A pálya jobb oldalát választva az első pillanattól fogva vezet, az első pálya jelig 100 méterre növelve előnyét. Tökéletes taktikát választva és magabiztos, fegyelmezett vitorlázással, 200 méteres előnnyel nyeri meg a futamot, ami ritkaság számba menő bravúr a világ finnes élmezőnyében. 

A hatodik futam is izgalmasan alakult, ahol másodikként rajtolt leeben és végig szoros küzdelemben versenyzett az első 10 hajó.

Zsombi remekül érezte a szél lengéseket, bátran vitorlázott, azonban egy kisebb hiba miatt a 3. pályaszakasz végén vissza esett a 10. -nek, onnan szépítve a 9. helyen végez.

Jelenleg a összetettben a 8. helyen áll, úgy hogy az első futam ( 36. ) rossz helyezése még ott szerepel a pont számításban, ami a második ejtő lehetőségével reményeink szerint ki fog esni. A mostani összesített eredmény lista alapján Zsombinak van a legnagyobb esélye a második ejtővel ( 36 pont) előrébb kerülni összetettben.

A Laser  Standard mezőnyben induló Tomai Balázs az ezüst csoportban  szintén két futamot teljesített  tegnap.

Az ötödik futamban egy rosszul sikerült rajtot követően, csak a 40.-ként veszi az első pálya jelet, ahonnan feljön 17 -nek, azonban a befutó előtt hibázik és vissza esik a 22. helyre.

A hatodik futamban, változatlanul 12-16 csomós szélben jól rajtol, a második kreuzben felküzdi magát a 7. helyre, azonban egy technikai hiba miatt visszaesik és 12.-ként zárja a futamot.

Balázs jelenleg összetettben a 76. helyen várja a folytatást.

 

A verseny honlapja és az eredmények ITT tekinthetők meg!