Annál inkább érthetetlen, hogy néhány klub miért mondta le ezt a versenyt idén, kihagyva ezzel a pünkösdi ünnepnapok lehetőségét arra, hogy legfiatalabb versenyző-palántái egy hosszabb, de tét nélküli versenyen mérjék össze tudásukat a többiekkel. Ráadásul ebben az évben éppen itt kerül majd sor az Optimist-bajnokságra – lehetett volna ismerkedni a viszonyokkal.

Aki viszont eljött, az nem bánta meg: három nap alatt kilenc futamot sikerült rendezni, a legváltozatosabb szélviszonyok között. A szombati két futamot vasárnap négy követte, hétfőn pedig helyenként 19-20 csomós szélben zajlott le még három. A harminc Optimist szombaton még igencsak harciasan állt a rajtvonalra, némelyik futamon csak három vagy négy fekete zászlós rajt után sikerült elengednie a mezőnyt Czégai László főrendezőnek. Ennek meg is lett az eredménye: a második futamból például 11 hajó pontozódott ki már a tényleges rajt előtt...

A zsűrinek is volt dolga, az első napon gyakran szóltak a sípok a 42. szabály megsértése miatt. Vasárnapra aztán lecsitultak a kedélyek, és a vitorlázásé lett a főszerep. A Byte osztályban nyugodtabb verseny zajlott a két VVSI-s leány (akik a CSVI kölcsönhajóival vitorlázhattak) és a négy hazai versenyző között. A szombati futamok után egy kiváló paprikás krumpli, vasárnap pedig a nevezetes csopaki CSVI (ejtsd: csövi) leves várta a gyerekeket a parton, amelyet málna és bodzaszörp meg egy óriásperec kísért. A vacsorát karaoke parti követte - de a négy futam után biztosan nem kellett álomba ringatni senkit.

Az utolsó napi emberesebb szélben a kicsit nehezebbek némi előnybe kerültek – de komoly harc folyt minden pozícióért. Az erősödő szélben a Byte-ok utolsó futama végül elmaradt, de az OP-k derekasan megküzdöttek a helyenként 6 Bft-s ráfújásokkal tarkított, Csopak előtt csapkodva forgolódó északnyugati széllel.

Az Optimistesek versenyét és a vele járó kamerával felszerelt drónt végül a még serdülő korú Szabó Roni nyerte a Kerekedből. A legjobb ifjúsági OP-s Izsák Botond lett (Kereked), a lányok közt Szekeres Maya bizonyult a legjobbnak a Procelero SE-től, a legjobb serdülő lány pedig Carra Chiara Lisa (BYC) volt. A Byte-versenyt Obiekwe Mike (Procelero) nyerte, a legjobb lány Katona Nóri lett a VVSI-ből.

További képek a Kereked Vitorlásklub FB oldalán.

Eredménylista ITT letölthető!