Mennyi idő alatt értél körbe?

„Pontosan 26 óra 31 perc és 25 másodperc volt a vitorlázott időm, ha versenyben lettem volna, a 269. helyen végeztem volna. Persze a célvonal mellé futottam, de Berecz Botond kijött elém, Tihanytól elkísért a célig, és ő megkérdezte. A pályajeleket általában a másik oldalukról vettem, hogy a többieket ne akadályozzam. Eredetileg arra gondoltam, hogy túra üzemmódban végigmegyek a pályán, még kis horgonyt is kerestem, hogyha nagyon elfáradok, akkor valahol a nád tövében kidobom és alszom egyet. Aztán úgy adódott, hogy horgonyt nem találtam, meg alapvetően versenyző vagyok, és ezért eszembe se jutott az alvás, minden szélcsíkot próbáltam kihasználni, örültem, hogy ha az előttem lévőket sikerült megelőznöm, enni se igazán ettem, de inni rendesen ittam, nyolc liter víz fogyott el.

Mennyi ennivalót vittél magaddal, milyen ruházattal készültél?

„Volt nálam négy szendvics dobozban, abból egyet ettem meg, a maradék hármat vasárnap adtam oda a kutyáknak. A három almámat megettem, és még néhány paradicsomot és kevés kekszet. Elég volt. A ruházatról annyit, hogy rövidnadrág és hosszú ujjú fehér légáteresztő technikai póló volt rajtam – az nagyon fontos, akár a legolcsóbb kivitelű is óriási könnyebbséget ad melegben-hidegben egyaránt – , sötétedéskor felvettem a kiülőbetétes finnes hosszú neoprént, hogy felkészüljek, ha sötétben jön szélerősödés. És volt nálam valami plusz felső is, és persze sötétedés után mentőmellény.”

Hogy jutott ez a kékszalagos finnes tókerülés az eszedbe?

„Most még úgy érzem, nem volt olyan jó ötlet… Tavaly ünnepelte a keszthelyi JASE a 45 éves születésnapját. Annak idején ott töltöttem a másfél éves kötelező katonai szolgálatot. A velencei-tavi Alba Regia és a JASE akkor osztozott a bajnoki pontjaimon, így1985-ben én nyertem az első felnőtt magyar bajnoki aranyérmet olimpiai osztályban a Velencei-tónak (meg Alb András és Somogyi Tamás 470-esben) és Keszthelynek is ez első ilyen bajnoki címe. Meghívtak a jubileumi ünnepségre, és arra gondoltam, stílszerűen finnel megyek. Szép emlék ez a tavalyi Káptalanfüred-Keszthely oda-vissza menet, az elmúlt tíz évben a legszebb vitorlázásom volt, ezért gondoltam arra, hogy idén végigmegyek a tókerülőn. A másik ok meg az volt, hogy az utóbbi három évben mindig Vincze Gábor gyönyörű 22-es Binnenjolléjával indultunk a Kékszalagon, ám idén ő inkább hangárban hagyta a hajót. Nem volt kedvem valami nagy bödönnel csúszkálni a vízen”

Elrajtoltál, rendben – és?

„Köszönöm az MVSZ-nek, Holczhauser Andrásnak és a főrendező Verebély Tibornak, hogy versenyen kívül engedtek elindulni, a pályán zavarogni. Még GPS nyomkövetőt is adtak. A katamaránok és a hagyományos hajók közti szürke zónában indultam el, amíg fújt a szél, jól haladtam, aztán mikor Kenese előtt, majd Siófok felé menetben becsúsztunk a szélcsendbe, pumpálni és billegtetni kezdtem. Egyrészt jó felállni, másrészt én nem voltam hivatalos versenyző. Ha üldögélek, felrobbanok a melegben, plusz én nem adhatom át a kormányt másnak, nem tudok 30-35 órányit vitorlázni. Muszáj volt sietnem. Így persze negyven-ötven hajót sikerült megelőznöm a majd másfél csomós sebességi plusszal. Siófoknál 60. helyen mentem el a bója mellett. Aztán a hátulról érkező széllel utolért a mezőny, a csövön már a nagy tömeggel evickéltem át. Akkor közel naplemente volt, és arra gondoltam, hogy ha átérve nem fúj a szél a nyugati medencében, akkor feladom. De megjött! 10-15 csomós szélben szép menetem volt Keszthelyig, bár azon a szakaszon körülöttem mindenki gyorsabb volt spinnakerrel. Az öbölben éjjel sok nagy szélforduló jött, amire a kis dingivel könnyebb reagálni. Ott sokakat visszaelőztem, majd visszafelé a Szigligetiben északon indítottam, aztán le Fonyód felé. Ez is fizetett. Azért attól nem szaladt fülig szám, hogy onnan cirkálni kellett végig, döghullámos kreuzban. Szemes tájékán szétesett a talpcsigám, azt szereltem egy darabig. Fáradt voltam, változott a szél, de nem akartam már áthúzni északra, délen maradtam, ami ott már nem volt jó. Álmos persze voltam néha, de éhes nem. Nagy lelki mélypontom sem volt, bár helyenként iszonyúan unalmas egy ilyen hosszú menet. Nem ugrált körül senki, ami jó volt, mert önmagam számára volt fontos ez az egész. A Ganz Danubiuszos csapattal jópofáskodtunk kicsit Siófok előtt, miután kétszer lepumpáltam őket, még hideg vizet is adtak. Tuss Miklósékkal találkoztam a cső után, velük beszélgettem kicsit. Visszafelé rengeteg kivilágítatlan vagy rosszul kivilágított hajót láttam, a totális sötétségtől az összevissza karácsonyfáig minden jött szembe. A többségnek fogalma sincs, hogy mit kell felgyújtani. Nagyhajókon ég piros-zöld, de a toplámpa is, ami ugye azt jelenti, hogy „horgonyon állok”… Kicsit átéltem a katamaránok helyzetét, akik szembe a mezőnnyel ötször gyorsabban mentek itt, mint én. Több napelemes lámpát szereztem be, egyet ragszalaggal rögzítettem az árbóc elejére. Ez az egy is végig kitartott. Mondjuk, ez sem szabályos így, mert nem az árbóc csúcsára került, de ott nem tudtam volna cserélni, ha kialszik a fénye. Még egy biztonsági intézkedést hoztam éjszaka – azon felül persze, hogy volt rajtam mentőmellény –, a grószsott végét a derekamra kötöttem. Ha beesem a vízbe, a sott behúzza a nagyvitorlát, erős szélben a hajó pedig felborul, nem szakadok el tőle. Berecz Boti kijött elém motorossal öreg Tihanyhoz, nagyon jól esett a biztatása..”

Jól esett befutni?

„Egy ilyen menetnek nem élvezed a végét. Hazudik, ha valaki ilyenkor először a szépségekről beszél nagyon pozitívan. Az effajta történetek majd az idő múlásával szépülnek meg. Viszont azt sem bírom, ha valaki a szenvedéseit ecseteli hosszan. Nekik azt üzenem, ne szenvedjenek, ne legyenek áldozatok, ne siránkozzanak! Ez nagy divat manapság az élet minden területén. A Kékszalag is annak fáj, annak szenvedés, aki azt választja. Egy tókerülőn vannak nehéz pillanatok, és unalmas részek is. Ami végig tetszett, az maga a versenyzés volt. A trükkök, az apró szélcsíkok kihasználása, az, ha – akár pumpálva – de olykor több tucat hajót sikerült megelőznöm. Annak sok értelme nem lett volna, ha csak ülök és várom a szelet…”

Kép: Vadnai Jonatán

Visy László Oszi