Aki orrhosszal szeretné nyerni a Kékszalagot. A Fehérszalagon némi előnnyel éri el a Principessa a kenesei bóját, majd láthatóan technikai problémákkal küzdve leszerel, és egy szál fokkal hazatér.

A hajó gyors, de borzalmasan néz ki. Mi történt a versenyen?
Semmi különös, a szél ereje, a hullámzás átlépte azt a szintet, amit egy ilyen hajóval biztonsággal még meg tudunk vitorlázni. A két ref sem kurtított eleget a vitorlázaton, így meghoztam a döntést: nem kockáztatjuk a hajó épségét, kiállunk a versenyből.
A Princsi egyike volt a Balaton legszebb Liberáinak. Nem akarok udvariatlan lenni, de ezekkel az átalakításokkal szörnyű látványt nyújt. Ugye még be lesz fejezve?
Kezdjük azzal, hogy ez a hajó már nem Libera. Két évvel ezelőtt mi nem vettünk részt az akkori tókerülőn. Ám idén tavasszal áttekintettük sporttársaink korábbi ötleteit, és eldöntöttük, mi is alkalmazzuk a már bevált és elfogadott lépéseket. Király Zsoltitól a libera-dundiasítást lestük el, Farkastól a tervezői, kivitelezői csapatot. Majd az átalakítások annak a szabályrendszernek a keretein belül készültek, melyet a Kékszalag páratlan évi kiírása előír. A terveket benyújtottuk az MVSZ technikai bizottságához, melyet a bizottság vezetője rendben talált, és aláírásával hitelesített. Ezt követően megkötöttük támogatóinkkal a megállapodást, mely komoly pénzügyi kockázatot is magában rejt, ha a vállalásainkat nem tudnánk teljesíteni. A hajót újravizsgáztattuk, és ennek megfelelően módosítottuk a hajólevelét, és kötöttük meg a biztosítását. Tehát az átalakítás be is van fejezve.
Fotó: Cserta Gábor
Akkor nem lesz egyszerű a visszaalakítás...
Nem lesz visszaalakítás! A Principessával Liberaként már nem fogunk többé versenyezni, de ha a körülmények indokolják, 2013-ban ismét levesszük a polcról. Ez a hajó kifejezetten a Kékszalag versenyére épült, az ide vonatkozó szabályoknak megfelelően. Igen, valóban kissé sután néz ki, de ha az eredményes szerepléshez ez kell, akkor ezzel az eszközzel fogunk versenyezni.
Világért sem szeretnénk felülbírálni a Technikai Bizottság állásfoglalását, de ha igaz az, hogy a fixált bugsprit beszámít a hajóhosszba, akkor mitől 18 lábas a legendás ausztrál rohanógép a ménkű hosszú szálinggal erősített orrsudarával?
Azt nem tudom, nem vagyok szakértő. De azt ugye senki nem gondolja, hogy egy ilyen átalakításban úgy vágnánk bele, hogy nincsenek meg az előzetes hozzájárulások, szükséges dokumentációk?
Ha többé nem indultok Liberán, akkor mivel fogtok versenyezni?
Ha terveim megvalósulnak, a jövőben a páros éves Kékszalagon többtestű hajóval fogunk küzdeni az összetett első helyért.
Kapcsolódó cikkeink:
Kimentünk délelőtt a piacra. (szerda, szombat piacnap) . Igazából csak epret és kenyeret akartunk venni....alig bírtunk hazabringázni annyi volt a cucc a csomagtartón, kormánykosárban,...
Két evőkanál olajban elkeverjük a zúzott fokhagymát és a fűszereket. A forrásban lévő alaplében a csíkokra vágott répát két percig, a hasonlóan vágott cukkínit egy percig...
Először is, tisztázzuk a rövidítés értelmét: a WMRT még csak-csak ismerős lehet, de aki kihagyta az erre vonatkozó cikkünket, annak új, hogy az Alpari cég évre a sorozat névadó...
Kedves Vitorlázók, épphogy csak elkezdődött a szezon, a szél is jól fújt a hétvégén, sokan már az első napsütésre és fuvallatra vízen voltatok, mások próbálják utólérni...
A balszerencsés események után végre vízre került a Mini Transat 6.50 projekt 2012-13 versenyhajója! Túl vagyunk számos versenynaptár-módosításon és megannyi franciaországi...
Volt egy kisvismajor. Sajnos épp a daruzás megbeszélt időpontja előtti éjszaka gyulladt ki egy hajó Balatonföldváron, amit az oltás után a daru alá kellett vontatni, hogy...