22-25 csomóban, ideális vitorlázóidőben rajtolt el a héthajós mezőny vasárnap, hogy az Atlanti-óceánt végleg maguk mögött hagyva, feltehetőleg a legnehezebb szakaszon mérjék össze erejüket. A 2005/06-os VOR-on ez a szakasz tépázta meg legjobban a mezőnyt. Akkor mindössze két hajó volt képes teljesíteni a távot. 

A Team Brunel erősen fogadkozott a rajt előtt, hogy most odateszik magukat, mivel nekik már szinte létkérdés egy jó helyezés, azaz némiképpen már-már az utolsó reális esélyük, hogy labdába rúgjanak a végső győzelemért.  

A félszeles rajtot követően a Dongfeng állt az élre. A rendezőség elég kíméletes volt, mert olyan pályát tűztek, ahol nem kellett halzolnia a csapatoknak, mivel az előrejelzés még 40 csomót is ígért. A MAPFRE már a pályán megmutatta, hogy nem véletlenül ők a verseny legnagyobb esélyesei. A második félszeles szakaszban ők húzták ki először a J0-s orrvitorlájukat, amivel be is érték 200 méteres hátrányból a Dongfenget. A többiek a pályán úgy döntöttek, nem extrázzák túl a dolgot és a focknál maradtak. A MAPFRE esetében óvatoskodásról egyáltalán nem beszélhetünk, náluk így fest egy rendes elhaladás az útjogos hajó mögött:

A mezőny ezután egészen hétfő délelőttig együtt haladt, amikor egy ciklonban elkezdett két csoportra szakadni a mezőny. A Vestas, a Scallywag és a TTTOP tompábban vitorlázott és északon maradt, míg a többiek továbbra is a déli szelekben bíztak jobban. E külön kis versenyben az Akzonobel kezdett a leggyorsabban, ahol a Dongfeng és a Mapfre egészen egymásra gyógyult, ami nem is csoda az összetett állás szemszögéből is értékelve az eseményeket, hiszen a két csapat erősen küzd a dobogós helyekért.
A versenyzőket csütörtökre 35 csomós alapszél éri utol, ahol a 60 csomós pöffök sem kizártak és amit 12 méteresnél is magasabb hullámok kísérnek majd. A tengeribetegség most egészen biztosan sok versenyző útitársává válik majd, ahogyan az előző szakaszon is jópárszor előfordult, de ez a mostani centrifuga igazi embert próbáló mentet garantál.  
A TTTOP szerda reggelre levált a többiekről és északkeletnek indult, valószínűleg előre menekül, elkerülve a vihar legveszélyesebb részét.

Jelenleg a Dongfeng vezet a MAPFRE előtt és az AkzoNobel a harmadik.

A Volvo Ocean Race híreit a Volvo Autó Hungária támogatásával hozzuk el.

Videó: Volvo Ocean Race, Scallywag
Fotó: Volvo Ocean Race