„Hazánk legismertebb vitorlásversenyén több, mint 30 különböző kategóriában mérhetik össze tudásukat a vitorlázók. A Kékszalag idén a második legfontosabb versenye a Magyar Vitorlás Szövetség számára, ugyanis 2024 az olimpia éve, melyre Magyarország komoly várakozásokkal tekint. A sportolók motivációja a táv teljesítésében más és más, de közös bennük a sportágunk és a természet iránt érzett tisztelt, elkötelezettség. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a Kékszalag Nagydíjon a történelmi múlttal rendelkező klasszikus hajóktól, egészen a legkorszerűbb technológiákkal rendelkező vitorlásokon át, mindenki egyaránt képviseltesse magát. Szeretném megköszönni támogatóinknak, hogy mellettünk állnak és támogatják a Szövetség munkáját” - nyitotta meg a sajtótájékoztatót Haranghy Csaba, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke.

„A verseny névadó főtámogatója immár hatodik éve a Raiffeisen Bank. Zolnai György, a bank vezérigazgatója elmondta: a 2024-es futam is kifejezetten izgalmasnak ígérkezik. A versenyzőket sokféle digitális innováció segíti, amelyek lehetővé teszik, hogy a fedélzeti döntésekhez szükséges információk azonnal rendelkezésre álljanak a csapatok számára. A Raiffeisen Bank digitális szolgáltatásai is ezt az irányt követik: ma már a napi pénzügyek - egy mobiltelefon segítségével - akár egy hajóról is elintézhetők” – mondta Zolnai György, a Raiffeisen Bank Zrt. vezérigazgatója.

„A hagyományokhoz híven idén júliusban is visszatér Balatonfüredre az Audi, az 56. Kékszalag fő mobilitási partnereként. Az Audi által biztosított programelemek közül a rendezvény második napján, azaz 2024. július 19-én pénteken, ismét megrendezésre kerül az immár hagyományosnak számító Audi Speed Challenge gyorsasági verseny. Ugyanezen a napon, szintén Balatonfüreden mutatja be a négykarikás márka a magyar piac számára legújabb modelljét, a teljesen elektromos Q6 e-tront, amit szombattól a Vitorlás téren is kiállítanak. A Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty a Kékszalag rekordereként és tavalyi győzteseként idén is jó esélyekkel indul. Az Audi jó szelet és sok sikert kíván szponzoráltjának a címvédéshez! – nyilatkozta Uzoni Eszter, a Porsche Hungária Senior PR menedzsere.

 

„A Kékszalag bár hagyományos viadal, valójában 1934 óta a technológiáról szólt: a balatoni tókerülésben diadalmaskodni csak a legkifinomultabb technika és a tudás kombinációjával lehet. Most, 2024-ben a Telekom szakértelme és kiváló minőségű hálózata lehetővé teszi, hogy a hajók legénysége, a szervezők, versenybírók és a nézők mind a vízen, mind a digitális térben a lehető legtöbb információhoz jussanak és a kapitányok ez alapján navigálhassanak, a parton vagy az otthon izguló nézők és szurkolók pedig igazi sportélményt kapjanak.” - mondta Fegyver Csaba a Magyar Telekom stratégiai projektekért felelős értékesítési vezetője.

„A Dockyard a hegyek, vizek sportjaihoz öltöztet, a vitorlázás így kiemelt sportágunk. A Magyar Vitorlás Szövetséggel együttműködésünk már évtizedes múltra tekint vissza, így külön öröm számunkra, hogy a Nautica márka immár harmadik éve a Kékszalag Raiffeisen Nagydíj támogatója, második éve pedig a hivatalos versenypóló szállítója. A közös együttműködés megvalósulásával úgy érezzük, mi is hozzá tudtunk tenni valamit a verseny színvonalának emeléséhez.” - mondta Maróty Miklós, a Dockyard ügyvezető igazgatója.

