Ten knotsz, ví ár részing!

Ismét abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy a többszörös Centomiglia-győztes – és egykori olimpikon – Roberto Benamati segített minket helyismeretével. A kommunikációt megnehezítette, hogy Roberto nem beszél magyarul, illetve a legénység egyik része angolul, a másik része németül beszél és bizony előfordult, hogy hangerővel ment át a kívánt tartalom.
Régre nyúlik vissza Benamati és a Raffica kapcsolata, 1997-ben kormányosként ezzel az – akkor még olasz tulajdonban lévő – liberával szerezte első Centomiglia győzelmét az egykori csillaghajó világbajnok. Később átült az újabb építésű Principessára és sorra nyerte a svájci, német és olasz tókerülő versenyeket. Már magyar tulajdonba került a Raffica, amikor 2011-ben újra győzni tud, ekkor Király Zsolt kormányoz és Benamati a taktikus. Azóta minden alkalommal a Raffica magyar legénységével indul a legnagyobb olasz tókerülő versenyen.

A csapat a későn megszületett döntés ellenére nagy szervezettséggel indult neki az olasz melónak. Annak ellenére, hogy szinte a teljes legénység szabadidejében vitorlázik, nem jelentett gondot a hajót szétszerelni és útra készre pakolni. Kedd este indult el a három egységből álló konvoj, a hajót vontató „Szövis busz” nyitotta a sort, őt követte a kísérő motorost vontató szervizbusz, majd az árbocot vontató  személyautó zárta a menetet. A célállomás előtt húsz kilométerre bekövetkezett defektet leszámítva szerda hajnalra zökkenés nélkül ki is értünk. Hamar elfoglaltuk a szállást, felállítottuk a „hadtápos sátrat” és elindultunk a kikötőbe. Bibo és Luca, a helyi kikötőmesterek és darukezelők már messziről hangosan üdvözölnek minket és gyorsan összerakjuk a napi tervet. Kedvesen ugratják a kormányost, Király Zsoltot: „húsz éve jársz ide versenyezni és még mindig nem beszélsz olaszul?”. Nem beszél olaszul, de fáradhatatlan: az ezüst-piros hajó délutánra már teljes pompájában tündökölt a kikötő főhelyén.

A versenyt megelőző egész héten felhős idő volt, ami miatt nehezen és szabálytalanul alakult ki a megszokott termikus szél. Olyannyira, hogy az edzés is gyenge, változó szélben telt. Titokban mindenki remélte, hogy ez az időjárás marad szombatra is, de sajnos már péntek délután baljós hírek érkeztek. Roberto tudósított, hogy a hegyekben havazik, ami az ő tapasztalata szerint erős szelet jelenthet másnapra. Hajnalban arra ébredtünk, hogy front vonul át a tó fölött, viharos erejű szél és zápor zavarták meg a kemping nyugalmát. Kis reményre adott okot, hogy reggelre ennek már alig maradt nyoma és ugyan borult, de csendes idő lett. Ennek megfelelően készültünk az induláskor és még a daruzás pillanatában is úgy tűnt, hogy hosszú versenyünk lesz. Ahogy elhagytuk a kikötőt, elkezdett hirtelen erősödni a szél. Ennek megfelelően egyből az első reffsorra húztuk a nagyvitorlát és a kis fokkal indultunk. Ez is éppen elég volt és a rajt előtt néhányszor a teljes trapézsor „megmártózott”. A rajt után hamar nyilvánvalóvá vált, hogy két ellenfelünk a Clandesteam és a Grifo is gyorsabbak az erős szélben és mi apránként maradunk le. A harmadik forduló utánra mindenki belerázódik a dolgába és hiába göröngyös a pálya, egyre szebbek és tisztábbak a manővereink. Ahogy a tó északi csücske felé közeledve gyengül a szél, úgy közeledünk ellenfeleinkhez. Annyira legyengült a szél, hogy gyorsan kireffelünk és teljes nagyvitorlával és immár kis génuával (140 %-os fokk) megyünk tovább, mindenki örömére érezhetően közeledünk a Grifóhoz. Fő riválisunk csak elméleti ellenfél, mert más osztályban indulunk: a szervezők csak különleges módosítások árán engedték volna a Liberákat a Zéró osztályban indulni. Mind a Clandesteam és a Grifo igazodta ehhez és egy, a teljes súlyuk legalább húsz százalékát kitevő tőkesúlyt szereltek a svertjükre, illetve átépítették hajóikat úgy, hogy a teljes hosszuk legfeljebb ötvenöt százalékát tegye ki a keretek szélessége. Velünk szemben mi nem módosítottuk a Rafficát és így az Open osztályba szorultunk – egyedüli indulóként. Sajnos felesleges zavart kelt a különböző osztályok számára kitűzött különböző pálya és ezekhez járó címek és díjak. Eddig a Centomiglia egyik legrangosabb díjának a Trofeo Conte Bettoni számított, melyet a leggyorsabbnak számító Libera osztálynak írtak ki. Idén az erős szél és a gyorsabbnak vélt hajóknak kitűzött extra táv miatt egy kis hajó nyert abszolútban, a leggyorsabb Libera csak a hetedik hely körül futott be.

