Mohos Gábor
Az idei évben is megrendezzük a már hagyományos kikötői versenyünket a Laguna Yacht Club Vándorkupát a BS Fűzfő Kikötő és a BS Fűzfő Vitorlás Klub közös szervezésében.
Az első napi várakozás után a második napon reggel élénk szél várta a versenyzőket. Az előzetes időjárás jelentést meghazudtoló pompás szélben sikerült két futamoz lebonyolítani.
Szeptember utolsó hétvégéjén az Optimist mezőny Balatonfűzfőn vendégeskedett. Nagy örömünkre a régi hagyományokkal rendelkező Caprine Kupára 91 versenyző adta le a nevezését.
Az idén 12. alkalommal rendezték meg a balatonfűzfői Abas Master kupát a Marina Fűzfő kikötőben. A hangulatra most sem lehetett panasz, videós beszámoló a kattintás után!
Csütörtökön kezdődik az Alsóörsi Marina Vitorlás Klubban a J/24 és a J/70 osztály közös országos bajnoksága. Szeptember 24–27. között a J-család két meghatározó hajóosztályának mezőnye négy napon át küzd majd a magyar bajnoki címekért. A J/24-eseknél 22 hajó – köztük öt U25-ös csapat – áll rajthoz.
Az enyhén szólva kihívásokkal teli időjárás ellenére is nagyszerű versenyben dőltek el az idei bajnoki címek a Dragon, H-boat és Folkboat osztályban. Közel harminc hajó versenyzett a Magyar Dragon Szövetség és a Hungária Yacht Club által közösen szervezett versenyen, amelyen a helyezések szoros csatákban végül hét futam után alakultak ki. A Dragon osztály bajnoka idén az édesapja helyett „beugró” Kis-Szölgyémi Soma által kormányzott Hanni lett, H-boatban Bajnogel Csaba Skybirdje, a Folkék között pedig a Marosfai Csaba vezette Kolbiri diadalmaskodott.
Véget ért a 2026-os L30 világbajnokság Triesztben, ahol 8 ország 15 csapata - köztük 5 magyar egység - versenyzett a világbajnoki címért. A magyar egységek nagyszerű eredménnyel zárták a versenyt: a Black Sheep világbajnoki címet szerzett, a Rusalka pedig a dobogó harmadik fokán végzett.
Kifejezetten lendületes, taktikus versenyt és ideális vitorlázóidőt hozott a 2026-os Félszigetkerülő Széchenyi István Emlékverseny. A balatoni őszi szezon egyik legnépszerűbb nagyhajós túraversenyén Király Dávid csapata, a René Raffica diadalmaskodott, 2 óra 41 perc 46 másodperces idővel szelte át elsőként a balatonfüredi célvonalat
2026. október 11.
Nem kérdés, hogy Kékszalag előtt és utána is van élet, a Velencei-tó vize eddig nem látott (negatív) rekordokat döntöget, senkinek nem kell
...2026. szeptember 21.