Nem csak a hivatalos listákat és a vezető hajók küzdelmét közvetítjük. Ha csak erre vagytok kíváncsiak, akkor nem biztos, hogy velünk kell tartanotok. De ha elkísértek minket Keneséről, Fűzfőről, Almádiból, vagy bármelyik balatoni kikötőből, ahonnan a rajtvonalra igyekszünk, akkor megtudjátok, milyen szélben merre tudunk haladni. Jelezzük majd, ha a vízi rend szigorú őrei bárhol is ellenőrzést tartanak, de annak is utána nézünk hol, melyik kikötőben találtok a rajt előtt helyet.

Ott leszünk a nevezési sátorban, teszteljük az új vihar rendszert, kipróbáljuk, hogy működik a sportorvosi szolgálat. Lehet, hogy biztosítást is kötünk, de leginkább nézelődünk és megosztjuk a látottakat.
Csapatunk tagja minden vitorlázó, aki megtiszteli közösségünket, hogy megosztja tapasztalatait.
A parton Őry Beával tudsz szót váltani. Ő a mi tudósítónk, sőt, infó center, média stúdió, parti egység egyszemélyben.

Ha fotót vagy videót küldesz akkor azt a bekuldes@porthole.hu -ra címezd.
A fotókat folyamatosan frissülő FB galériánkon láthatja a közösség.
Ha filmet kapunk azt rögvest a vágószobába visszük ahol Feri vágja meg, és szerez hozzá jogtiszta zenét. Na jó, előbb kiköt. Természetesen a verseny után is küldhettek filmet, bármilyen platformon, vagy adathordozón! Több szem többet lát. Legyél szerzőtárs a Nagy Kékszalag filmen. Túl nagy a fájl? Nem baj, a www.wetransfer.com -on kersztül díjmentesen elküldheted a sokmegás videófájlokat is!

Páran ott leszünk a versenyen: Sármay Bálint a Raffica-n fordeckel, Szutor Feri a Póstás nevű Folke kormányát markolja balkézzel, jobbal billentyűzik, a fején egy action kamerával rögzít. Andorka Rudi a Shadowfax fedélzetéről közvetít, jómagam az Utasellátó néven jegyzett J24 –en vágok neki és próbálom megosztani a középmezőny történéseit. Bárhol jársz, akár a parton, akár hajón vagy motoroson. A bekuldes@porthole.hu -ra írva vagy Beának egyszerűen sms-t vagy képet küldve könnyedén bekapcsolódhatsz az események híradásába.

Nem jutott jeladó a nevezésnél? Mint minden évben, idén is ajánljuk a PHI Tracker Service alkalmazást, melyhez csak egy Androidos telefonra van szükség. Az aggódó család vagy épp az ismerősök így rögtön látni fogják, merre jár a hajó.

A kulcsszereplő a Bravo Boats csapata, a Porthole vízi közvetítés támogatójaként a Keleti medencében követik a mezőnyt a rajttól a csőig, de a visszatérőket is szemmel fogják tartani. A legkorszerűbb tervezési elvek alapján készült Bravo 6.0 edző-kisérő motoros fedélzetén Cserta Gabi készíti a tőle megszokott profi képeket. Őket is hívhatjátok 0630 4568839, ha képre kívánkozó eseményt tapasztaltok bárhol a Keleti medencében.

Számítunk a családtagok, a versenyt otthonról követő hozzátartozók aktív támogatására. Ha bármit megtudnak a szeretteik pozíciójáról, ők is telefonálhatnak, akár a parti egységet, akár a Bravo-Porthole desszantosait szeretnék elérni.

Ezzel a Porthole folyamatosan frissülő Real Time Kékszalag közvetítését megkezdjük!