A 203 nevezett hajó Balatonföldvárról rajtolt, majd az Ábrahámhegy, valamint Fonyód elé helyezett pályajelet érintve futott be Balatonföldvárra. A kilenc órás rajt időszakában  nagyon gyenge, 1-2 csomós szél fújdogált, és a mezőny elég nehezen tudta elhagyni a rajtvonalat. Ezután azonban hamar helyükre kerültek a bőszeles vitorlák: megérkezett a 6-8 csomós keleties szél, amely egész délelőtt kitartva elrepítette a mezőny nagy részét Ábrahámhegyig.

A versenyrendezőség már a rajtnál is figyelmeztette a mezőnyt, hogy kora délután egy átvonuló hidegfront erős északi szelet hozhat. A Balaton-felvidék felett meg is érkezett a „gerenda”, amelyből hideg, eső, és 20-22 csomós erős északi szél érte el a hajókat, amelyek zöme ekkor már Fonyódról visszafelé éles menetben vitorlázott. A szél a pálya bizonyos részein időszakokra elérte a 30-35 csomós sebességet is.

A túravitorlás tapasztalatokkal rendelkező hajósok sportszakmai tudását dicséri, hogy a nehéz viszonyok ellenére sem történt komoly havária: egy hajót kormánytöréssel a rendezők bevontattak Balatonlellére, egy másik hajónak pedig az árbóca tört el. A 199 indulóból végül valamivel hat óra után 176 hajó ért célba.

A versenyt először a katamaránok teljesítették, élükön a magyar tervezésű kétárbocos Fifty-Fiftyvel, amelynek kevesebb, mint két és fél órára volt szüksége ahhoz hogy teljesítse az idei Pünkösdi Regatta távját.  Józsa Márton 12.21-kor kormányozta be  hajóját  a balatonföldvári célba, utánuk 12:33-kor érkezett az RSM csapata Vándor Róbert kormányzásával majd Kaiser Kristóf az MKB-Prospex Decision 35-ös katamaránnal, így megszerezve a harmadik helyet.

Az egytestű hajók közül elsőként az Oroszlán Péter kormányozta Principessa Libera teljesítette a távot, így az idei esztendőben ők szerezték meg a Helly Hansen Nagydíjat.

A hagyományos egytestű hajók kategóriában a Pannónia 70-es cirkáló (kormányos: Jordán Balázs) bizonyult Pünkösd vasárnapján a leggyorsabbnak, megnyerve ezáltal a TVSK Kupát.

A verseny hivatalos eredményei a www.punkosdiregatta.eu oldalon találhatók.

Fotó: Mag Andrea