A Torbole-i bója után gennakerrel értünk vissza a friss szélbe és mindenkit felvillanyozott, ahogy közeledtünk a Grifóra. Roberto szépen kihúzatta a raumos meneteket egészen a partig és mire visszaértünk a Campione-i bójánkhoz, addigra már meg is előztük a Grifót. Ismét észak felé – széllel szembe – vettük az irányt és szépen tartottuk pozíciónkat, már-már előre kacsintgattunk a TP52-es felé. A Navene-i bója minket meglepett, annyira ki volt helyezve a Fraglia Vela Malcesine elé, hogy szinte a rendezvénysátorban éreztük magunkat. A szűk helyen is zökkenőmentesen ment a perdülés és ismét teljes sebességgel haladtunk az előttünk lévők után. Az egyre erősödő szélben iszonyatos sebességgel haladtunk, a trapézról nem látszik a műszer, ezért a bent lévők diktálták a számokat. Tizenkilenc, húsz, húsz egész négy, huszonegy, húsz egész hat, huszonegy öt és közben csak siklott a Raffica.

Aztán hirtelen felgyorsultak az események. Egy lassabb hajó poroszkált előttünk felettünk, útjogunkat akartuk érvényesíteni, de nem láttak minket. Elkezdtünk kiabálni és közben egy kicsit ejteni, hogy maradjon biztonságos távolság a két hajó között. Az egész trapézsor a közeledő hajót figyelte és teli torokból kiabált, amikor egy tompa reccsenés hallatszott. Eltörött a kormánylapát. Zsoltnak még volt ideje egy gyors kommunikációra: „fel fogunk borulni!”. A Raffica fellúvolt és szokatlan gyorsasággal felborult. Épp annyi ideje maradt mindenkinek, hogy a trapézt kiakassza és valamibe kapaszkodjon. Azonnal kiütünk a svertre, nehogy az árboc víz alá kerüljön és a hajó teljesen fejjel lefelé forduljon. Közben néhányan a nagyvitorlát és a gennakert kezdték leszedni, hogy el lehessen kezdeni visszaállítani az oldalán fekvő hajót.

A vízben fekvő hajót a motorosunk segítségével igyekeztünk talpra álltani, többszöri nekifutás után szépen visszaállt a hajó. Vízzel teli vitorlák lógtak a Rafficán, kötelek szanaszét, a csapattagok keresték a helyüket, pont úgy néztünk ki, mint egy óriás vihart megjárt hajótörött társaság.
Viszont a legénység és a kapitány arcán mosoly volt! A fürdőzést megelőzően őrült sebességgel vitorláztunk, stabilan, fegyelmezetten. Mindenki koncentrált, tudta a feladatát, élveztük az iramot. Éreztük, összeérett a csapat!

A felállítás után a szél Bogliaco felé sodort bennünket. Ennek örültünk, mert kormánylapát híján irányítani nem tudtuk a hajót.  A motorossal összekötöttük magunkat, szélbe álltunk és hagytuk sodródni a hajót a kis városunk felé. A kikötő bejáratánál a Black Jack motorosa is segítségünkre volt a bevontatásba.

Talán csak mire kiértünk a kikötőbe értünk rá morfondírozni azon, hogy mi is történt valójában. Jobb is volt ez így, nehéz meglátni a jó oldalát egy ilyen hirtelen véget érő versenynek, még akkor is, ha nagy dolog, hogy senki nem sérült és gyorsan, profin zajlott a mentés.

Természetesen jövőre is jövünk!

Köszönjük támogatóinknak, hogy ismét versenyezhettünk ezen a csodálatos tavon!
Pannon Lapok Kiadói Társaság, BCFX, Implant Center, BestWind, Helly Hansen, Klébert János vitorlázó

A csapat:

Király Zsolt – kormányos
Roberto Benemati  - taktikus

Borsos M. Miklós
Karácsony János
Klébert János
Mónus Gyula
Munka Márton
Pesti Gábor
Puskás Tamás
Sármay Bálint
Török László
Várkonyi Csaba
Weidinger György


Motoros:  Balázs Vili, Németh Erika
Fotók:  Németh Erika

www.raffica.hu