Vitorlázz Itthon: Milyen volt az elmúlt néhány nap, néhány hét? Szép eredménnyel tértetek haza, nekünk pedig nagy öröm volt, hogy Genfben megszólalt a Magyar Himnusz.
Király Zsolt: Ez abszolút úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Korábban indultunk a Pünkösdi Regattán, amin egytestűek közül másodikak lettünk. Itt nem a Rafficával mentünk – ezt egy edzőversenynek találtuk ki, hogy a csapat mozogjon egy kicsit – elővettük a kettes számú versenyhajónkat a „Sponzit”. Vele azt értük el, ahová való, egy nyugodt, kellemes vitorlázást edzés gyanánt. Aztán a svájciak jelezték, hogy szeretnék megtartani a versenyüket, így felkészültünk arra és elindultunk kifelé, hogy megvédjük a helyünket a Bol d’Or-on.
VI: Az öt tóból egy már megvan. Azért nem sok csapat tudja elmondani magáról, hogy többször is magáénak tudja az európai tavakat. Mekkora kihívás ez, vagy mekkora felelősség?
KZS: A felelősség az annyi, hogy védőként vissza kell menni. Minden sportember úgy gondolja, ha már elérte az eredményt.
A kihívás pedig, hogy mindig épülnek újabb hajók és érkeznek újabb kihívók. Amikor megérkeztünk az újság már rögtön elkezdett foglalkozni azzal, hogy már a svájciaknak is épült egy-két olyan hajója, mely esetleg a Rafficát meg tudja szorítani vagy komolyabban versenybe száll vele. Ez most ismét nem sikerült szerencsére. Egy nagyon jó taktikás vitorlázással – nem egy lassú hajónk van – élre kerültünk és megnyertük a versenyt. A tókerülőkről annyit, hogy az idei évben valószínűleg csak hármat tudunk teljesíteni. Az olaszoknál annyira alábbhagyott a lendület, hogy a Pünkösdi Regattán többen vannak mint a Centomiglián. Oda csak akkor megyünk, ha valami nagyon-nagyon komoly támogatónak érdeke lenne, hogy induljunk.
Úgy néz ki az idei év, hogy most voltunk a Bol d’Or-on, jön a Kékszalag, a Fehér Szalagot pedig valószínűleg betesszük edzésnek. A Rund Um időpontját szeptember 25-re tették át és nappali versennyé változott. Ha minden jól megy arra ismét lesz egy támogatónk, és ha megvan a támogatás, akkor elmegyünk és vitorlázunk ott is egy jót címvédőként.
VI: Mesélj egy kicsit a csapatról! Amikor látunk Titeket akár nemzetközi akár hazai vízeken – amellett, hogy látványos hiszen nagyon sokan vagytok – mindig megvan a jókedv, az összetartás. Miként alakult a csapat az elmúlt időszakban?
KZS: Kicsit fiatalodtunk, egy kis srác jött hozzánk és egy kolléga de az öregek is megvannak. A Bol d’Or-on beültettük a fiamat is, tizenhárom évesen ott ült a hajón, végig velünk volt. Végig csinálta a versenyt. Jó a hangulat, van még motiváció – azt érzem a csapatban. Nagyon jó hétvégénk volt Svájcban, a szokásos bunkert megkaptuk, úgyhogy a csapatépítés is megvolt. Persze egy kis rotáció van, de ez normális. Azért tizennégy embert egyben tartani eléggé nehéz.
Jó a hangulat, megyünk előre és nézegetjük a dolgokat, hogy mit lehetne a jövőben. Ha betalálnánk egy nagyobb szponzorral milyen hajót lehetne szerezni, venni, csinálni – minden megoldás mozgat.
VI: Az elmúlt években a segítségnyújtás, a karitatív vonal is megjelent. Egy igaz balatoni segítő közösség is kialakul körülötted.
KZS: Ezt az Éskovács barátomnak köszönhetem. Ők találták ki ezt. Mindez kezdődött egy borárverésen, ahová meghívtak díszvendégnek én is licitáltam borokra. Innentől gondoltuk, hogy a vitorlázás népszerűsítésébe minden számít. Egy jó vitorlázó esetleg ilyen dolgokat is csinál arra felfigyelnek az emberek. Nagyon szívesen dolgozom velük együtt és ha lehetőség van bármikor bárhol ott vagyok és segítek.
(Fotók, Borítókép: Török Brigi)
Forrás: VitorlázzItthon.hu
