A rendezvény hivatalos időmérője már sok éve a FESTINA.
Ebben az évben is mindkét fordulóra felajánlott egy-egy értékes órát, az egyiket az első fordulókor a vacsora elött sorsolunk ki a nevezett és jelenlévő kormányosok között, a másik pedig június 20-án a díjkiosztón kerül egy szerencsés sporttársunk kezére. ( az óráról készült fotó a mellékletben megtekinthető )

Kérjük, hogy már most írjátok be a naptárba mindkét időpontot, hiszen a verseny két fordulós:
június 6-ra egy kétfutamos pályaversenyt tervezünk, június 20-án pedig egy túraverseny kerül lebonyolításra.

A pénteki nevezési időben minden versenyzőt vendégül látunk. ( 1 sör v. bor v. pálinka +zsíroskenyér )
Mindkét versenynapon vacsorával várjuk a versenyzőket és hozzátartozóikat.
A nem nevezett vendégek étkezési díja 1.500.- Ft.

Bízunk benne, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a társasági eseményen a versenyre nem nevezett klubtagok, bérlők is nagy számban megjelennek.

Pályarajz itt letölthető.

Versenykiírás itt letölthető.

A tavalyi fotókat itt megnézhetitek!