Az általános iskolai tanév végével sok szülő íratja be gyermekét vitorlástáborba a június 22-től augusztus 28-ig tartó táboroztatási időszak tíz hetének valamelyikén. Ha például a „vitorlástábor” szót valaki beüti a Google keresőbe, akkor ott közel 12.800 találat közül válogathat, mely táborba küldje gyermekét, és a táborok többsége így nyár elején is már teljesen betelt.  

Mindamellett, hogy a vitorlástáboroztatás csúcsra jár, addig serdülő és ifjúsági vitorlásversenyző képzéssel csupán alig pár vitorlásklubban foglalkoznak.

Az ifjúsági versenynevelő műhelyek száma az Optimist hajóosztályban alig éri el a 10 klubot, majd azt követően még alacsonyabb, Laser egyszemélyes ifjúsági hajóosztályban csupán hat klub, 420-as kétszemélyes ifjúsági hajóosztályban pedig csupán négy klub aktív, olimpiai hajóosztályokban pedig hazai szinten elvétve jön össze komolyabb verseny, és a nagyhajós one-design pályaversenyek részvétele is messze elmarad túraversenyek részvételétől.       

Az Első Kereked Újonc Kupa célja, hogy felkeltse a pálya-versenyvitorlázás iránti érdeklődést, valamint segítse a szélesebb-körű táborozó-bázisok és klubrétegek bekapcsolását a versenysportba.

Az Első Újonc Kupa a következő csoportoknak lesz megrendezve (augusztus 13-14-én):

1)     Pálya-versenyvitorlázás iránti érdeklődő táboros növendékek (idei nyári táborok után). 

2)     Serdülő-korú első / másodéves kezdő OP versenyzők (Országos Bajnokság előtt);

3)     RS Feva kétszemélyes kezdő versenyzők (Országos Bajnokságuk előtt).

Az 1) táboros újonc kategóriában az esemény csupán egynapos (3-5 kisfutamos), míg a 2) és 3) kezdő versenyzők kategóriájában a verseny két napos (6-9 futamos).  Az első nap végén a résztvevők egy közös tóparti szalonna-sütésen / gyerek bulin oszthatják meg egymással élményeiket.

Tervezett pálya és rajtsorrend:

Az 1) csoportba sorolt táborosok „versenypályája” a Csopaki Vitorlásiskola előtt lesz kialakítva, oly módón, hogy lehetőség szerint a vitorlás iskola mólójáról is nyomon követhető.  Míg a 2) és 3) csoportba sorolt kezdő versenyzők pályája már hosszabb lesz, de az 1) csoporttal azonos helyről rajtolnak 3-3 perccel korábban.

Hajópark:

Az 1) kategóriában táboros Optimist hajók is indulhatnak (előre regisztrált igény esetén a rendezőség is tud hajókat biztosítani); míg a 2) kategóriában már csak One Design verseny Op-k indulhatnak (saját vagy klub hajókkal, itt már a versenyrendezőség nem biztosít hajót); 3) kategóriában a hajókat az RS Feva hazai partnere biztosítja. 

Díjazás:

Az Újonc Kupa elsődleges célja a részvétel, a fun, és sportszerűségre nevelés (de még nem az első megkoronázása). A díjkiosztón minden megjelent díjazásra kerül (az 1-10 helyezettek külön díjazása mellett);

Az ötlethez az alapot a nemzetközi vizeken már bevett ún. „OP Greenfleet” koncepció nyújtotta, amelynek részletei http://www.optimist.org.nz/?q=node/41 oldalon érhetők el.

TALÁLKOZUNK a táborok után / OB előtt CSOPAKON, augusztus 13-14-én
Részletekért forduljon Kereked Vitorlásklubhoz (info@kereked.com; M: 06 309 776 581)