe ez a remek hangulatú két nap, míg tavaly fölmerült bennem a kérdés, hogy miért ne lehetne hazai vizeken is megrendezni egy hasonlót. A Fertő tavi Vitorlás Szövetség lelkesen fogadta az ötletet, megkerestük vele a Bécsieket, ők úgyszintén vállalták a partnerséget. Némi egyeztetés után megszületett a döntés, megrendezzük a Fertőn is a Klasszikus és Fa Hajók Regattáját. A bécsiek kétévente rendezik, a közbeeső évek a mieink. A cél az, hogy a versenyt nemzetközivé tegyük, osztrák oldalon a WYC reklámozza, mi pedig minél több magyar résztvevő jelentkezésében reménykedünk. A verseny a Yardstick szabályai alapján kerül megrendezésre. A résztvevők közt számítani lehet három méteres otthon épített kis fa vitorlásra

 és 15- 20 négyzetméteres jollékra egyaránt.

 A versenyen „lassú” és „gyors” csapatok indulnak, hogy a nagy sebességkülönbségek kevésbé zavarják a versenyzőket. Reméljük sikerül eredeti jellegében és hangulatában meghonosítanunk a Fertőn a bécsi rendezvényt, ahol a sportszerűség, a családias hangulat, a kedélyes együtt hajózás adta meg a hétvége hangulatát.

 A versenykiírás és a jelentkező lap letölthető a FVSZ honlapjáról (www.fvsz.eu). A részvétel feltétele az előnevezés (szervezési okokból)! Várunk szeretettel minden klasszikus fa hajó tulajdonost!

Jó szelet!