Itt vagyunk a Fehérszalag után, ahol a hajón a hagyományos szoft vitorlát láthattuk. Változott a koncepció?

Nem egészen! Nem maradt időnk arra, hogy a szárnyat különböző szelekben tesztelhessük, ezért úgy döntöttünk, hogy ezen a megmérettetésen még nem teszem próbára, bár ott lesz a mezőnyben egy 70-es cirkáló árbocán. Ezt a hajót - az Irokézt - Litkey Bence vitte volna Fekete Laci és Szeremley Laci közreműködésével. „Apuka" hirtelen távozása is megnehezíti a merevszárny megismerését, mielőbbi bemutatkozását a versenyeken, de semmiképp nem adjuk fel! Pajor Zsolt, a hajó tulajdonosának önzetlen segítségével újabb lehetőséget kaptunk a szárny tulajdonságainak kiismerésére, és ezt a lehetőséget sem fogjuk elszalasztani.

 

Figyeltünk a Fehérszalagon. Nem nagyon izzasztottad meg az álliberás ellenfeleket.

Nincs ok az aggodalomra. Komoly technikai problémákkal küzdöttünk, melyeket a Salagig ki fogunk küszöbölni. Konkrétan: a szárnyvitorla kocsijai deformálták az árboc nútját, és amikor a puha vitorla kocsijait behúztuk, azok sorban sérültek, lehetetlenné téve a reffelést és az első él állítását.

Tehát akkor most orrhosszabbítás, farplasztika és körbekeretezés következik?

Szó sincs róla. Ezt a hajót erre a kiírásra építettem, nem vagyok hajlandó változtatni rajta. Még egy észrevétel: a Porthole finoman, de azt érzékelteti, hogy az a néhány hajó, amelyik nyerési eséllyel indul a tradicionális Szalagon, komolyan lobbizott a szabályok megváltoztatása ellen. Magam részéről határozottan kijelentem, hogy semmit nem léptem ebben az ügyben. Bár én is híve vagyok a nyílt Kékszalag ideának, ezt a hajót a páratlan évekre érvényes szabályok szerint terveztettem és építettem, és sajnálnám, ha egy váratlan döntés esélytelenné tette volna.

 Mégis azt gondoljuk, hogy a nyerésre esélyes hajók - beleértve a Mediacontact Avatart is - nem tekinthetőek tradicionálisnak.

 

Na, akkor nem sok hajó lenne az. A két 75ös cirkáló gyönyörű klasszikus formájuk ellenére karbon árbocot, rod merevítést, kevlár és dynema kötélzetet visel. Hol a határ? Játszhatunk a gondolattal, hogy mit tekinthetünk tradicionálisnak, de valójában ezt nem lehet felülről eldönteni. A jövő az önszerveződő közösségeké, akik majd kitalálják, milyen alapon versenyeznek. Legyen az egy OD osztály a szigorú paramétereivel, vagy egy korszak eredeti állapotú, vagy ahhoz hasonló hajói valamilyen előnyszámítás alapján.

Kapcsolódó írásunk: Kékszalag 2011 - Jelszó: lándzsát szegezz!

Gerő András