Az egyik legnépszerűbb balatoni ifi versenyt az idén gyenge, de izgalmas szélviszonyok között rendezték meg Csopakon. Az első nap, szombaton keleti szélben sikerült teljesíteni az aznapra kiírt három futamot. Vasárnap hosszú várakozás után, délután fél négykor sikerült elindítani - és szerencsésen befejezni - egyetlen futamot a tihanyi csőből lassan átterjedő délnyugatiban. Pünkösd hétfőn a reggel még fújó, később eltűnő, majd visszafrissülő gyenge keletiben ugyancsak sikerült versenyezni. A 29er szkiffeknek hét, a 420-asoknak hat, az Optimisteknek öt futam alapján lehetett eredményt hirdetni.

Míg a 29er mezőny a korábbiakhoz képest szűkült, örvendetes látni a 420-as osztály népszerűségének növekedését. Érdemes lesz majd elemezni az okokat, talán az egyik az lehet, hogy a pályázatos szkiffek lassan bekövetkező kifutása után a szülők szívesebben invesztálnak egy valamivel hosszabb ideig versenyképes hajóba. 

29er osztályban Juhász Emília és Lacza Boróka (AVKE) győzött, szép, egyenletes vitorlázással. (Harmadik hely volt a kiesőjük...) Második a Kis-Szölgyémi Soma - Juhász Samu páros (AVKE) lett (U19 1.), harmadik Fehér Boróka és Fehér Szonja (AVKE) (U19 lány 1.).

Ahogyan 29er osztályban az AVKE (Alsóörsi Vitorlás Klub Egyesület), úgy 420-ban a Balatoni YC versenyzői osztoztak a dobogón. Érdi Félix Vazul és Litkey Tristan győzött, második lett a Vándor Botond - Tóth Lőrinc páros, harmadik a Kovács Bendegúz - Kovács Boldizsár kettős (U15 1.)

Optimistben Török Csanád Álmos (BYC) lett az első, a második Keszler János (BYC), a harmadik Vágó Mátyás (Spartacus) lett. Zsidai Anasztázia Réka (THE-YKA) lett a legjobb leány, a legjobb serdülő versenyző aranyérmét Gereben Barnabás (Spartacus) vihette haza Földvárra.

Weöres Márta, olimpikon vitorlázónk, a Kereked Ifjúsági Kupa főrendezője elmondta, jó volt látni, ahogy a legfiatalabbak között is élnek, működnek azok a kapcsolatok, azok a barátságok, amelyek egy életre szólnak. Erre a legjobb példa, hogy a verseny szakmai csapatában több egykori, egymás ellen versenyző optimistes is megtalálható volt, köztük Weöres Márta, Verebély Tibor, Gereben Mátyás, Magyar Ildikó.

Az idei Kereked Ifjúsági Kupa egyik fénypontja volt a vasárnap esti kishajós ranglista díjkiosztó, melyet közös vacsora zárt.

Eredmények: https://mvszhirdetotabla.hu/kereked-ifjusagi-kupa-2024/eredmenyek

Kép: Szántó Áron

visyla