Már több olyan eszközről beszámoltunk, ami arra hivatott, hogy a hajó műszerrendszerének a jeleit eljuttassa a telefonunkra/táblagépünkre u.n. wireless módon, szóval hogy nem kell magunk után húzni egy kábelt.

Vannak ugye szél adatok, illetve a hajó irány, sebesség adatai, meg még ki tudja hányféle. Ezeket jellemzően fix kijelzőkön követhetjük a kormánynál vagy a navigációs asztalnál. De mi van, ha mondjuk alvás közben szeretnénk megnézni a mélységet? Kinek van kedve ilyenkor kimászni az ágyból? Na ugye.

Szóval erre a problémára kínálnak megoldást ezek a kütyük. Egy aprónak tűnő valójában egyébként elég nagy probléma van ezekkel a megoldásokkal, wifin működnek. Ez a technológia pedig nem arra van kitalálva, hogy mindenféle extra adat/kiegészítő kapcsolódjon rajta keresztül a telefonra. A wifi első sorban az internetes kapcsolatot hivatott fenntartani. Ebből két dolog fakad; egyrészt viszonylag sokat fogyaszt, - jóllehet a hatótávolsága is viszonylag nagy -, másrészt és ez talán még fontosabb, ha rácsatlakozunk a kütyü által létrehozott wifihálózatra, akkor a telefonunk azt fogja hinni, hogy mi most internetezünk, így nem a mobilhálózaton keresi majd a webodlalakat, hanem a hajó műszereinek hálózatán. Itt nyilván nincs ilyen, ergo döntenünk kell, vagy nézzük a vízmélységet, vagy pedig internetes tartalmakat fogyasztunk. A kettő együtt nem megy, ki/be kell kapcsolgatni a wifit hozzá, az pedig macera.

Eddig.

De most megjelent a DataLinker, ami BlueTooth LE kapcsolaton keresztül továbbítja ugyanezeket az adatokat.. TÁDÁÁÁM!

Ééés, ennyi...

Szóval van egy a BT szabvány, ami ellentétben a wifivel direkt arra való, hogy mindenféle kiegészítő csatlakozzon vele a telefonra. Okosóra, fülhallgató, okospapucs. Eleinte elég rosszul működött, sokat fogyasztott, lassú volt és megbízhatatlan. Idővel azonban kinőtte ezeket a gyermekbetegségeket, és mostanra egy stabil jól használható protokoll lett belőle, ami:

-       Nagyon keveset fogyaszt. De tényleg szinte alig.

-       Nem fénysebességű a cucc, még mindig jóval lassabb mint a wifi, de néhány adat átküldésére azért pont elég.

-       Kb. 10-15 méteres hatótávig meglehetősen megbízható. (Bár itt 50 métert írnak, azért az talán picit erős, de egy hajóra nem is kell annyi.)

-       És ami a lényeg, simán lehet internetezni, miközben csatlakoztatva vagyunk a BT eszközhöz, sőt ha már itt tartunk, egyszerre több ilyen eszközhöz is tudunk kapcsolódni.

A DataLinker egyelőre prototípusként létezik, és a KickStarteren szeretnék összegyűjteni a sorozatgyártáshoz való pénzt a lelkes feltalálók. Valószínűleg sikerül is nekik, hiszen néhány nap alatt már összejött a tervezett pénz ¼-e. Aki most száll be az már lemaradt a 100 eurós darabokról, de 150-ért még be lehet szálni!

Hajrá!

Bővebb infó: http://sailracer.net/

A kütyüre Benedict András hívta fel a figyelmünket. Köszönjük!

Továbbra is várjuk a hasznos, vagy kevésbé hasznos újdonságokkal kapcsolatos információkat!