Na nem. A túraversenyek arról szólnak, hogy A-ból B-be ki jut el gyorsabban. Míg a pályaversenyeken a technikai tudás a csapatok elemi színtű követelménye, addig a túraversenyeken a felszerelés minősége a meghatározó. Míg a pályaversenyre optimalizált one design versenyhajó paramétereit szigorú előírások rögzítik, addig egy túraversenyző szinte bármilyen változtatást eszközölhet a biztonsági előírások egyre engedékenyebb keretei között. Az az állítás, hogy az egyre gyorsuló hajók a technikai fejlődés motorjai biztosan igaz, ha ezek a fejlesztések a mindennapi életben is hasznosulnának. Egy szavam se lenne, ha azt látnám, hogy foyleres szélhajtányok jelennének meg a tömegközlekedésben, az áruszállításban, vagy bárhol, ahol már nem az a szerepük, hogy a nagyobb tőkeerejű csapatok lealázzák a szegényebbeket. Mielőtt bárki azzal vádolna, hogy versenyellenes demagógiával bomlasztom a vitorlás társadalmat, be kell hogy valljam, magam is lelkes adrenalin függőként veszek részt mindenféle regattán, legyen az pálya vagy túraverseny. Családi túrahajónkkal is elindulunk minden olyan versenyen, amelyik nem ütközik a kalózos programba, mert azért a jollevitorlázás az igazi megmérettetés.
Új 30 éves hajónk a Vidra először vesz részt versenyeken. A lomha, nehezen kormányozható 33 lábas motorsailer 112-es yardstick számával a YS III. csoportban kapott besorolást. Az új, dinamikus előnyszámítási rendszerben előbb-utóbb változhat ez a szám attól függően, milyen eredményeket érünk el a jövőben. A Pünkösdi Regatta volt az első versenyünk, ahol a csoport 16 hajója nevezett. Kíváncsian vártuk mit tud a hajónk, milyenek lesznek az ellenfelek. Zuhogó esőben indultunk el Füredről, élvezve hajónk kényelmi adottságait. Befűtöttünk a kabinban, reggeliztünk, zenét hallgattunk, az ablaktörlő tisztán tartotta a szélvédőt, így nagy empátiával figyelhettük a mellettünk versenyre igyekvő ázó-fázó sporttársakat. A kényelem eszköztára komoly súlytöbblettel is jár, így az osztályunk, ellenfeleink egy-két tonnás hajóihoz képest közel 6 tonnával álltunk a rajthoz. Vehettünk volna abból a pénzből amit a hajóra költöttünk YS I-es karboncsodát, de azt biztosan nem bírnánk ketten elvinni, és akkor mi is ülhetnénk csurom vizesen a rajtnál. Valamit valamiért. A 200 hajó között még akkor is nagy kihívás elsők között elrajtolni, ha nem te vagy a leggyorsabb. Vidra azonban megmakacsolta magát és a 0-ás szélben kormányképtelenséget jelentett. Mire a lepkék szellentése bemozdította kényelmes testét, a mezőny már messze járt.
Az a 3-5 csomós kifújt északkeleti amivel végre elindultunk arra volt elég, hogy néhány jobb sorsra érdemes csoporttársunkkal egymásnak adogathassuk a vége táblát. Ábrahámhegynél már látható volt, hogy az ígért frontbetörés a nyakunkon van, de a vihar csak a fonyódi bójavétel után kapott el bennünket. Végre! Kicsit gyorsan érkezett, így arra már nem volt se időnk, se fizikai erőnk, hogy a nagyvitorlát kurtítsuk, de a génua szépen feltekerve rögzítve maradt. A 35 csomót elérő szélben a grószt kilaposítottuk, a sínen teljesen leeresztettük lébe és amennyire csak tudtuk lealbáztuk, hogy megakadályozzuk a hátsó él vergődését. A viharra előkészítettünk egy kis storm jib-et amit a forstag mögé kötöttünk le és a spi felba csigáján keresztül feszítettük. Ennek a kis focknak a felszerelése társam Ildikó hősies fordeck munkájának köszönhetően beindította a hajót, így a befutóig sikerült azt a testsebességének maximumán vinni, anélkül, hogy egyszer is felluvolt volna. Gyakorlatilag Fonyódtól Földvárig egy negyven láb feletti nagyhajó kivételével senki nem előzött meg, de nekünk sikerült az abszolút 158. helyen befutnunk, felkapaszkodva osztályunk 7. helyére.
Ez a verseny is igazolta számunkra, hogy nem a túraversenyek előnyszámos világa az, ahol az eredmény hűen tükrözi a csapatok technikai tudását. A túraversenyzés leginkább egy nagyszerű játék, és embert próbáló fizikai teljesítmény, függetlenül attól, hogy egy gyors karbon rakétán vagy a YS III osztály apró vagy dög-nehéz hajójával vállalod a kihívást.
Végül, hogy ne maradjon el a lassúság dicsérete, engedjetek meg néhány figyelemre méltó érvet a mezőny végét alkotó vitorlázók megbecsülésére:
- Ha nem lennének lassú hajók, akkor mi lenne a mezőnnyel? Mindig lenne leglassúbb, akire várni kell, akire nem terelődik a médiafigyelem, akik elől elviszik a bóját, akiknek már ki sem írják a versenyt. A mezőny végén ott vannak a tanulók, akik ha belejönnek, komoly ellenfelekké is válhatnak. Ne vegyük el a kedvüket!
- A lassú hajókban is ülhetnek vérprofi vitorlázók. Ne viselkedjünk úgy mint a - tudjátok milyen márkával villogtató - királyok az autópályán. Az útjog nem előjog, a legkisebbnek is jár!
- A lassú hajóban haladók lényegesen több időt töltenek a vízen, nem feltétlenül kevesebb fizikai terhelés alatt, mint a rohanógépek büszke harcosai. Cserébe megkapják a napnyugta, a napfelkelte csodáját, amit a rekorderek csak ritkán láthatnak.
- A lassúság és a biztonság egymástól elválaszthatatlan. Aki a sebesség növelése érdekében tudásának, technikai felszereltségének korlátait átlépi, az kockára teszi önmaga, társai és hajója épségét.
Lassan járj, tovább érsz!
Fotók: Udvardi Péter (Köszönjük szépen!)
