Tizenöt
2024. April 9.
A hétköznapok taposómalmában majdnem megfeledkeztünk róla, de aztán egy köszöntés eszünkbe juttatta: megint születésnapot ünneplünk itt a bl
...Fantasztikus vitorlázóidővel búcsúzott a Balaton a nagy túraversenyek résztvevőitől vasárnap, az Őszi Pünkösdi Regatta második futamának napján. Vasárnap reggel nyolc óra tájbanragyogó napsütésben, szinte szélcsendben hagyták el a keszthelyi kikötőt és a hajóállomás mólóját a résztvevők, de ahogy a rendezőség elkezdte lerakni a rajtvonal pályajeleit, szép lassan erősödve megérkezett a déli-délnyugati szél. A kezdetben 3-4 csomós szél később 9-10 csomóra erősödött, ám a napsütés megmaradt, ami a hideg ellenére is csodálatos napot varázsolt a vitorlázóknak.
Egynapos lesz a Balaton egyik legnépszerűbb nagyhajós vitorlás túraversenye, a Pünkösdi Regatta, amely idén a Helly Hansen névadó támogatásával valósul meg. A járvánnyal kapcsolatos korlátozó intézkedések miatt ez a verseny lehet a 2021. évi balatoni vitorlásszezon első nagyhajós túraversenye, amelynek rajtjára május 23-án Balatonföldvár előtt kerül sor.
Pünkösd vasárnap 9 órakor kor rajtol el Balatonföldvárról az idei Helly Hansen Pünkösdi Regatta mezőnye. A versenyre a csütörtök reggeli adatok szerint már több mint száz egység nevezett, köztük Kékszalag-győztes és -rekorder katamarán, a versenyen debütáló új fejlesztések és persze a klasszikusok.
Az időjárás varázslatos sokszínűsége, a csapatok kiváló szakmai tudása és kitartása, valamint a rendezőcsapat helytállása tették feledhetetlenné a 2021. évi Helly Hansen Pünkösdi Regattát. A Pünkösdi Regatta Nagydíját a leggyorsabbnak bizonyuló Fifty-Fifty katamarán nyerte, a legjobb egytestű hajónak járó Helly Hansen Díjat a Principessa kapja, míg a leggyorsabb hagyományos egytestűnek kiosztandó TVSK Kupát a Pannónia 70-es cirkáló veheti majd át.
Az olaszországi Punta Alában rendezték az ILCA 6 Eb és ifjúsági vitorlás világbajnokság válogató Európa-kupa versenyt.
A Riminiben megrendezett RS FEVA I. Olasz Nemzeti bajnokságon 77 hajó, 154 versenyző állt rajthoz. Az olaszokon és a magyarokon kívül 4 hajó érkezett Litvániából.
Május 8-11. között rendezték a 9. Croatian Trophy Challange F18 katamarán túra versenyt (a 8. versenyről ITT a Mendele-Skomal páros beszámolója). Idén 7 nemzet versenyzői (horvát, osztrák, olasz, svájci, német, lengyel, magyar) köztük 2 magyar egység küzdött az első helyért, a festői horvát szigetek között. Ugyanis a horvátok hagyományos katamarán versenyének a fő nehézsége a szigetek közötti tájékozódás és navigáció.
Május 3-án rajtolt immár negyedik alkalommal a Flexfleet Klasszikus szóló Balaton kerülő verseny a Tihanyi Hajós Egylet szervezésében.
2024. April 9.
A hétköznapok taposómalmában majdnem megfeledkeztünk róla, de aztán egy köszöntés eszünkbe juttatta: megint születésnapot ünneplünk itt a bl
...2024. March 20.
2020. October 30.