A több mint 370 hajót számláló, rendkívül erős nemzetközi mezőnyben 50 magyar egység mérette meg magát, akiknek az adriai tenger rendkívül változatos arcával kellett szembenézniük.

Erős rajt a selejtezőkben

A regatta első napjai a fizikai állóképességről és a taktikai fegyelemről szóltak. A mezőny három futamot teljesített kemény, 18-25 csomós bórában. Ebben a környezetben a csopaki Procelero SE versenyzői nyújtottak kimagasló teljesítményt: Horváth Dániel Marcel egyenletes, 2., 1. és 5. helyezéseivel az összetett tabella 3. helyén nyitott. Klubtársa, Csalló Bulcsú szintén futamgyőzelemmel jelezte felkészültségét.

A selejtezők második szakaszában a szél mérséklődött, 8-11 csomós tengeri szellő (sea breeze) váltotta fel a bórát. Horváth Dániel Marcel ekkor is megőrizte pozícióját az élbolyban; hat futamot követően továbbra is az összetett harmadik helyen állt a tavalyi világbajnoki ezüstérmes szlovén Mihael Zobec és a horvát Jakov Blinja mögött.

A selejtező körök végén 11 magyar egység kvalifikálta magát az arany csoportba. A döntő futamok előtt a magyar rangsort Horváth Dániel Marcel vezette, őt követte Németh Kata (VVSI), Flesch Áron (BYC), Csalló Bulcsú (Procelero) és Zsidai Konrád (Procelero).

Küzdelmes aranycsoportos döntők

A verseny utolsó szakaszában a meteorológiai körülmények gyökeresen megváltoztak. A döntő futamok során uralkodó 5-7 csomós gyenge szél és az ezzel párosuló erős áramlás alapjaiban rendezte át az erőviszonyokat, próbára téve a versenyzők türelmét és technikai felkészültségét.

Horváth Dániel Marcel bár az első napok előnyéből veszített a gyenge szeles, áramlásos futamokon, végül az előkelő összetett 18. helyen zárta a regattát. Teljesítménye a rendkívül heterogén körülmények között is a magyar mezőny élére helyezte őt.

A döntő futamok során nyújtott hajrájával Matteo Haudek (Spartacus) lépett elő a második legjobb magyar egységgé, értékes pontokat gyűjtve a válogató ranglistán. Harmadikként Zsidai Konrád (Procelero SE) végzett, míg a női mezőnyben Németh Kata (VVSI) bizonyult a legeredményesebb magyar versenyzőnek.

2026-os Sailing Point Easter Regatta kiválóan szolgálta a válogatási folyamatot, hiszen a szélsőségesen erős széltől a taktikus gyenge szélig minden körülmény között mérte a fiatal vitorlázók tudását. A Procelero SE versenyzőinek stabilitása és a magyar egységek arany csoportos jelenléte biztató jel a közelgő világversenyek előtt.

Már formálódik a válogatott keret

A hazai válogatási rendszer három versenyből áll, amelyből a két legjobb eredmény számít bele a végső rangsorba. Bár eddig csak a két nemzetközi állomás – a rivai 6th Youth Centenary Regatta és a portorozi Easter Regatta – ment le, a Procelero SE hármasa behozhatatlan előnyre tett szert. Horváth Dániel Marcel, Zsidai Konrád és a Rivában kilencedik helyen végző Csalló Bulcsú fantasztikus teljesítményükkel már most bebiztosították helyüket a 2026-os válogatott keretben. A végleges Eb- és vb-csapat névsora május első napjaiban, a hazai rendezésű csopaki Kereked Kupán válik hivatalossá, amely a kvalifikációs sorozat harmadik, egyben utolsó állomása lesz.