"Az Ullman Sails hazai képviselete 2011 óta volt jelen Magyarországon, három sikeres, rendkívül pörgős évet tudhatunk magunk mögött.

A 48 éve működő vitorlagyártó csoportban tavaly az új vezetőség megjelenése olyan szemléletet hozott, amellyel nehéz volt azonosulni. Nem tudtuk már őszinte hittel vállalni a közös munkát, a szerződésünk évfordulóján újratárgyaltuk a feltételeket, és úgy döntöttünk, hogy nem kívánjuk meghosszabbítani az együttműködést.

A döntéshez az is hozzájárult, hogy a balatonfűzfői loftunk szakmai felkészültsége teljeskörűvé vált. A tervezőnk továbbra is Pablo Soldano, mi pedig a tőlünk megszokott minőségben és hozzáállással, a magyar piachoz jobban igazodó árakkal várjuk a vitorlázókat. A továbbiakban 1D azaz One Design Sails márkanév alatt folytatjuk a munkát, amelyben Pablo Soldano és Giorgio Zuccoli legendás márkáját élesztjük újjá.

Az elérhetőségeink változatlanok, ügyfeleink pedig a korábbiaknál is jobban számíthatnak ránk.

Csepregi Panka és Marton Balázs"

Ezzel egyel kevesebb világmárka lesz jelen hazánkban, ugyanakkor egyel több rugalmas vitorlakészítő szolgálja majd ki az ügyfeleket. 

Érdeklődéssel figyeljük a fejleményeket!