Mi pedig összeraktuk.

Meggyőződésem, hogy nagyon beleillik a felkészülési programunkba, nagyon jó lehetőség a vitorlástudásunk fejlesztésére és nagy élmény lesz!

 

A QUANTUM SAILS HUNGARY - osztályunk stratégiai partnere – állt elsőként a tréningsorozat mellé. Egy vadonatúj QUANTUM spinakkert ajánlottak fel a győztesnek, és Rauschenberger Miklós (Mikulás) fogja a tréningeket vezetni. Terveink szerint szakmai konzultáció is lesz a tréningek végén Mikulás irányításával.

Fehér Peti barátunk az általa terveztetett és gyártatott BRAVO 6.0 motoros biztosításával járul a tréning sikeréhez.

A BYC – mint a 2017-es J/24 EB házigazdája, szintén azonnal a rendezvénysorozat mellé állt. Biztosítja a helyszínt, a kikötőt, klubszobáját és a rendezéshez szükséges eszközöket.

Támogatja a kezdeményezést még a KREDENC BORBISZTRÓ is, a napi győztesek különdíjaival és a döntő utáni fogadás helyszínének a biztosításával.

KÖSZÖNET A TÁMOGATÓKNAK!

 

A tréning pontos kiírása a itt található.

Olvassátok el, és jelentkezzen, aki szívesen részt venne ezen a sorozaton.

Akinek kedve lenne, de nem látja, h hogyan állna össze a csapata, az is jelezze! Meggyőződésem, h vegyes csapatoknak is nagyon hasznos indulni ezen a tréningsorozaton.

Higgyétek el, rengeteget lehet tanulni!

6 csapat indulása kell a rendezvényhez! Eddig jelentkezett a NORD TELEKOM, a BIG FIVE,  a GONE WITH THE WIND, és a DJANGO. Kell még tehát minimum két egység! (természetesen minél többen leszünk, annál többen lehetünk még jobb vitorlázók!) – és egy SPINAKKER!

 

Ne tétovázzatok!

Jelentkezzetek!

Kérdezzetek, megoldjuk!

 

Boldog vitorlázást!