Az öböl mélyén rejtező kis kikötőt védő nádas erősen pusztul. Nagy ívben, a partvonalat követve vitorlázunk tovább. Szebb napokat is megélt Hajógyár, vízisí pálya, temérdek klubkikötő. Nem látják szívesen a vendéget. A „Szöviben", arany árban ugyan ki lehet kötni, de a vendéghelyek délnyugatról teljesen védtelenek, nincs benne köszönet. Marad a hajóállomás.

Mi változott az én szeretett városkámban az előző írásom óta?

Víz most van, beférünk.

A kártyás helyiségekben három - három zuhanyzó, ez még rendben is lenne, de a WC az betyár állapotú. A nagyközönség számára is használható, meg kevés is az az egy - egy, meg a kerekes székes. Garantált a folyamatos sorállás. Eszembe jutnak a hetvenes évek, meg a vasútállomáson a latrina. Na, ott volt ilyen, mikor túráztunk, és még nem voltak „vitorláskikötők". Visszajutottunk ugyanoda, csak én nem lettem huszonöt éves, de ez a saját szocproblémám. A tisztaság borzalmas, persze se „Bahart tépkedős" se paszta, bokáig áll a ... na jó, el tudjátok képzelni.

Kilépve a partra, a Halász és a Révész szobrai dacolnak az idővel. Megcsodáljuk a „besétálható spriccelős teret", majd felfelé, a körtemplom után nézzünk be a Jókai villába. A kiállítás is szép, de esténként gyakran vannak remek kultúrműsorok. Úgy általában, valamennyi múzeum megnézhető, esős időben különösen hasznos időtöltés lehet. A part mentén, a „Szövi" felé, lettek elegáns csehók, számomra felejthetőek, de előfordul némelyikben, hogy neves előadók lépnek fel (például Radics Gigi), ez jó, és színvonalas lehet.

Evés - ivás ügyében, jobb híján, irány a „Hatlépcsős". Minden kaja most is kitűnő, a borok is. Viszont sokat drágult. Külön számolják a köretet, szóval jó vastag számla kerekedik ki a végére. Holott ez mégiscsak egy kocsma. A velős pirítósnak köszönhetően most is tele vannak, ebédidőben nincs szabad asztal, nem is bírja a kis konyha. majd egy óra is eltelhet az étel felszolgálásáig. Meg monopolhelyzetben is vannak, hiszen közel - távol nincs normális ennivaló, legalábbis az én ízlésemnek és pénztárcámnak megfelelő.

A „DOTTÓ" kőrbe visz a városon, majd letesz a csarnoknál. Kellemes séta a barlanghoz, onnan viszont kemény mászás a Jókai kilátóig. Megéri, hiszen az egyik legszebb panorámapont. Nekem mindig úgy tűnik, mintha egy makettet látnék a félszigetről.

Lefelé jövet, ne hagyjuk ki a Trianon emlékmű melletti borozót. Igazán kellemes, helyben termelt nedűt adnak szerény áron, nyugis környezetben. Nehéz józanul távozni (nekem még nem sikerült).

Bízzunk benne, hogy nem jön be a keleti, és lötyögés mentes éjszaka után húzhatunk tovább, hisz vár a „mesés kelet"!

Gelencsér György (Merlin)