„Immár negyedik éve hirdetjük meg a Kékszalag KPMG Fair Play Díjat, mert töretlenül hiszünk abban, hogy az igazi verseny szellemiségének alapja az integritás, a bizalom és az együttműködés. Azt a személyt vagy csapatot ismerjük el a félmillió forintos pénzdíjjal, aki megmutatja, hogy verseny közben sem feledkezhetünk el egymás segítéséről és a tiszteletéről. KPMG Fair Play Díjra javasolt jelöléseket a verseny ideje alatt és a szombati limitidő utáni egy órával várják, a Magyar Vitorlás Szövetség hunsail@hunsail.hu e-mail címére.” – mondta Rózsai Rezső, a KPMG magyarországi vezérigazgatója.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy a Samsung Electronics idén is hozzájárulhat ahhoz, hogy a magyarországi vitorlássport egyik legnagyobb ünnepét, az 56. Raiffeisen Nagydíjat, ismertebb nevén a Kékszalagot az élő közvetítések segítségével az érdeklődők otthonába is elvigye, így bárki, bárhonnan követheti a verseny legizgalmasabb pillanatait, és szurkolhat a versenyzőknek.” – mondta Nagy Ernő, a SAMSUNG Electronics kiemelt ügyfélmenedzsere

A Kékszalag ma már lényegesen több, mint egy vitorlásverseny. A Kékszalag Fesztivál számos kulturális és gasztronómiai programmal idén július 13-án a Fehér Szalag vitorlás versennyel kezdődik és július 20-án az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj ünnepélyes díjkiosztójával ér véget – derült ki Holczhauser András főtitkár nyilatkozatából, valamint az alábbi sorokban olvasható versenyeket és programokat is ismertette.

A Kékszalag Fesztivál keretein belül, a Magyar Vitorlás Szövetség július 13-án rendezi meg a Fehér Szalag GeneralCom Nagydíjat és ezzel párhuzamosan a klasszikus balatoni hajóosztályoknak megrendezett Classic Round Futam - 27. Izsák Szabolcs Emlékversenyt Másnap kerül sor a gyermekek Kékszalagjára, a Kékpántlika EGIS Nagydíjra, melyen a Kékszalag Port előtti vízterületen versengenek majd az ifjúsági vitorlázók, a parton pedig színes programok várják az érdeklődőket. A nagyhajósok részere július 14-én a Balatonfüredi Yacht Club rendezi meg Horváth Boldizsár emlékversenyt.

Július 18-án 9:00 órakor rajtol el a balatonfüredi vízterületről Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő versenye az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj.

Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára elmondta: A Magyar Vitorlás Szövetség a verseny rendezésben idén több módosítást is tervez, módosulnak a rajteljárás, új mentési szabályzatot készítenek elő, a Telekom jóvoltából minden hajóra nyomkövetőeszköz kerül, mely a biztonság mellett a verseny közvetítését is támogatja majd. A verseny élő közvetítését a www.kekszalaglive.hu oldalon csütörtök reggeltől a díjkiosztóig követhetik az érdeklődők. A Telekom, a digitális szolgáltató az idei versenyen a tavaly már bizonyított campus megoldáson túl magát a streaming szolgáltatást is biztosítja, így a nyomkövető rendszeren túl négy motorcsónak, három fix telepítésű és három drón kamerájának képe válik folyamatosan, az 5G hálózatnak köszönhetően késleltetésmentesen elérhetővé, melyet a Samsung által kialakított stúdióból közvetítünk.

 

2024.  az olimpia éve: 2024. július 19-én este 20.00 órakor a balatonfüredi Vitorlázeumból indítjuk útjára a magyar olimpiai csapat tagjait: Érdi Máriát és Vadnai Jonatánt.

 

Az Autistic Art Alapítvány már évek óta részt vesz a Kékszalag Nagydíjon. Minden évben Balatonfüreden találkozhatunk velük a nevezésen, ami során a nevezőknek lehetőségük van jótékonysági szalaggal díszíteni hajójukat, ezzel támogatva az autista fiatalokért tevékenykedő alapítványt.

Az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj ünnepélyes díjkiosztóját 2024. július 20-án 18:00-kor a Balatonfüredi Gyógy téren tartják, a verseny fődíjait idén is Herendi Procelánmanufaktúra Zrt szállítja majd.

