Társammal 5-6 óránként váltottuk egymást ügyeletben, és ez jól bevált az egész út alatt. Ákos tapasztalt tengeri vitorlázó, de ez volt az első óceáni menete. 2007-ben a Carinával ugyanez az átkelés 52 napig tartott. Jól látszik a különbség a cruising (vagyis a túravitorlázás) és az adventure sailing (extrém kalandvitorlázás) között...
Egy óceán átkelése komoly felkészülést igényel. Az egyik fontos téma természetesen az időjárás. A Csendes-óceán trópusi áramlat- és szélrendszereire befolyással van az El Nino és a La Nina hatás is. 2007-ben, amikor a Carinával keltem át a Csendes-óceánon, El Nino év volt: szeles idők voltak átlagos áramlattal. Minden év kicsit más: most gyenge áramlatok és erős szelek voltak jellemzőek. Csupán két nap volt gyengébb szelünk, ekkor 6 csomó alá esett az átlagsebességünk úgy, hogy spinnakert is húztunk!
Egy alkalommal egy bálna követte a hajót, de szerencsére nem jött közel. A világ ezen részén többször előfordult, hogy egy vitorlás bálnának ütközött. Idén például egy német hajóval történ ilyen baleset a Marquises-szigeteknél, amiben komoly károkat is szenvedtek. Miután elhagytuk a Galapagos-szigeteket, mi más hajót az egész út alatt nem is láttunk.
Marquises
„Itt még élnek az istenek!" - gondolják sokan, akik idelátogatnak. Ez nem „csak" egy paradicsom, vagy „a legjobb hely a világon"! Harmóniájával, amely folyamatosan érezhető az óceán, a sziget és az emberek között, talán több is ennél. Marquises története azonban ennél sajnos szomorúbb!
A Dél-Csendes-óceáni népek vándorlása idején erre a szigetre i.u. 300 körül érkeztek meg a polinézek. Több mint ezer évig elzártan éltek itt, míg 1595-ben a spanyol Alvaro de Mendana y Neira véletlenül megpillantotta Fatu Hivát, majd felfedezte a déli szigeteket (Fatu Hiva, Motane, Hiva Oa, Tahuata). Néhány napos itt-tartózkodása után közel 200 évig elfelejtették a helyet...
1774-ben aztán Cook kapitány második útja során megérkezett Marquisesre, és kapcsolatot létesített a szigetlakókkal. Az északi szigetcsoportot 1791-ben az amerikai Hope fedezte fel. A 18. század végén aztán elkezdődött a katolikus hit terjesztése és a szigetek franciák általi gyarmatosítása.
A nyugati civilizáció hatására Marquises kezdett összeomlani. A bálnavadászhajók meghozták az alkoholt, a fegyvereket és a szifiliszt. A populáció 18 000-ről 2000-re csökkent 1842 és 1926 között! A szigetvilág azóta sem talált magára.
A mítosz szerint az emberi történelem kezdetén két Isten: Oatea és Atuana uralkodott a végtelen óceánokon. Egy napon Atuana elhatározta, hogy házban fog élni. Férje, Oatea már másnap hajnalban meg is építette - a ház helyszínéül pedig ezt a helyet választotta a Csendes-óceánon. Szerintem jól döntöttek a marquisesi őslakosok „felmenői"!
Amikor körbevitorláztuk a Marquises-szigeteket, úgy éreztük magunkat, mint az igazi felfedezők, mintha mi lennénk az első emberek itt, akik partra lépnek. Érintetlen és tiszta szigetek - szerencsére az elmúlt négy évben is ilyen maradt. Alig találkozunk jachtokkal, csak az igazán népszerű horgonyzóhelyeken állt néhány másik hajó. A helyiek nagyon kedvesek, többször ajándékoztak meg minket gyümölccsel. Ilyenkor mi is próbáltuk a figyelmességet valahogy viszonozni.
Több mint két hetet töltöttünk itt: ennyi idő alatt 225 tengeri mérföldet vitorláztunk le, és öt szigetet látogattunk meg. Az első Hiva Oa volt, amit néhány nap alatt hajóztunk körbe, három falunál pedig le is horgonyoztunk menet közben. Majd levitorláztunk a legdélibb szigetre, Fatu Hivára, ez a szakasz negyedszeles volt. Erős szelek is gyakran előfordulnak az óceán ezen részén. Nekünk 28-34 csomós délkeleti szelünk volt, és néha 38-40 csomós pöffös szelek (gust) is befújtak. Vizes menet volt és fárasztó kormányzás. A további szigetek, amiket meglátogattunk: Tahuata, Oa Pou, Nuku Hiva.
2007-es utam során a Carinával elsőként Nuku Hivára érkeztem meg az 52 napos átkelést követően, így számomra ez a sziget emiatt fontosabb a többinél. Sok-sok kellemes emlék köt ide, és néhány régi ismerőssel összefutottam most is, mint az eddigi út alatt néhányszor. Mindenki megöregedett - talán még én is... De az idős Rose még most is aktív. Bárját több mint 30 éve vezeti, emellett van egy múzeuma és hotelje is. Amikor négy éve itt voltam, az ő bárja volt a vitorlázók kedvenc gyülekezőhelye. Örülök, hogy van, ami nem változik...
Néhány nap múlva elhagyjuk a Marquises-szigeteket, és a Tuamotus atollok felé vitorlázunk, ahol egy hetet szeretnénk tölteni. Felkeressük például Ahét is, ahol a legendás szólóvitorlázó, Bernard Moitessier is több évig élt.
Békét és Szelet!
Méder Áron, Francia Polinézia
OCEAN SAILING
Méder Áron