Idén egy különleges díjat is nyerhetnek az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj résztvevői: az indulók között sorsolás útján választunk ki egy szerencsés vitorlázót Weöres Szabolccsal, aki indulhat Szabi Ocean Racing Csapattal a „New Europe” IMOCA fedélzetén a Défi Azimut Race-en!

Az egyhetes programsorozatra mindenkit várnak, kicsiket és nagyokat egyaránt! Jól látható, hogy az idei évben is kiemelten fontos szerepet kap a Magyar Vitorlás Szövetség rendezői szemlélete, amely a Kékszalag Fesztivál versenyek és programok színes kavalkádjában mindenki számára a legkiválóbb szórakozási élményt kívánja nyújtani.

Ezzel a szemlélettel a szervezők azt vallják, hogy a Kékszalag Mindenkié!

Magyar Vitorlás Szövetség

2024. június 13.

 

A Kékszalag versenyről

A Kékszalag a Balaton és a vitorlázás legnagyobb ünnepe, a Magyar Vitorlás Szövetség legnagyobb eseménye. A Kékszalag maga a balatoni vitorlázás. Egyesíti annak legnemesebb hagyományait, és versenylehetőséget nyújt a legmodernebb technológiával felszerelt hajóknak. Résztvevői egyszerre küzdenek meg az ellenfelekkel és az elemek kihívásaival, két napon át egyszerre teszi próbára a vitorlázni tudást, a kitartást és az akaraterőt. A Kékszalag a Balaton és a vitorlázás legkiemelkedőbb ünnepe, a Magyar Vitorlás Szövetség legnagyobb eseménye.

Miért Kék?

Valamikor a tengerek leggyorsabb vitorlása viselhette árbocán a kék szalagot, s ezt a tradíciót később átvették a gőzösök is. A vitorlás sport elterjedésével az európai tavakon is kialakultak azok a versenyek, amelyek győztese árboc­csúcsára köthette a leggyorsabbnak járó elismerést jelképező szalagot. 1934­-ben ezt a szokást ültette át a Balatonra a versenyt először kiíró Hungária Yacht Club, s azóta is a Balatont leggyorsabban körbevitorlázó hajó nyeri el a Kék Szalagot. A verseny neve az idők folyamán fogalommá vált: ma már egy­beírjuk, és Kékszalag néven a Magyar Vitorlás Szövetség évente rendezi meg.

A versenytáv

A Kékszalag versenyének távja légvonalban mintegy 160 kilométer. Persze a vitorlások nem egyenes vonalban teszik meg a távot: úgy navigálnak, hogy a lehető legrövidebb idő alatt célba érjenek. A rajt- és célvonalat a balaton­füredi kikötő előtt tűzik ki. Az első pályajel északkeleti irányban, Balatonkenese előtt található. Ezt elhagyva a hajók a déli part legnagyobb települése, Siófok felé haladnak. Innen a Tihanyi-szoroson át hajózva a Balaton délnyugati csücs­kében Keszthely a következő állomás, ahonnét már újra északkeletnek, azaz visszafelé hajóznak a Balaton hosszában, hogy elérjék a balatonfüredi célt.

A Kékszalag története

A versenyt először 1934-ben írta ki a balatonfüredi Hungária Yacht Club. Elképzelésük lényege az volt, hogy a Balaton Kék Szalagját bármely vitorlás elnyerhesse, amely a kiírt távon, az óramutató járásának megfelelően a leggyorsabban körbehajózza a tavat.

1942-ig a versenyre kétévente került sor, ezután a háború miatt kimaradt néhány esztendő, s a hagyomány 1947-ben éledt újra. A verseny egyre népszerűbb lett, s 1955-ben a Nemere II. nevű 75-ös cirkáló 10 óra 40 perc alatt teljesítette a távot. Ezt a fantasztikus rekordot csak 57 évvel később, 2012-ben sikerült megdöntenie egy high­tech anyagokból készült katamaránnak! 2001 óta a versenyt már évente rendezik meg, s Európa legnagyobb tókerülő versenye lett, amelyen hatszáz vagy több hajó is elindul.